Dalok A Második Emeletről

A Dalok a Második Emeletről (a továbbiakban a Dalok) elvileg egy keményvonalas művészfilm, gyakorlatilag egy nézhetetlen 98 perces filmszalag. A rendezője, Roy Andersson 58 éves diplomás filmrendező, aki számtalan fesztivál-díjat mondhat a magáénak, és 1981 óta a saját produkciós irodájával készíti a filmjeit. A Studió 24 nevű iroda Stockholm szívében van, és annyira jól felszerelt (2 stúdió, egy vágószoba, egy moziterem és egy jelmezraktár tartozik hozzá), hogy Andersson teljes szellemi függetlenséggel készítheti el filmjeit. (Kérdés, hogy ez jó-e nekünk…)

A film végig túl sötét, és ez biztos, hogy tudatos, egyszerűen nem találunk egyetlen olyan képkockát sem a filmben, ami a rendes bevilágítottságnak, a normál fényviszonyoknak a nyomára utalna. Ez a sötétség egyébként illeszkedik a film tartalmi adottságaihoz, illetve azokhoz a semmitmondó párbeszédekhez és nulla cselekményhez, ami a film sajátja.

Megpróbálhatnánk felvázolni, hogy miről szól a film, vagyis mi a története, de ezzel bajban lennénk, mert olyan nincs is neki. Andersson négy évig dolgozott a filmen, nem használt forgatókönyvet és forgatási ütemtervet, és csak stúdióban vette fel a jeleneteket, állítólag addig ismételtetve azokat a színészeivel, amíg megfelelőnek nem találta az eredményt. Amit mi kapunk ebből a rendezői stílusból, az nagyon lehangoló. Van egy nagydarab ember (Kalle), aki végigpanaszkodja a filmet, és a sirámaiból három dolgot tudunk meg róla: 1. Az egyik fia megbolondult, mert túl sok verset írt. 2. Ő maga felgyújtotta az üzletét, hogy biztosítási csalással pénzt szerezzen. 3. Régen kölcsönkért egy nagyobb összeget az egyik barátjától, aki később azért vágta fel az ereit, mert főszereplőnk nem adta vissza neki a kölcsönt.

Ezzel a három ponttal nemcsak főhősünket jellemeztük, de kb. ki is merítettük a filmbeli összes párbeszéd, monológ, megnyilatkozás tartalmát is. Amit ezeken kívül látunk, az annyira lassú és üres, hogy meglepődnénk, ha valaki ébren kibírná a teljes filmidőt. Persze művészfilmet látunk, tehát az érzékelésünket és a cselekménnyel szembeni elvárásainkat erre a sávra kell áthangolnunk. A Dalok-kal viszont az a legnagyobb baj, hogy hiába tettünk meg minden át-, és ráhangolódási kísérletet a filmre (kár lenne felidézni magunkban mindent, amit a svéd kultúráról és az országról tudunk), semmi nem használ, egyszerűen 98 percnyi képanyagot látunk csak, és nem egy filmet. Ez persze nem esik jól a nézőnek (több nézőtársam is idő előtt feladta a küzdelmet), de azért ne induljunk ki abból a feltételezésből, hogy a film rendezője egy egocentrikus, önző és elszállt-intellektuális ember, aki nem veszi figyelembe a leendői nézőit, hanem tippeljünk inkább arra, hogy ez a film simán egy rosszul sikerült próbálkozás eredménye. Emellett biztosan vannak olyan nézők is, akik értékelni tudják Roy Andersson egyedi filmkészítését, nem szabad kizárnunk ennek a lehetőségét sem.

A leggyakoribb mondat, amit a filmben hallunk (és ezért elég jól meg is ragad bennünk, sajnos), az, hogy "áldott legyen (szeretet annak), aki leül…" Ez a Caesar Vallejo-tól származó verssor többször is felbukkan a filmben, senki nem értelmezi (mi, nézők meg sem próbáljuk), csak úgy jön. A forgatókönyvíró-rendező több direkt társadalomkritikát tartalmazó kijelentést helyezett el a filmjében, halljuk, ahogy Kalle panaszkodik az árfolyam-zuhanásról, a munkanélküliségről, a városi dugókról, meg hasonlókról, és közben látjuk, ahogy üzletember kinézetű tüntetők magukat ostorozva haladnak előre az utcán. Nagyon érdekes, de ha már ilyen kevés szó hangzik el egy filmben, mint a Dalok-ban, akkor lehetne a film kicsit távolságtartóbb is a konkrét svéd társadalmi helyzettel szemben, és koncentrálhatna olyan dolgokra, amelyek szövegszerűen is illeszkednek egy művészfilmbe.

A film színészei mind egytől-egyik amatőrök, vagyis pontosabban civilek, akiket Andersson az utcáról, éttermekből, üzletekből válogatott ki. A főszereplő Kalle (Lars Nordh) az életben nyomdász, és az IKEÁ-ban vásárolva találta meg a rendező. A Stefan-t alakító Stefan Larsson web-tervező mérnök, és egy étteremben találkozott először a "Studió 24"-gyel.

Roy Andersson Dalok-ját nem zártuk a szívünkbe, csöppet sem értékeltük a hideg és sötét modorosságát, és ha újrakezdhetnénk, biztosan kihagynánk az életünkből, vagyis nem pazarolnánk rá több, mint másfél órát.

-olasz-