Adaptáció

Biztos, hogy nem mindenkit indít be egy ilyen film, tehát eleve szűk közönségre tarthat számot, mondjuk kábé a forgatókönyvírók táborára, nem beleértve azok hozzátartozóit, de esetleg még hozzávéve a rendezők és art directorok táborát is, plusz természetesen az ortodox művészfilm rajongókat. E sorok írója mindenesetre éppen beleesett a fenti szórásba, úgyhogy önként és dalolva menetelt be a nézőtérre, ahol (tegyük hozzá) semmi baja sem történt, csak összességében csalódásként élte meg a filmet.

A film trailere arra enged következtetni, hogy Charlie Kaufman egy ízben nagyon elakad a forgatókönyv írásban, nem tudja megoldani, majd hirtelen rájön, mi a megoldás, beleírja magát és az ikertesóját, Donaldot is a filmbe, és innentől megoldódnak a dolgok. Amit a moziban látunk, az ehhez képest sokkal bonyolultabb (a szó legrosszabb értelmében), és sokkal kevésbé érdekes is. A filmet jó nézni, mert technikailag okosan, kiszámított módon van megírva, nehogy a néző esetleg beadja a kulcsot. Jó nézni, ehhez tényleg csak az kell, hogy a ember forgatókönyvíró, rendező, vagy ortodox művészfilm rajongó legyen. Ugyanakkor ez az egész görcsölés a forgatókönyvírás körül végtelenül fárasztó, és ami még ennél is rosszabb, semmi újszerűt nem találunk benne, ahhoz képest, amiket más filmekben eddig már láttunk. Mégis, a film ügyesen adagolja az infót, és végig jól lenyomva tart minket, úgy, hogy szinte végig megmaradjon a sejtelmesség (és az alacsony infó-szint), és csak a vége felé álljon össze a kép, hogy valójában mi is történt itt.

Ami történt, az nem más, mint hogy Charlie Kaufman dagi és kopaszodik, és nagyon izzad, és borzasztó rosszul kommunikál az emberekkel, és ennek ellenére kap egy megbízást, hogy írjon forgatókönyvet egy nő könyvéből. A megbízást azért kapja, mert a John Malkovich Menet annyira zseniális forgatókönyvnek számít (a film, illetve Charlie Kaufman szerint), érdekes, hogy a Libidót, vagy a Veszedelmes Elme Vallomásait nem említik. Ha már itt tartunk, a Libidót borzasztó bénának, a Veszedelmes Elmét inkább csak gyengének tartjuk. A John Malkovich Menettel kapcsolatban viszont az a véleményünk, hogy ha nem is zseniális, de mindenképp kitűnő ötlet, ami jobb, mint maga a film, ami azért még így is eléggé jól sikerült. Az Adaptáció sokkal inkább a Libidó szintjét képviseli, mint a Malkovich Menetét.

Szóval Kaufman megkapja a megbízást, de valahogy nem sikerül megírnia a forgatókönyvet, mert az adaptáció alapjául szolgáló könyv, a nő könyve nem alkalmas erre. Ez a könyv, az "Orchidea Tolvaj" arról szól, hogy egy újságíró nő nyomába ered egy férfinak, aki most a floridai mocsarakban gázol és ritka orchideákat gyűjt. A nőt az érdekli, hogy milyen érzés valamit ennyire szenvedélyesen akarni, valamire ennyire szenvedélyesen rákattanva lenni. De Charlie Kaufmannak nem sikerül ebből forgatókönyvet írnia, mert nincs benne akció. Mellékesen megjegyezzük, itt azért van egy kis csúsztatás, mert ebben az egész filmben sincs valami sok anyag, mégis meg tudta írni. És akkor csak nem sikerül megírnia, kitalálja, hogy beleírja saját magát és ikertesóját, aki nem is létezik, csak azért találta ki, hogy jobban eladhassa a filmet, gyakorlatilag ugyanolyan geg, mint Malkovich agya. Ez a beleírás viszont csak egy futó ötlet. Az igazi megoldás az, hogy megkérdi a tesóját, mit kellene tenni. A tesója pedig rájön, hogy mi az ábra, hogy a nő szerelmes az orchidea tolvajba. Ennyi. A film vége még meg van spékelve egy kis középszerű krimi-befejezéssel, de gyakorlatilag ennyi.

Ami minket bánt, az a tesó-vonal. A tesó nem olyan kifinomult, mint Charlie, ostoba, primitív forgatókönyveket ír, amiket Charlie lenéz. Mégis, végül be kell látnia, hogy tud valamit egyszerű észjárású ikeröcsikéje, és ez a legrosszabb. Azért nagyon rossz ez, mert minkét csávó Charlie Kaufman fejében létezik, és így lényegében azt magyarázza be nekünk, hogy bármikor tudna írni primitív, ostoba, de roppantmód sikeres forgatókönyveket. A Libidóval mellesleg nem ezt bizonyította. Aztán, amikor elismeri, hogy Donald is tud valamit, gyakorlatilag saját magának ad igazat. Azaz Charlie Kaufman inkább képes kitalálni egy személyt (az Egy Csodálatos Elme Oscar-ja után), akire majd felnéz, akitől majd tanul, mintsem hogy valódi önkritikát gyakoroljon. Az, hogy kopasznak, daginak, izzadósnak, zavarban levőnek állítja be magát, senkit nem téveszt meg, mert a filmben egyedül ő az, aki csúnyán néz saját magára.

Szóval, nem akárki érez kedvet egy ilyen film megtekintéséhez, de még egy-egy ilyen emberrel is előfordulhat, hogy rendesen csalódik, és a sok-sok csavar, és agyafúrt figyelem elterelés ellenére is úgy érzi, ez egy gyenge film, a Libidó forgatókönyvírójának a filmje.