József És Testvérei

Jeles András a 80-as évek legnagyobb rendezője számunkra, Bódy Gábor mellett. Filmjeit, mint az Álombrigádot, vagy az Angyali Üdvözletet, illetve az ugyancsak 10 pontos Kis Valentino-t, hazánk igazi Cinema Verite-s filmjét imádjuk. Semmihez sem hasonlítható módon tökéletes színházi rendezéseit, a Mosoly Birodalmát, vagy a videóra átdolgozott Szélvihart is igazi, aranyba foglalható csúcsteljesítményeket szeretjük. Ezzel együtt a nézőtérre minden különösebb extra várakozás nélkül ültünk be, tudván, hogy a 80-as évek legalább egy egész történelmi korral korábban volt, mint az, ami ma van, hiszen akkor még a "modern" volt, azóta meg már a posztmodern is lement.

Egyáltalán nem valami régi Jeles Andrást kerestünk a vásznon, hanem csak valakit, valakinek a sugárzását a vásznon keresztül, amiért akár két órát is végigunatkoztunk volna, ha kell. Mármint akkor is végig néztük volna a filmet, ha unalmas, abban a reményben, hogy Jeles András tudja, mit csinál, és a végére úgyis helyre tesz majd mindent, amit kell. Egyébként láthatóan kicsit úgy gondoltunk rá, mint valami szuperhősre.

A film ehhez képest kicsit furán kezdődött, kicsit "ellenségesen". Kiderült, hogy tényleg jeleneteket fogunk látni egy parasztbibliából, ami nem volt jó hír, mert a felsorolásszerű dolgok (mint jelenetek) nem ugyanazt jelentik, mint amit egy történet. A másik "ellenséges" töltetű dolog az volt, hogy a B- cselekményszál zöld szemét a várhatónál kicsit tovább voltunk kénytelenek bámulni. Ekkor az lett az érzésünk, hogy olyan házba tévedtünk, ahol nem látják szívesen a látogatókat, ami, hogy úgy mondjuk, kissé ellentétes az "entertainment" fogalmával.

Mégis, úgy tűnt, ezek a gyönyörű zöldes fényű felvételek még rejtenek valamit, valamit, ami akár egy egész filmélményt is létrehozhat. Kellően fantáziadús, feszültséggel teli jeleneteket láthattunk, valahányszor az A-szálat képviselő árnyjátékszerű parasztbiblia-részletektől visszatértünk ide, a zöld fényű angyali tekintet cselekményéhez. A parasztbibliai részek egyébként akármennyire is jól mutattak, a sötét alakok, sziluettek a világító hátterek előtt akármennyire is a "szép kép" benyomását tették ránk, kicsit unalmasak voltak, mint egy bekapcsolva felejtett rádió.

Akárhogyan is, nagyon hamar elérkeztük egy jelenethez, amely után egyszerűen ott kellett hagynunk a filmet. Egy férfi szereplő egy női szereplőt szadizott. A nő meztelen volt, és folyamatosan alázták. Vannak dolgok, amiket az ember nem hajlandó megnézni. Azért, mert moziban ülünk, azért nem az van, hogy akármi jön, mi ott ülünk, mint a buta birkák. Félreértés ne essék, nem valamiféle prüdériáról van szó, tehát nem a meztelenség, vagy a szexualitás látványát utasítjuk vissza, hanem az üres, önmagáért való, "indokolatlan" erőszakot ..

Így végül azt mondjuk, sajnos, nem láttuk ezt a filmet, viszont azt már nem tesszük hozzá, hogy "de biztosan jó".