Hanna Fluk

Hanna Fluk autodidakta, s ami még ennél is "furcsább", éveken keresztül azzal foglalkozott, hogy festményeket reprodukált. Autodidakta "akadémiai éveit" csak nemrég fejezte be, 2000 óta fest saját képeket, ma még nincs róla komoly irodalom, website-ja pedig a tipikus keresztnév+"art" dot com. A legjelentősebb "akadály" azonban, amely művei befogadása során szellemi frissességünket próbára teszi, természetesen maga Jeruzsálem, hiszen ha valakit hirtelen magával ragad egy Hanna Fluk festmény, könnyen lehet, hogy az élményt közvetlenül Jeruzsálemnek tudja majd be, és nem annyira Hanna Fluk művészetének.



Hanna Fluk képei mindezeken a tényezőkön felül és legelsősorban azért zavarba ejtőek - mert látványosan szépek. Festészet, amelynek fő és egyetlen célja szépség létrehozása, festészet, melynek eredménye egy-egy a szemet rabul ejtő szép felület - az első rápillantás során ilyen súlyos gyanakvás, ódzkodás indul be a befogadóban. A történetnek, a kontaktus-teremtésnek azonban szerencsére itt még nincs vége. Kisvártatva elkezd megjelenni a képek mögött vibráló rend, sőt rendszer, s immár minden, amit látunk, magas szervezettségi fokú expresszióként érint meg bennünket.


Hagyományosan a művészek férfiak, az út emberei, akik világ- és önfelfedező útjuk különböző fázisait tárják a közösség elé művészetük produktumaiként. A nők költészetében azonban az első pillanattól, az első fázistól jelen van az az élmény, amit a lineáris gondolkodású, alfától induló férfiak akár omegának is nevezhetnének, bár valójában ez az origo. A nők nem utat járnak be, nem magukkal és a világgal vannak elfoglalva, hanem élet-jeleket bocsátanak ki magukból, amitől a világ jobb lesz.

Hanna Fluk esetében a nő-művészeket jellemző eleve-megérkezettség különösen jól tapintható, hiszen művészete metaforikus módon ott kezdődik, ahol az útkeresése végződött - Jeruzsálemben. Művészete nem útkeresés, nem önfelfedezés, hanem expressziók, megfogalmazások keresése, melyekkel megszólíthatja az embereket - onnan, ahol ő van.

Hanna Fluk szemlátomást nem szépségre törekszik, nem esztétikai gyönyört akar okozni befogadóinak, hanem valamiféle spirituális élményt, amit az esztétikai gyönyör és az intellektuális gondolat együtt idéznek elő. A szépség csak az első szint. A második a gondolatiság, a filozófia, az embert, és kultúrákat megszólító üzenetek. Ezek a szintek külön-külön megmaradnának ösztönösnek vagy művinek - de Fluk művészetében ötvöződve egy harmadik szinten egyesülnek: egy finom és mély emocionális filozófia formájában.

Képein a fix "írásjelek" (a szó Keith Haring-i értelmében) - a három Jeruzsálemben honos vallás férfi-papjait szimbolizáló karakter, valamint a terhes-, illetve áldott állapotú nő - olyanok, mint a H2O molekulák a vízben vagy az O2 a levegőben - elemi részecskék, belőlük épül fel minden. Fontos megjegyezni ugyanakkor, hogy e rendszerszintű motívum-tudatosság egyáltalán nem kényszeres, csupáncsak annyira, amennyire Bach összes műve esetében a tény, hogy mindössze 12 hangból épülnek fel :) Képeiben a koncepció, az üzenet, a motívumok nem keretként, nem valami rigid vázként vannak jelen, hanem az egészet átnedvesítő tartalomként, látásmódként - lazán, szabadon és szerfölött játékosan, mint sós vízcseppek az óceánban.

