Critical Mass Budapest - #1 világesemény
A hír, hogy Critical Mass volt vagy lesz, ma már szinte "érdektelen", mert annyira evidens, hogy mindenki tud róla, mindenki örül neki, és mindenki menni akar. Oké, persze, mindig megjelennek a közlekedés és közlekedés-fejlesztés ellenségei, a belvárosi parkolás-mozgalom vezetői, és mondanak egy-két durvát, hogy elő-fűszerezzék az eseményt (de ki veszi komolyan azokat, akik az utakat parkolásra akarják használni, és persze elsősorban saját maguk számára? - mert annyi hely nincs, hogy mindenki parkolhasson, nem is említve, hogy az utakat közlekedés céljára a legjobb hasznosítani :))
Egyszóval, nem, nem is gondoltuk, hogy hírt kell adnunk arról, hogy lesz ismét CM - a szokásos időben, a Föld Napján. Utólag pedig megintcsak minek beszámolni róla - elvégre mindenki ott volt .)))
Aztán jött ez a "csoda" ... a budapesti CM bekerült a világ összes híradójába. Basszuskulcs, ez óriási dolog!!! (a csodát azért tesszük idézőjelbe, mert ha belegondolunk, fura, hogy ez eddig nem történt meg - bár San Francisco-ban, a CM hazájában, ahol minden hónap utolsó péntekén óriási CM-eket rendeznek, a Budapesti CM-ről a legeslegnagyobb elismeréssel nyilatkoznak, és a CM-ről készült legjobb SF videóban is Budapesté a főszerep).

Most akkor lássuk hát, mi a jelentősége, és mekkora annak, hogy benne voltunk a világ összes híradójában ????
Ennek a médiaeseménynek a jelentősége gyakorlatilag felbecsülhetetlen. Oké. Gondoljunk bele, miért rendez valaki Olimpiát? Miért költenek dollár milliárdokat, miért feccölnek feszített tempóban kivitelezett, különleges igényeket kielégítő építkezési, város-fejlesztési projektekbe óriási energiát azért, hogy ott rendezhessék meg az olimpiát? A válasz egyszerű: azért, hogy benne lehessenek a tévében. Azért, hogy benne lehessenek a világ összes híradójában. Annyira nagy dobás ez, benne lenni a világhírekben? Hát bizony, az - óriási nagy dobás !!!!!!!!!!!!!!!

Nemcsak a Forint/Euró árfolyamon, de a következő évek Magyarországgal kapcsolatos összes története (beleértve az, hogy Te egymagad átkirándulsz Londonba, és hogyan kapsz munkát, vagy hogyan teszel szert friss barátokra) megérzi ezt a médiaeseményt. Budapest egy napra főszereplő lett. 24 óra hírnév. Országimázs, nemzeti kincs - óriási adagot raktak most be ebbe az image-kasszába a CM-et szervező fiatalok.
Mi a francért támogatják a sportot? Túl azon, hogy a háború allegóriája, és folyamatosan lázban tartja népet, mint annak idején az arénákban a gladiátoros halál-meccsek, a sport nemzeti besorolás, nemzeti image-javító dolog. Egy jó csaj megmássza a K2-t, számára felemelő élmény, az országa számára pedig fantasztikus image-hozadék. Egy-egy ember is abból él, attól lesz valaki, hogy a többi ember figyelmet tulajdonít neki, így jönnek létre a színészek, alkotók, de még a fránya (vagy éppenséggel nem fránya, hanem jófej) politikusok is. A figyelem-koncentráció az, ami energiát gyűjt be másoktól, és egy-egy személyt felemel. Ugyanez igaz az országokra, nemzetekre is.
Magyarország most áttörte a történelmi vasfüggönyt, és mint egy valódi európai ország került be az összes ember által fogyasztott hírekbe, az összes ember fejébe. Mától, holnaptól Magyarország már nem az, ami eddig volt. Köszönhetően Budapestnek, a rengeteg szuperjófej embernek, akik komolyan veszik, hogy ilyenkor megmutassák magukat, mint biciklisek, és köszönhetően a Critical Mass főhadiszállásnak, és az összes rendezvényt segítő szervezőnek.
Mások másféle "bulikat" szerveznek. Befolyásolható tiniket terelnek be szórakozóhelyekre, és szednek le róluk jó vastag gyapjút, illetve pénzt. A CM ingyenes és non-profit rendezvény, ráadásul a közjót szolgálja - beleértve a városi élet minőségének fejlődését, a városok rehabilitációját, a közlekedés közösségi alapon történő FAIR és környezet-barát (jövő-barát) újragondolását. Az, hogy Budapesten jó dolgok történnek, nagyban köszönhető a CM-nek, amely a Kerékpárosklub mögött a motor, a közös és értelmes emberi akarat mozgalmi tolóereje. Ráadásul, egy CM közösséget is teremt, Budapestet a szürke masszából, emberek egymáshoz nem kapcsolódó szürke tömegéből valóságos társadalommá formája, közösségteremtő, team-building erejével. A CM összehozza az embereket, összehozza, építi a társadalmat (melyet a for-profit organizációk, corporation-ök, a multik meg a hazai giga-cégek, meg minden és mindenki csak kihasznál, mint valami bányát).
