Sötét Ablak
En Face 2000.
A Sötét Ablak egy fiatal francia rendező, Mathias Ledoux első játékfilmje. A magyar nézők nem túl gyakran futnak össze francia mozifilmekkel, Luc Besson filmjeit kivéve, úgyhogy egy ilyen hét, mint a Francia Filmnapok kellemes felüdülést jelent az európai filmek kedvelőinek, illetve bárkinek, aki szeretné tudni, milyen filmeket szeretnek nézni a franciák napjainkban. (a filmet a 2000-es Francia Filmnapokon láttuk, a cikket is akkor írtuk.)
A Sötét Ablak-ot például biztosan jól fogadták a szülőhazájában, mivel egyrészt egy izgalmas thriller, másrészt vannak benne "tipikus" francia filmelemek is, mint szerelmi féltékenység, voyeurizmus, erőteljes intellektuális férfi-karakter, különcség, és egyebek. A thriller műfaj filmünk esetében a klasszikus feszültségkeltést és -vezetést jelenti, kevesebb halottal, több nyomasztó hatással.
A film elején egy fiatal pár boldog hétköznapjaiba tekinthetünk be. A fiú, Jean (Jean-Hugues Anglade) író, aki már írt egy könyvet, ami sikeres lett, de most épp a másodikkal küszködik, ami sehogy sem akar elindulni. Jean napjai nagy részét otthon tölti, és meggyőzően alakítja az intellektuális életformát, vagyis bár ingatag az anyagi helyzete, azért mégis bízik benne, hogy szellemi képességeivel akár még egy biztos egzisztenciát is elővarázsolhat magának és feleségének. Kicsit föld-feletti, kicsit önző karakter, de jól áll neki, és láthatóan boldog és kiegyensúlyozott.
Michelle, a felesége (Clotilde Courau) egy virgonc fiatal nő, 100 %-os nőies kisugárzással és vitalitással, aki nagyon ragaszkodik a férjéhez. Tehát élik rendesen és felhőtlenül a napjaikat, aztán kapnak egy jó hírt:
örököltek egy 19.századi házat, amit a szemközt lakó idős ember hagyott rájuk, a fiatalságuk és szerelmük ajándékaként. A örökség a házhoz csatol még egy házvezetőnőt is, Clémence-t, őt még fél évig alkalmaznia kell a párnak, íme, egy enyhe Hitchcock-i fordulat, amiből sohasem sül ki semmi jó, már ha a boldogságról van szó. A ház is kettős hatást gyakorol Jean-ékra: örülnek a kényelemnek, Jean elkezd nyomozni az "öreg" élete után, és ez beindítja írói fantáziáját, viszont Michelle feszeng az idegen környezetben, és nem képes beoltani derűs személyiségével a házat.
Emellett Clémence is furcsán viselkedik, és ahogy telik a moziidő, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy nem véletlenül kapták pont ők az örökséget…
Ebben a francia thrillerben figyelemreméltó a pszichológiai vonal: amit leginkább félthetünk a filmben, az nem a szereplők testi épsége, hanem a boldogságuk törékenysége, és emiatt is jó a film, mivel ügyesen helyezi el a csapdákat, amibe észrevétlenül besétálnak a szereplőink, s ezután már nem lesz ugyanolyan a boldogságuk és szerelmük, mint azelőtt.
Nagyon jó nézni a francia színészek munkáját: egy fokkal mintha természetesebben fednék le őket a szerepeik, mint a tengerentúli társaik többségét, valahogy úgy néz ki, mintha az életben is hasonlóképpen mozognának, mint a filmvásznon, legalábbis nehéz volt eldönteni Jean-Hugues Anglade-ről, hogy színész vagy író valójában.
Anglade egyébként egy erősen foglakoztatott színész hazájában, eddig 18 filmben játszott, ezek között van három Besson-film (Metro, Nikita, Leon, a profi), illetve a Betty Blue kultfilm főszerepét, illetve a Tonka c. film rendezését is magáénak tudhatja. Nagyon sármos 45 éves színész, akit a hazai nézők is ismerhetnek,
legalábbis látásból.
A rendező, Mathias Ledoux leginkább televíziós tapasztalatokkal rendelkezik, operatőrként végzett, írt forgatókönyvet, csinált rövidfilmet, és most előrukkolt az első rendes játékfilmjével, amit a szakma, a kritikusok, és feltehetően a nézők is kedvezően értékeltek.
Azoknak fog leginkább tetszeni a Sötét Ablak, akik szeretik a gondolati- és érzelmi feszültségeket, a pszichológiai játékokat a filmekben, és tudnak aggódni egy szerelem sorsa miatt, mivel bár néhol egy kicsit túldramatizált, de azért alapvetően érdekes filmről van szó.
-lid-
2001-11-28
