Kocka

A Kocka tipikusan az a film, melyekről sokat szokás vitatkozni, ezt a tulajdonságát annak köszönheti, hogy egy nagyon jól érthető története, szerkezete van, és mert tényleg minimális eszközökkel dolgozik. A puritán világ és az egyszerű történet a nyílt érthetőség varázsát adja a nézőnek, ugyanúgy, mint a filmskála másik végén a Walt Disney vígjátékok, sőt, rajzfilmek. Lévén pedig, hogy az egész teljesen sci-fi, ez a minimalizmus az elgondolkodtató film érzetét kelti.

A film egyébként 1997-es és tényleg nagyon kevés pénzből készült, és nagyon jól kezdődik. Az emberek, a film szereplői egy fura helyen találják magukat (a kockában), semmire nem emlékeznek, csak azt tudják, hogy innen valahogy ki kellene jutniuk. Idáig remek. Megkezdődik hát a vándorlás, egyik kocka-szekcióból a másikba, mintha egy bűvöskocka egyik kockadarabjából kellene átjutniuk egy másikba. Ez nagyon érdekes, ráadásul veszélyes is. Egy háromdimenziós labirintus, amely gyilkos csapdákkal van tele, és amelyben a vándorlás kellő térlátás nélkül egyenlő a lehetetlennel. Az idő szorít, a csapdák is eléggé durvák, szóval van rendesen feszültség, a néző örül, hogy egy ilyen izgalmas, képzelet-gazdag játékot találtak ki neki.

A kezdeti lendület azonban hamar felmorzsolódik, a kockatömb szerkezete nemcsak a bent lévő szereplők, de a kint ücsörgő nézők számára is hamar monotonná válik. Ekkor éled fel a horror-vonal, a vándorlás a kockában másodlagos jelentőségűvé redukálódik, helyét pedig a szereplők egymás közti torzsalkodása veszi át. Ez a bizalmatlanságon és bezártságon alapuló dráma pont olyan, mint egy színdarab, nem is mentes a kliséktől, ám a miért hibáztatjuk az más, az az, hogy egyszercsak túllép egy határt, aminek nem örülünk. Amikor egy túlélős filmben meghalasztják a kedvencedet, vagy legalább is, akinek a túlélésében biztos voltál, az nem jó. És általában sem jó, ha egy ártatlannak hitt filmben egy tinédzser lányt kinyírnak. Ez valahogy sok volt. Itt már lehetett érezni, hogy a rendező nem a néző pártján áll, hanem a sajátján és a kettő nem ugyanaz. Ezek után lehetett tudni, hogy a nagy vándorlás, keresztül-kasul a kockán csak egy nagy Godot-ra várva, és hogy nem is biztos, hogy valaki is valaha kijut a Kocka (értsd a kis műterem) falai közül.

A film, különösen a horror-vonal előtérbe nyomulása, és a tinilány megölése után unalmassá vált, és ezt a szintet többé már nem haladta meg. Persze azok, aki szeretik a lecsupaszított szerkezetű filmeket, kedvelhetik, bár hasonló műfajban a Szerelmes Thomas sokkal jobb volt. A Szerelmes Thomas is uncsivá vált, de abban volt történet, és az a történet kellemes volt. A Kocka legnagyobb erénye, hogy később megszületett a Mátrix, és ha valaki nagyon felületesen nézi, úgy hogy mindkettő sci-fi és mindkettő arról szól, hogy valakik valamiben benne vannak, még azt is mondhatja, a Koca egy előzmény volt. Szerintünk, ha a Kocka valaminek az előzménye, ha valamelyik filmnek a kisköltségvetésű művész-verziója, akkor az sokkal inkább a Gömb.