Jeruzsálem Vonalkód

A "Jerusalem Barcode" című képe, melyből a Budapest Galériában két 2009-es verzió is ki van állítva, Jeruzsálemi Vonalkód és Sárga Vonalkód címen (mi most elsősorban az utóbbira fókuszálunk), és amely képnek eddig 5 verziója is létezik, először is a "kód"-szó jelentésével játszik (kódok, melyek kultúrákat határoznak meg). Amit látunk, olyan, mint egy kifutó egy divatbemutatón, rajta különböző kultúrák, különböző vallásokon alapuló kultúrák figurái (karakterei), leválogatva egymás mellett, férfi a férfi, nő a nő mellett. A "modellek", a kultúrák elemi egységei: férfi, nő, gyerek. A Fluk-i alapértelmezésnek megfelelően a férfi vallásos vezető, a nő pedig terhes. A vonalkód és az ábrahámi világvallások (izraelita, iszlám és keresztény) találkozása egy képen belül önmagában is maximálisan pop és provokatív. Vallások, népek a termék-alapú fogyasztói társadalom mértékrendszerében, számok társaságában ... - első hangzásra barbár gondolatnak tűnik. Pedig nagyon nem az. A kép roppant szuggesztív, az üzenete olyasmi, hogy ezek vagyunk, ezekből a a karakterekből épül fel a világunk már évezredek óta. Az egymásnak arccal szembefordított karakterek révén áttételesen a néző is rápillant "a másikra" - barátságos pillanat, meglehetősen az. Madonna egy nagy erejű színpadi expressziója jut az eszünkbe, amikor a Forbidden Love előadásakor az zsidó és az iszlám vallások fiait egymással kozmikusan harmonizáló ikertestvérekként ábrázolta.



A vonalkód számai Izrael, és Jeruzsálem hívószámaival kezdődnek (972, 2), a 0123456789 pedig a "bármi lehetséges" metaforája, amit egy fektetett nyolcas támogat a jelentéstulajdonításban. Végül az alef (görögül alfa) szimbólum pedig az egész kép fogyasztói kontextusát mintegy varázsütésre vallásos, transzcendens ábrázolássá változtatja, hiszen ezen a vonalkódon ott van a teremtő energiának, Istennek a jele.

A vonalkód (amely elvileg, a fogyasztói kultúrának megfelelően fekete-fehér) végül színpompás háttérként vibrál (akár a sárga, akár a "normál" vonalkódra gondolunk), Jeruzsálemet pedig a pozitív, teremtő energiák forrása, lelőhelye, fővárosaként ábrázolja.

Hanna Fluk képei Jeruzsálemben "játszódnak", vallások, kultúrák, idősíkok különleges metszéspontjában. A vallás, a vallásosság alapértelmezett főszereplő, ám képei mégsem vallásos képek, hagyományos értelemben. Ugyanakkor nem is profánok, nem materialisták, nem ostromolják a vallást nem-vallásos gondolatokkal. Egyszerűen az emberről, a világról, a vallásról, kultúrákról, Istenről, férfiról és nőről fogalmaznak meg művészien elvont s közben emberiesen meleg gondolatokat. Ember, Isten, kozmosz, férfi, nő - transzcendencia és hétköznapok. Képei gyakran provokatívak, és különlegesen feministák (a feminizmus mást jelent a Közel-kelet szívében), ugyanakkor mégis végtelenül tisztelettudóak és szemérmesek.

Hanna, mit akarsz nekem mutatni?

