A Lány és a Költő
A kínai miliő, amelyben a film játszódik nemcsak hangsúlyos, de meghatározó – azt, ahogyan a rendező e miliőt kezeli, konkrétan eldönti, hogy a film az életről szól-e, szimpátiával az emberek felé, vagy inkább háttér dekorációként alkalmazzák. Kína egy nagyon kemény diktatúra (diktatórikus rezsim egy darab konkrét diktátor nélkül), Kínáról olyan filmet készíteni, amelyben valamit tényleg megtudunk az emberek életéről, roppant nehéz, ha nem lehetetlen. Ez a film a nyugatra emigrált kínaiak életét ábrázolja egy gyönyörű szociográfiaként, miközben az egész mélyén ott van egy költői történet – a lányról és a költőről.
Nagyon hálásak vagyunk Andrea Serge-nek ezért a szociográfiai ábrázolásmódért, tegyük hozzá, Andrea Serge sokkal több dokumentumfilmet készít, mint un. „játékfilmet”. Erre a filmre olyan óriási mértékben jellemző a dokumentaritás, hogy felmerül bennünk, hátha azért találta ki az egész történetet, hogy az emigráns kínaiak életéről, ha már dokumentumfilmet nem lehetséges, egy játékfilmet készíthessen. Csak azért nem „vádoljuk” ezzel, mert nemcsak a kínaiakról, de egy olasz halászfaluban zajló életről is detto gyönyörű és metsző szociográfiát visz a vászonra.
Óriási élmény a film. Megértjük, sőt, átéljük, hogyan élnek a kínaiak. Ezentúl valahányszor egy kínai embert látunk majd, tudni fogjuk, milyen nehéz az életük, s azt is, hogy mennyire szép. A tai chi-s lány egy külön film a filmben. Mellékszereplőnek tűnik, de ő a film kellős közepe. A mag ebben a költőin kompozícióban. A tai chi a kínai ember lelkületét, a világhoz, társadalomhoz, rendszerhez, természethez, a nála nagyobb erőkhöz valóm viszonyát mindennél gyönyörűbben jeleníti meg. Ez a lány egymaga százmilliókat reprezentál a filmben. A törékeny, alkalmazkodó, elfogadó, vágyakozó, álmodozó, költői kínai lélek megtestesült allegóriája – metaforája.
Ott áll a tengerparton, kimegy minden reggel a lagúnákhoz, az ég szürkéskék, a helyi vasút, amelyről leszállt, koszos, az ablakai sárgán világítanak. A vonat elhúzott, ő pedig ott van a tengerparton. Shun Li (a főszereplő lány) elbeszéléséből már tudjuk, hogy mit jelent a tenger egy kínai embernek. Így ez a jelenet tényleg jelentéssel teli. Ott áll és végzi a gyönyörű tai chi mozdulatsorokat, mi pedig ... a film költőiségére jellemző módon ... olvasni tudunk e mozdulatokban, pontosan tudjuk, mi az, amit a lány csinál, miközben e mozdulatokat végzi. Látjuk, ami a lelkében, a pszichéjében lejátszódik. Látjuk, és értjük, ahogyan kiszáll a testéből, lebontja azt magáról, és szellőként körbe cikázik, hogy találkozóra siessen a tengerrel. Látjuk, és átéljük, hogyan éli meg azt, amiben van, a saját életét ... és ennél gyönyörűbbet aligha láttunk ...
Hogy mivel foglalkozik? Milyen munkát kell végeznie az életben maradásért, a megélhetésért? Ezt a képzeletünkre és az empátiánkra bízza a film ...
Shin Li sorsa sokkal vidámabb. Egy kínaiak által megvásárolt kis kocsmában lesz pultos lány. Emberi és kedves jelenetek egész sora származik ebből, ahogyan tanulja a szavakat, később pedig ahogyan elkezd barátkozni a helyi halásszal, aki az egykori Jugoszláviából disszidált ide. Ő a költő. Vicces rímeket farag ivászat közben, mármint eredetileg. Shin Li azonban egy költővel a szívében érkezett Kínából, szemben a megélhetés szintjén leledző cinikus kínaival, akiket csak a pénz érdekel, és akik kinevetik a kínai hagyományt, a költő ünnepét, az emlékezés rítusát, Shun Li még egy fürdőkád segítségével is megtartja a költő ünnepét, amit eredetileg tengerparton ünnepelnek, vízre bocsátott lámpások ezreivel (már itt jelentkezik a kínai ember és a tenger viszonyának ábrázolása, ami aztán folytatódik az apjáról való elbeszéléseivel, majd azzal, amikor először eljut az első szabadnapján a tengerpartra, és a fiának ír erről).
A két össze nem illő ember, a két magányos lélek szerelme az olasz halászfaluban indulatokat kavar, felüti a fejét az irigység, majd a nacionalizmus. Mondva csinált konfliktus ez? Vagy éppenséggel egy roppant mély értelmű ábrázolás? Akárhogyan is, Andrea Serge és fantasztikus operatőre, Luca Bigazzi egy gyönyörű történet bontakoztat ki ebből, s miközben a rímfaragó bohókás, nagyhangú halászból valóban költő válik, azt is megértjük, hogy bizonyos emberek, a szegény kínai emberek gyakran nem rendelkezhetnek saját életük felett. Életüket úgy élik, hogy elhízott maffiózó-feleségük által kiszolgálva, a saját ízléstelen éttermükben esténként rituálisan fagyit zabáló ugyancsak elhízott, sötét lelkű férfiaknak, s a szervezetnek kiszolgáltatva dolgoznak, amíg majd egyszer szólnak nekik, „jön a hír”, hogy ledolgozták az adósságukat (amiről fogalmuk sincs, hogy mekkora), és akkor a szervezet kiutaztatja a gyereküket is, mondjuk. Igen, praktikusan úgy néz ki, hogy a lány szolgál, azért, hogy egy szép napon a gyerekét kiutaztassák hozzá – hogy onnantól tovább szolgáljon. Adósság? Pénz alapú, kapitalista diktatúra, egy nagy polip.
Felemelő film, s egyszersmind egy nagyon komoly leckét kapunk a kínai emberekből, abból, hogy mennyire meg lehet becsülni az életet, s hogy nyomorúságos körülmények közt is sokkal nagyobb szabadságban élnek lelki tisztaságuk révén, mint az elkényeztetett nyugatiak. Alain Tanner Fehér Városban c. nagyszerű klasszikusának született most (2011) ikertestvére. Egy gyönyörű film, érzelmekkel, élettel, költőiséggel – gyönyörű képekkel és egyszerűen hihetetlen jó zenével. A végén végigülöd a feliratokat, csak hogy olvashasd a zeneszerző nevét: François Couturier.