Megérzés

Erről a filmről már kilométerekre süt, hogy az egy Sandra Bullock jelenlétével akarják eladni - ha már megszerezte a projekt magának ezt a híres és népszerű színésznőt, nagy baja nem lehet (mármint, ha eléggé kis költségvetésből készült ez a két-helyszínes, kb. 6 szereplős kamaradarab).

Amúgy a történet önmagában nem nagy dobás, mindössze annyit tud, hogy beindítja a nézők krimi-megoldós aktivitását, és ezt majdnem a film utolsó percéig ébren tartja. Olyan ez, mint pl. a Felejtés c. film volt, Julianne Moore-ral, aminél szintén megmagyarázhatlannak tűntek a történések, és nagyon rejtélyes-izgalmas megoldásnak néztünk elébe, mindaddig, míg ki nem derült, hogy csak az ufók kavarnak, egy külsős erő teszi a fura dolgokat a főhősökkel.

Itt a napok ide-oda ugrálásával manipulál a forgatókönyv, Sandra Bullock (Linda) egy héten belül nem folyamatosan éli meg a napok múlását, hanem mintegy véletlenszerűen következnek számára a reggelek, egy szerda után egy hétfő, majd egy vasárnap, stb. Ez így leírva még elég izgalmasnak hangzik, bár némileg leegyszerűsíti az a körülmény, hogy épp egy tragikus baleset napja körül ugrál az idő, Sandra filmbeli férjének, Jim-nek (Julian McMahon, a valamiért folyton negatív karaktereket játsszó ausztrál színész alakításában) az autóbalesete körül. Amúgy, mint később kiderül, a filmben a misztikum csak máz, a lényeg egy elrontott házasság története, egy elhidegült pár hétköznapjainak drámáját látjuk, csak miután erre egy egészen picinyke kis közönség lenne kiváncsi világszerte, a forgatókönyvírónak be kellett dobnia egy rejtély-szálat, ami még egy gyilkosság lehetőségével is kacérkodik.

Valljuk be, ami egy 25 szavas gyors storyline-elmesélésben jól hangzik (ahogy a forgatókönyvíró elmeséli a reménybeli producereknek a film-ötletét, tömören, esetünkben azt, hogy egy nő összekavarva éli meg a napjait egy héten belül), az gyakran már nem annyira mutatós filmen, és most is éppen ez történt. Az Idétlen Időkig nagyon jó film lett az idő-bekattanásával, mert jó történet volt, vicces és romantikus egyben, plusz remekül írták meg a forgatókönyvet is. Aztán majd egy évtizeddel később Christopher Nolan Memento-ja már az erőltetett tartományban landolt, hiszen néző kellett, hogy legyen a talpán, aki a filmbeli idő-kavarást szépen le tudta követni. Most megint az idő-effektet hívja segítségül egy elvileg misztikus krimi, ami egyébként nem igazán misztikus, hiszen csak a rejtélyesség fenntartására használja ezt a misztikus vonalat, és végül egyáltalán nem oldja meg a kérdést.



Ez a legfurcsább a filmben, és egyben a legbosszantóbb is - végignézünk egy filmet (őszintén, leginkább csakis Sandra Bullock kedvéért), belemegyünk az alkotók játékába, és próbáljuk kikövetkeztetni, miért és hogyan halt meg főhősnőnk férje, szépen belesétálunk a film egyetlen, durván előkészített dramaturgiai csapdájába (vajon Sandra mit talált a házuk kukájában, és vajon neki milyen szerepe van férje halálában?), közben effektíve végigunatkozzuk a pár szereplős, majdnem nulla-cselekményes szerencsétlenkedést, miközben folyton azt várjuk, a végén majd kapunk egy nagyon csattanós megoldást Sandra nap-kavarodására, az egész megmagyarázhatatlannak tűnő (tehát misztikus) eseménysorra. De nem, nincs ilyen szerencsénk, a film írója (rendezője, producerei, stb) nem éreztek késztetést arra, hogy a film végén megoldják, lezárják, megmagyarázzák az ügyet, a film rejtélyét, azt, ami ülve tartott minket majdnem másfél órán keresztül. Visszatekintve értelmetlennek tűnnek azok a feszültségtelinek szánt jelenetek, amikben (a klasszikus thriller-elem szerint) Sandra óvatosan közelít valakihez, aki valami miatt nem látszik rendesen, hogy majd amikor hirtelen megpillantja, ő is és a nézők is jól összerezzenjenek. Ezek az effektek is üresen konganak, a zavaró filmzenével együtt, mivel nem futnak ki sehova.

Végül is eléggé kiszámított produkciónak tűnik a Megérzés, egy elég közepes alapgondolattal és egyetlen nagy sztárral a fedélzeten, ami, mint láttuk, nem elég egy egész estés játékfilm kitöltéséhez.

Így az unalom, majd a film végén egy enyhe felháborodás maradt meg bennünk a filmből, plusz egyfajta óvatosság, ami szerint legközelebb nem ugrunk rá egy egy-sztáros kis költségvetésű filmre, ha az a misztikum képlékeny talaján próbál evickélni, és misztikus trhillernek álcázza magát, miközben csak egy sima kétszereplős dráma...