A Panamai Szabó

A forgatókönyv John Le Carré (eredeti nevén David John Moore Cornwell) azonos című regénye alapján készült. Le Carré angol író főállásban nagykövetként és politikai konzulként dolgozott, és főként kémtörténeteket írt. A Panamai Szabó egy jól megcsavart kémsztori, sőt, talán egy kicsit túl bonyolított is, ugyancsak figyelnünk kell, hogy egy az egyben követni tudjuk a történetet. Pierce Brosnan ugyan valóban kém a filmben, viszont csöppet sem James Bond-os, egy gátlástalan és szexmániás karakter, akinek erkölcsi aggályok nem tudják útját állni. Tulajdonképpen ez a film második csavarja: elsőként behozzuk Brosnan-t, hogy a Bond-rajongók mind elzarándokoljanak a mozikba, aztán negatívvá árnyaljuk főhősünket, amitől azt várjuk, hogy érdekesebb lesz a szereplőnk és a film is.

A helyszín Panama, ahova Andy Osnard-ot (Pierce Brosnan), a brit kémet büntetésből helyezik, mert elcsábította az egyik konzul feleségét. Küldetésének célja a Panamai Csatorna felügyelete, amivel jelenleg ugyan a helyi kormány rendelkezik, viszont az amerikaiak sem mondanak le könnyen az évtizedekig tartó ellenőrzési jogukról. (Az angolok pedig mindent az amerikaiakkal egyetértésben tesznek - mondja Andy a filmben.) Andy a megérkezése után - számunkra nem nyilvánvaló okokból- rögtön felveszi a kapcsolatot a helyi szabóval, Harry Pendel-lel. Harry nagyon szimpatikus figura, valami miatt már első látásra megkedveljük, és hirtelen rokonszenvünket később csak fokozni fogja az, ahogyan Andy rászáll a férfire, és egész film alatt nem hagy neki békét. Harry-nek van egy nagy titka, amivel Andy persze már megérkezésekor tisztában van, és a szabónak ezt a gyenge pontját kihasználva ráveszi, hogy Harry kémkedjen neki, vezesse be őt a panamai társaságba, és számoljon be mindenről, ami a panamai elit körében történik, és kapcsolatban állhat a Csatorna sorsával. Tulajdonképpen erről fog szólni az egész film: egy egyszerű zsarolásról, aminek nincs is igazi súlyos tétje (Harry fél elmondani a feleségének egy múltbeli botlását), egy gátlástalan karrieristáról (Andy), aki csak azért dolgozik, hogy jól tudjon kiszállni a kém-bizniszből, korrupt politikusokról, egész nap a lábukat lógató külföldi konzulátusi dolgozókról, és arról, hogy a pletykáknak politikai szinten is van egy önbeteljesítő hatásuk.

Andy lelki terror alatt tartja Harry barátunkat, aki nemcsak jó szabó, ideális férj és példás apa, hanem egy becsületes és kedves fickó is, akit hajlamosak kihasználni a környezetében élő emberek. Geoffrey Rush nagyon jó Harry szerepében, róla könnyű elhinnünk, hogy folyamatos lelkiismeret furdalás gyötri a régmúltbeli ballépése miatt, és hogy egy melegszívű kisember, aki szívesen kimaradna a politikai játékokból. Rush ahhoz képest, hogy ausztrál színész, legfőképp angol filmekben tűnik fel, láthattuk a Szerelmes Shakespeare-ben, az Elizabeth-ben, a Sade Márki Játékai-ban, és ő volt A Nyomorultak Javert főfelügyelője is. Rush szerepeltetése szinte az egyetlen jó húzása a film alkotóinak, nélküle tényleg senkinek sem lenne türelme végigülni ezt a gyenge politikai krimit. Pierce Brosnan-nel már sokkal kevésbé vagyunk elégedettek, és ez nem azért van, mert kivételesen negatív szerepet kapott, hanem mert kissé egyszerűen vette Andy figurájának bemutatását. Az rendben van, hogy a kém karaktere is egy laza személyiség, aki nem foglalkozik semmivel komolyan (kivéve a saját túlélését), de ettől függetlenül több oldalát is be lehetett volna mutatni Andy gonoszságának, önzésének, macho magatartásának, és érzelemmentes nyomulásának. Brosnan adós maradt ezekkel, bár lehet, hogy a rendezői koncepció volt annyira száraz, hogy végül egy simán rosszfej kémet kaptunk a mozijegyért cserébe.

A sztori elvileg több meglepetést is tartogat számunkra, ami elképzelhető, hogy a regényben valóban így van, de a filmben ebből kevés jön le. Tényleg a két kém (a profi és az amatőr) híresztelésein és kavarásain múlik a Csatorna sorsa? Andy furfangos tervének valóban több kormány is bedől? Egy ember kitalált története kirobbanthat egy háborút is akár? Ilyen érdekes kérdések merülnek fel a film utolsó részében, de eközben mi, nézők nem izgulunk, egyrészt, mert csak később áll össze teljesen a kép bennünk a mesterkélt történet csavarjairól, másrészt, mert közben nem is figyelünk annyira, kvázi unatkozunk, és azon drukkolunk, hogy valaki vegyen már elő legalább egy nyomorult fegyvert, vagy lehallgató készüléket, vagy bármit, ami egy igazi kémfilmre emlékeztethetne bennünket - de nincs ilyen szerencsénk.

A Panamai Szabó könyv formájában biztosan sokkal izgalmasabb, vagy kalandosabb, mint filmként, mindenesetre John Boorman rendező nem végzett túl sikeres munkát. A 68 éves brit rendező eddig olyan, számunkra ismeretlen filmeket készített, mint A Szabadság Ösvényein (Beyond Rangoon), vagy a Remény és Dicsőség, az egyetlen, amit láttunk tőle, az az 1981-es Excalibur. A Panamai Szabó túl mesterkélt és hűvös film lett a kezei között, ami nemcsak hogy nehezen tudta lekötni a nézők figyelmét, de még kicsit ki is ábrándított minket James Bond/Pierce Brosnan-ből, amiért tényleg kár volt elkészíteni a filmet. A film közepesen alacsony költségvetésből készült (18 millió dollár), viszont a bemutatója után négy hónappal még ezt az összeget sem termelték ki a jegyeladások az USA-ban. Nálunk az első 3 hét alatt 16 millió Ft-ot hozott a film, vagyis nálunk sem tódultak az emberek a mozikba, hogy láthassák a Panamai Szabó-t, és ezt utólag meg is tudjuk érteni.

-olasz-