Csocsó

Ez a film elvileg egy vígjáték akar lenni, és az '50-es évek elején, Magyarországon játszódik, a "vas és acél országában", egy képzeletbeli "acélvárosban" (amihez természetesen Dunaújváros volt a legalkalmasabb forgatási helyszín). Vagyis a film egy időutazás a kommunizmusba, az utazó pedig nem más, mint Csocsó, a "humanista", aki a film elején emlék-táblát kap elévülhetetlen humánus cselekedeteiért, sőt, talán egész életművéért. Egyből le is esik a tantusz, hogy az "Az Élet Szép" egy újabb verziójával van dolgunk, tulajdonképpen egy letörhetetlen jókedvű emberkét delegálunk a sötét múltba, ahol belőle csak az emberség, józan paraszti ész árad, a jóság és a segítőkészség, de a rendszer számára ő kavics a gépezetben. Szép gondolat, és annyiban máris kevésbé antipatikus, mint az eredetije, Az Élet Szép, hogy Koltai Róbertből bőven ki is nézi a néző, hogy végig röhögte az egész gulyás-kommunizmust. A szitu ugyanakkor mégsem fair-play, hiszen nem egy '50-es évekbeli embert látunk az '50-es években, hanem tulajdonképpen egy napjainkból visszautaztatott Koltai Róbert veszi fel a harcot az "ottaniakkal", "akkoriakkal", akik persze statisztává silányodott egyen- és civilruhás muzeális korkellékek, és nem jelentenek igazi kihívást. Hogy mit értünk ezen? Azt, hogy nem igazán láthattuk két erő összecsapását, Csocsó humanizmusa és a kor brutalitásának találkozását. Éppen ezért nem is látjuk, nem is érezzük, mitől olyan iszonyat jó csávó ez a Csocsó, hogy a végén emléktáblát kap. Mit csinál Csocsó, kiáll valakiért, vagy valamiért? Véghez visz valamit? Nem, nem igazán. Ha meg akarjuk érteni, mitől tarthatták alkotói ezt a karaktert pozitívnak, a Tizedes És A Többiek c. egykori sorozatra kell gondolnunk, amelyben "a Tizedes" a nép fia volt, jó fej, aki értett mindkét fél nyelvén, a németekén és az oroszokén egyaránt, és magasztos eszmék helyett a gyomra vezérelte, de néha a jó helyen volt a jó időben, és akkor hős lett belőle. Valójában egy pozitívuma volt a Tizedes karakternek, hogy nem szerette a háborút, és nem szeretett embert ölni, ennyi. Csocsó is egy hasonló figura akar lenni, csak több dolog nem stimmel.

Ugyanis nagyszájúnak állítják be, akit nem lehet elhallgattatni, de valójában nem az. Mert ha nagyszájú lenne, akinek minden kicsúszik a száján, akkor éreznünk kellene azt, ahogy "kicsúszik", (értsd: akarata ellenére, vagyis tudja, hogy nem kellene mondania, amit mond, de mégis valahogy "kicsúszik"). Ehelyett azt látjuk, hogy egy jólétben élő rendező megpróbálja eljátszani, hogy egy rezsimmel vitatkozik. Nem az igazi, nem jön össze. De nem is nagy baj, hiszen ez a film vígjáték, legalább is az szeretne lenni. Fura viszont egy olyan vígjáték, melyben egy nő és egy férfi (Kováts Adél és Gáspár Sándor) torkuk szakadtából ordítanak egymással, Kováts Adél karakterének a szemén verés nyomai látszanak, a férfi azt üvölti, hogy a nő kurva, és hogy nem érdemli meg a 100% nylon harisnyát, amit tőle kapott, mire a nő azt üvölti, hogy a férfi impotens, és magára zárja az ajtót, és egy kihűlt virsli bekebelezésébe kezd. Ez bizony minden, csak nem vígjáték.

A film tulajdonképpen ötszereplős. Van egy ÁVH-s tiszt (Gáspár Sándor), akinek van egy felesége (Kováts Adél), akinek pedig van egy focista udvarlója (Stohl András). Ez idáig három, erre jön még rá A párttitkár (Máté Gábor), és maga Csocsó, Csomai Gusztáv. Ennyi, erre jön még két-három mellékszereplő, Básti Juli, Boros Beáta és Pogány Judit. A többiek jó fizetett statiszták, na jó, beszélő szereplők, egy-két mondatos szerepekkel. A történet ugyanígy eléggé szimpla, Csocsó, aki nem tudja befogni a száját, folyton keveri a bajt, jön-megy és alkoholizál. Ez az AVH-s arcot egyre jobban dühíti, miközben az AVH-s arc felesége azon hezitál, hogy vajon nem kellene-e mégis elhagynia a férjét a focistáért cserébe. Szóval nem nagy történet. Mindez meg van még fűszerezve azzal, hogy a focistának nem szabad szexelnie, sem innia a vasárnapi meccsig, de persze iszik is, meg szexel is. Lehet, hogy Nógrádi Gábor és Koltai Róbert legjobb tudásuk szerint írták meg ezt a forgatókönyvet, de innen, a nézői székből tekintve ez még mindig nagyon kevésnek tűnik. Mind az összes két darab cselekményszál, (Csocsó és az AVH-s, valamint a felség és a két férfi háromszöge) egyaránt nagyon kezdetleges módon van megírva.

