cspv logo
cspv szám: 59 / 04 tartalom
keresés

cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím cikk cím re: Apám Beájulna cikk cím

this is
cspv home
régi link, már nem működik

page number: 13 00548
film info
PREVIOUS articleNEXT article
2004-02-03

Mohácsi Vész

The Battle of Mohács 2004.

Budavár visszafoglalása
A sors iróniája, hogy a Honfoglalás, illetve a Magyar Vándor mellett idén egy másik ősmagyar film, a Mohácsi Vész is napvilágot lát. Az Uristen@menny.hu , illetve a "Legkisebb film a legnagyobb magyarról" alkotó csapata, úgy látszik, szelet vetett és vihart arat most a történelmi témát vígjáték formájában való újrafeldolgozások terén.

Jancsó Miklós nem akárki a magyar filmművészetben, mind személye, mind pedig a filmjei tulajdonképpen megfoghatatlanok, mert annyira összefonódnak a jelennel, hogy megítélni, felmérni, hogy ki ő, és mik ezek a filmek, valószínűleg csak évtizedek múlva lesz lehetséges. Addig is, lássuk a legújabb Jancsó-filmet.

A film roppant érdekesen kezdődik, mégpedig egyszerre több szempontból is. Először is a történet sem lebecsülendő, ami úgy hangzik, hogy Péter (Scherer) egy rendőr, aki véletlenül megállít egy kocsit, rendbontókkal, akik egy hamis százdollárossal vesztegetik meg. Erre ő egyből a banda után iramodik, de amikor rájuk tör a bűntanyájukon, furcsa meglepetés fogadja, az a felismerés, hogy ezeket az embereket mind ismeri. Ott van Kapa (Mucsi Zoltán), az Emese (Vasvári Emese), meg mindenki, és Péter rádöbben, hogy konfliktusba került. Próbál szót érteni velük, felajánlja, hogy hagyja őket futni, meg minden, de mindez nem segít a helyzetén. Ugyanis úgy tűnik, rá vártak, őt akarják, pont őrá van szükségük, ő lesz a vezéralakja a banda, vagyis a bűnszövetkezet tervének, ami nem más, mint a Mohácsi Csata újraírása egy időgép és néhány géppisztoly segítségével.

A filmnek ez a bevezetése nagyon izgalmas. Először is szemünkbe ötlik, ahogy Jancsó Miklós alkotói géniusza, mint valami gáz, elkezdi kitölteni a teret, az alkotás céljára rendelkezésre álló teret, ami most, a 2001-től datálódó filmes ellenállás gyümölcseként sokkal nagyobb, mint korábban. Ennek az ellenállásnak a Madzag Csoport, valamint, és talán leginkább Jancsó és Grunwalsky személye és neve állt a kapitányi hídján. Akárhogy is fáj, legalább is nekünk, nézőknek, ez ismét politika, és tény, hogy komoly harc folyt, és tény, hogy az egykori ellenállók, és a jelek szerint a magyar film is győztek, és az is tény, hogy ezt a győzelmet a 2002-es választások döntötték el.

Mindezt egyedül azért hoztuk fel, mert a film költségvetése láthatóan megugrott a korábbiakhoz képest (bár még mindig nem 35 mm-es hanem csak 16 mm-es formátumra forgatták, mellesleg kitűnő erdménnyel). Ezzel kapcsolatban mindenképp az örömünknek kell hangot adnunk, Jancsó Miklósra, és az ő agyára nyugodtan tekinthetünk úgy, mint nemzeti kincsre, amit igazi vétek parlagon hevertetni. Visszatérve a megugrott költségvetéshez, nem az az érdekes, hogy több pénzből készült ez a film, hanem az, hogy mit tett lehetővé a nagyságrendekkel komolyabb költségvetés. Hogy ne húzzuk tovább az időt, arra gondolunk, hogy ezúttal szépen, sorra visszatértek a régi Jancsó-elemek.

Néptáncosok a Budai Várban, füstgépek, géppisztolyok, lövöldözések, légi felvételek, darvak, illetve daruk, vagyis mindaz, ami a filmes fény és pompa eszköze, kelléke volt mindig is Jancsó Miklósnál. Így a film első harmadában feltétlenül az a gondolat fogalmazódik meg a nézőben, hogy "Jancsó Miklós visszatért".