A "Hanna, mit akarsz nekem mutatni" - című kép, amelyen ő maga és egy ortodox férfi láthatóak, különösen izgalmas. A kép egyszerre ikon- és újságkivágás-szerű. A kép Fluk dimenzió-kezelésének rendszerét is megvilágítja, hiszen a leggyakrabban alkalmazott írásjel-szerű kulcskarakterei (a rabbi és a nő) ezúttal "3 dimenziós" formában jelenik meg. A Fluk-i rendszeren belül kvázi "élőben", materiális valójukban látjuk őket, aminek külön hangsúlyt ad mindkettejük oldalán a fogyasztói, világi kontextus megjelenítése - újságkivágások formájában. A nő oldalán az őt megcélzó hirdetések (konzervek, háztartás, takarítás), a férfi oldalán apróhirdetések, amelyek bár metszően humorosak, mégsem (még véletlenül sem) a vallást kritizálják. Sokkal inkább az emberi motívumot erősítik fel a vallásos kontextuson belül - provokatív szintig. A férfi oldalán ortodox újságokból kivágások, hirdetések. Kölcsönadott és nem visszakerült imakönyv, egy hirdetés, amely külföldieket ajánl idősek gondozására (mindkettő durván szembemegy a parancsolatokkal, mint "ne lopj", "tisztelt apádat és anyádat").

A tablóból mégis egy ezen a szinten messze túlmutató üzenet bontakozik ki: ami a jeruzsálemi zsidó férfi és nő világának szeparációjáról szól. Amíg a bor és utazás-ajánlatok a férfiakat célozzák, addig a nőket a tűzhely-tisztítók veszik célba, meg egy meghívó egy filmre, amely egy randiszolgáltatásról szól (shiduch), illetve arról, hogy hogyan kellett megmenteni egy zsidó nőt és gyermekeit, miután egy rossz házasságba belement egy muszlim férfival. A kép címe egy mobil reklámból ered (ami a férfi lába közt helyezkedik el) "Mit akarsz mondani?". Hanna Fluk-nál egy biztos: mindennek jelentése és jelentősége van.

Ascension

Képei elegánsan játékos, de igencsak szofisztikált formában fogalmaznak meg filozofikus üzeneteket, melyek néha akár egy kiáltvány hőfokát is elérik - lásd a "Jeruzsálem barcode" című képét, vagy az Ascension-t (kb.: mennybemenetel átlényegülés, megvilágosodás útján - halál nélkül). Ez utóbbi képe (is) egy sorozat egyik darabja, melynek előző, 2006-os verziója ortodox férfiakat ábrázol, akik földön járva haladnak a lépcső felé (látszik a lábuk) - úgy, hogy fejükön köveket cipelnek. A kövek nélkül talán a lépcsőre sem lenne szükség - ugyanakkor a fokozatosság egyáltalán nem negatívum. A kép 2003-as verziójának címe "Családi ascension", ami enyhén szólva is provokatív, illetve úgy hat, mint egy kiáltvány, hiszen az ortodox férfit követi a felesége, aki világi kalapban babakocsit tol, sőt, a hasában is hordoz egy gyermeket, és csak a sor végén követi őket az elsőszülött fiú, aki apja reprodukciója.



Az Ascension 2009-es verziója a kiállítás fő képe a Budapest Galériában. A kép méretre nagyságrendekkel nagyobb, mint 2003-as és 2006-os elődei, de a festőnő a filozofikus kiáltvány üzenetét is fokozta. Ezúttal önmaga (a nő-karakter) is ott halad a három ortodox férfi között, ami formailag talán kevésbé provokatív, mint a 2003-as verzió, ugyanakkor még komolyabb feminista töltete van, hiszen a nő ezúttal azonos státuszban, egyenrangúként halad a megvilágosodás útján az ortodox férfiak között (légiesen, lábaik nem érintik a talajt). A nő is követ visel - de a méhében, a mellén és a homlokán - azaz a testében, és nem a feje tetején. Megjegyzés: az ortodox és a reform irányzatok közt a sarkalatos pont a nők pozíciója, lásd a nők rabbivá avatásának kérdését, ami az USA-ban, a HUC égisze alatt a 1972-től évektől széles körben elterjedt.

Hanna Fluk egy sugárzóan tehetséges művész, aki műveivel egyetlen villanás formájában olyan tudást, olyan tapasztalatot ad át befogadóinak, amire másképpen nem is valószínű, hogy egyáltalán szert tehettek volna. Ilyen érintésre csakis egy nő képes - áldott állapotban.

::::::

nézegess Hanna Fluk képeket: https://www.hannafluk.com/