Csocsó és az AVH-s konfliktusa a klasszikus Stefan Zweig novellára akart hasonlítani, melyben a katona végül feldühödik és lelövi a "humanistát". Végül azonban a forgatókönyvírók egy "B" verzió mellett döntenek (melyben az AVH-s kitárulkozik, elmondja, hogy szereti Csocsót, ő az egyetlen barátja, majd következő nap visszatáncol, meggondolja magát és letartóztatja előző esti ivócimboráját). Ámde percek alatt ezt a verziót is elvetik, és visszatérnek az "A"-hoz, majd végül egy harmadikat dobnak be, azt, amit a legjobban utálunk (még a művészfilmekben is), és ez az, amikor a végén valaki elrepül. "Bocsi, skacok, most nem tudtuk megoldani ezt a konfliktust, így az érintettek ezennel elrepülnek", lásd I Love Budapest, Luna Papa.

A háromszög cselekmény-szál is eléggé silány, és még pluszba is elsikkad, mert végül elsikkasztják. Először adva van a nő, aki monoklis és szexmániás. A férje veri, a focista pedig szexel vele. Normális filmekben a focista történetek vége az, hogy a férfi megbízhatatlan, mert minden nőre rábukik, aki mozog. Itt azonban a Stohl András-féle focistánk egy romantikus hős-szerelmes, aki szomorú és epedő pillantásokat vet szívszerelme felé, és látszik, hogy sosem érdekelné más nő. Még az iskolába is bemegy, és ott a folyosón is nekiesik szerelmének, annyira nagy a vonzalom. Valójában pontosan úgy tűnik, hogy kapcsolatuk csak és kizárólag a szexről szól, de a forgatókönyvíróink úgy döntenek, hogy mégiscsak a szerelem lesz a nyerő vonal, és amikor a döntő focimeccs zajlik, különös dolog történik.

Az első félidőt elszúrták, és már alig van esély a győzelemre. Ekkor a szünetben a csoda-csatár magához vesz némi alkoholt, másrészt tekintetével kikeresi a nézők soraiban ülő szerelmét, jól egymásra néznek, és mintegy a szerelem erejével vág neki, hogy berúgjon kettő darab gólt. Úgy látszik, a szabadság és szerelem kettőse helyett a "nő meg a pia" az, ami őt mozgatja. Ám legyen, berúgta a gólokat, megnyerte a meccset, viszont utána a banketten, ahol a csapat győzelmét ünneplik (amely a szerelem erejével jött létre), ahol csatárunk a nap hőse és a rendezvény főszereplője, a nő váratlanul átgondolja az életét, és rájön, hogy neki mégis a férje mellett van a helye. Stohl fájdalmasan lemondó arccal (mint egy út szélén magára hagyott kölyökkutya) veszi tudomásul, hogy vége. És akkor kisomfordál, ami viszont semmivel nem vág egybe, hiszen ő most az ünnepelt focista, tehát a nőnek nem most kellene lemondania róla (hacsak a focista nem úgy ünnepelné a győzelmet, hogy nő-hegyekkel veszi magát körül).

Egyetlenegy dolgot látunk e lemondás hátterében, és ez a szappanopera-szerű szerkesztés, ami úgy néz ki, hogy megnézik, hol áll egy-egy cselekményszál, majd eldöntik, hogy pozitív, vagy negatív fordulat következzen-e, és ennyi. Hát itt rosszul tippeltek. Mivel közel voltunk a film végkifejletéhez, a negatív fordulat mellett döntöttek, ami szódával ugyan elmegy, hiszen lehet izgulni, hogy "vajon összejönnek-e?", illetve, hogy "vajon életük most következő pár hónapját is szexszel töltik-e majd?" (mert például házasságról szó nem volt). Ez a negatív fordulat azonban csak papír-, illetve szappan-forma miatt alakul így. Ráadásul percekkel (esetleg órákkal) azután, hogy a nő lemondott a szerelméről a férje javára, és hogy a focista némán kisomfordált, a nő is lekopik. Hogyan? Rágerjed a férjére, de annyi kifutást már nem ad a dolognak, hogy együtt menjenek haza, és helyette már most felismeri, hogy rosszul döntött? Ez ugyanannak a szappannak az illata: nincs idő, gyorsan meg kell oldani, lehetőleg egy jelenetben. Mindez azonban semmi ahhoz képest, hogy a nő nem úgy kopik le, mintha az éppen elmulasztott szerelme után futna (illetve andalogna), hanem mint akit jól elhagyott mindenki, mintha most akarná elénekelni Bridget Jones számát, az "All By Myself"-et, amiben az a hatalmas gáz, hogy a film hivatalos honlapján látható az a fotó, hogy együtt elutaznak vonaton, a focista és a feleség. Ezt az elutazás jelenetet végül nem tették be a filmbe (ha rosszul emlékeznék, kérlek írjátok meg), vagyis e cselekményszál befejezését "elsikkasztották", és az ilyenformán el is sikkadt. Akárhogyan is nézzük, hatalmas melléfogásnak tűnik, ahogy szerencsétlen nőt mozgatták, semmivel sem vág egybe, csak sok-sok szappanbuborékkal.

Ezek után, amikor Csocsó elrepül, már meg sem lepődünk, noha ezen az elrepülésen az sem lepődne meg, aki csak öt perccel korábban ült be a filmre, hiszen Cocsó bácsi annyira hosszan küzd a lufikkal, hogy a néző már úgy érzi, "most vagy ő, vagy én, de valakinek el kell repülnie".

A film után valahogy úgy érzi az ember, hogy egyrészt valami nagyon hiányzott a filmből, de nem érdekli, mi volt az, másrészt, hogy a vígjátékokat is komolyan kell venni, mert ez így nem tűnik a Nemzeti Kulturális Örökség részének lenni, de még egy kezdetleges szinten szórakozó filmnek sem.

-floyd-