A film eleje olyan, mint egy katonai felvonulás, mintha Jancsó Miklós arzenáljának mustráján vennénk részt, és az Isten Hátrafelé Megy óta pontosan tudjuk, hogy Jancsóék tökéletesen tisztában vannak a Jancsó-filmek összes jellegzetes elemével, mármint hogy ezeket nem csak úgy, ösztönösen alkalmazzák, hanem tökéletes tudatossággal. Egyetlen Jancsó-elem maradt csak ki a felvonultatásból, és ez a 10 perces, vágás nélküli snitt, mint olyan.

Ezzel párhuzamosan zajlik tulajdonképpen Péter belecsöppenése az események sodrába. Itt (továbbra is a film első harmadáról beszélünk) az izgalom többdimenziós. Péter sorra felismeri az ott lévő bűnszövetkezetben az egyes személyeket, ezen felül is van egy párhuzamos dimenzió, például amikor Emesét meglátja, megjegyzi, milyen jól néz ki, de közben felszólítja, hogy azonnal jöjjön ki ebből a szekrényből. Üldözi a hamis pénz nyomát, felfedez közben egy bűnszövetkezetet, azokban felfedezi az ismerőseit, barátait, közben elkezd csajozni is, de az őrület határát súrolva megszólal benne a jóravaló rendőr, hogy kb. "azonnal gyere ki abból a szekrényből".

És még csak itt jön be a képbe az időutazás. Videófelvételt mutatnak neki, Halász Péterről (akit Halász Péter alakít), aki hol mostani fő fejes, hol pedig a korabeli ellenség, vagyis I. Szulejmán. Az időutazás különösen érdekes, a film alkotói egész szépen megtanulták az időutazós filmekből, hogy mik a szabályok, egy ízben még azt is felvetették, hogy ha valakit a múltban megölnek, az napjainkban is meghal. Szép.

Ezt a videófelvételt, meg az egész időutazást Péter, filmünk főszereplője természetesen egy plusz külön dimenziót képező kétkedéssel fogadja, de nincs mese, viszonyulnia kell hozzá, hiszen ő lesz a tartalék II. Lajos, akivel a vesztes és elveszített királyt pótolni fogják.

A film nagyon sejtelmesen indul, egy tulajdonképpen összeesküvő csapat puccsának valóban izgalmas jeleneteit láthatjuk, megfűszerezve a "ki melyik oldalon áll"-jelenség csavart és duplán csavart problematikájával. A filmben új arcokkal bővül a Jancsó szereplői család, minden idők legegyszerűbb filmjének, a Sade Márki Életének rendezőjével, Szirtes Andrással, Galkó Balázs-zsal, a "Filmmúzeum hangjával", és Müller Péter Sziámival, a Sziget rendezvény és a Sziámi együttes frontemberével.



A sokat sejttető, sok-sok húrt megpendítő komplex bevezetés után a cselekmény kibontása már egy mindenképp elhanyagolt fejezet lesz. A film átmegy viszonylag üres vígjátéki poénkodásokba, kísérteties módon, mintha tényleg a Magyar Vándort követné a filmes vadászmezőkön, ami persze itt is a minőség rovására megy. A film vége sincs igaziból eltalálva, illetve eléggé el van hibázva. Az "ilyen" öntörvényű művészfilmeknél írtóra fontos, hogy ott legyen vége, ahol az anyag szeretné, illetve diktálja. Ehhez képest az történik, hogy a filmnek már vége, de még lemegy egy egész szám, a Kispál és Borztól, ami egy jó szám, csak már nem a filmen belül kellett volna lejátszani. Majd látunk némi utó-utójátékot, amiben Pepe és Kapa együtt idő-utaznak a végtelenbe, s ez még mindig a filmen belül történik, szóval nem szerencsés, és ez utólag sokat levesz az élményből.

Végső fokon, a Jancsó-filmek barátai örülhetnek, mert most egy nagyobb, látványosabb Jancsó-filmet kapnak, sajnáljuk azonban, hogy a film elejét végül cserbenhagyva az egyszerű poénok felé tolódott el a film.

-jepe-
2004-02-03
cspv.hu
oldal: 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28