A CM a jó stílust, a jövő és persze a jelen legjobb stílusát terjeszti, a városban a többi emberrel barátságban és együtt közlekedő, együtt lélegző, és együtt gondolkodó, egymásnak jót akaró emberek stílusát - ami Magyarországra (lásd Szabó Simon kisfilmjét a Magyarország 2011-ben) eléggé ráfér ....
Benne voltunk a TV-ben, a világ összes híradójában és híradásában. Budapest ismét definiálta magát, és ezúttal nem Fico-hoz hasonlítható politikusok ámokfutásának a történetével, nem azzal, hogy embereket végeznek ki fényes nappal, nem azzal, hogy a gazdaságunk egy otromba poén, és hogy mindenki korrupt - nem ... Budapest ezúttal azzal írta be magát a globális történelemkönyvekbe, azzal került a globális figyelem központjába, hogy nálunk van a világon a legszuperebb Föld Nap-i esemény, s nálunk van a legtöbb beindult és beindítható biciklis, akiknek sokat jelent, ha együtt végigtekerhetnek a városon, amit annyira szeretnek. Mennyire szuper hely Budapest 0-10-ig? Tegnapelőtt sem volt rossz a helyezésünk, bár iszonyat durva dolgok mennek itt, parkokat irtanak ki a városközpontban, iszonyat durva gyilkosságok történnek, és a rasszizmus is magas hőfokon tombol .... Ma azonban, illetve mától, Budapestre és így Magyarországra úgy gondol majd mindenki, mint egy Amszterdamhoz, Berlinhez, Koppenhágához, Párizshoz fogható és hasonlítható kulturális epicentrumra - ahol az emberek, a városlakók iszonyat jó fejek, és együtt és közösen egy iszonyat pozitív töltést hordoznak :)))
Annak idején Kürti Gábort és társát, Sinyát kitüntette az akkori főpolgármester azért, amit a CM-mel létrehoztak Budapesen. Most, ha valamikor, újra elérkezett az idő egy ilyen kitüntetéshez :))) Hány olimpiai arannyal ér ez fel? 1000 ? a CSPV-től a Pro Culture díjat természetesen megkapják, de ez csak egy pici újság NAGY-NAGY elismerése (akkor találtuk ki, hogy kellene egy ilyen, amikor a Sziget idehozta a Radiohead-et), ami gyakorlatilag egy egyszerű büszkeséglista ....
Mert büszkék vagyunk :) Mellesleg, ezt is megértük !!! Magyarok vagyunk, Budapestiek - és büszkék rá :)))) Köszönet Küküéknek, köszönet a CM-nek!
PS: Mellesleg nem hinnénk, hogy ez lett volna az első alkalom, hogy valamely nemzetközi hírügynökség anyagot készített volna a budapesti Óriás-CM-ről, ami most történt, az nem az, hogy készült egy anyag, hanem, az, hogy készült egy anyag, és minden ország minden csatornája vevő volt rá!!! Mert a biciklizés beért globálisan!! Mert a híradók felnőttek a biciklizés kultúrájához - globálisan!!! Egyszóval sokszorosan nagyszerű hír ez a fantasztikus globális budapesti média-esemény!!!:)))
Mellesleg más nagyon magas presztízsű városok, mint Oslo az AP-től függetlenül is hírt adtak a budapesti NAGY CM-ről :))))
PS 2: a tegnapi CM a résztvevők számát abszolút rekord - mondják a szervezők, mármint a sok-sok zöldpólós szervező, aki a startnál ledöbbent azon, hogy mennyivel többen vannak/vagyunk, mint szoktunk lenni. A részvevők számát azonban általában a végén becsülik meg, ami most az eső miatt annyival kevesebb lett, hogy ne legyen érdemes ezt a számot megadni - a kezdeti óriási számokhoz képest. Egy szó, mint száz - mindentől függetlenül, a budapesti CM, amely tavaly ősszel tartotta az első utolsó CM-et, most, az első utolsón túli CM-mel beírta magát a világtörténelembe. Hajrá Budapest, Hajrá Critical Mass - hajrá biciklis közlekedés, hajrá emberközpontú közlekedés!!!
PS 3: ne feledjétek, ha a videóitokat Creative Commons licensszel publikáljátok a Youtube-on, akkor bármely hírügynökség felhasználhatja :))) Értsd, ősszel már lehet, hogy az AP nélkül is óriásit fog szólni a CM globálisan - ha Ti levideózzátok jó minőségben, és felteszitek gyorsan CC licenccel:))) Szervezők, erre érdemes lesz odafigyelni, hogy mostantól legyen egy hely, ahonnan a CM után egyből elérhető az összes CC licenszű CM videó !:)))
