Rossz Nevelés

A bajok ott kezdődnek, hogy a történet egészen egyszerűen nem követhető. Minden koncentráló-képességünket össze kell szednünk, hogy a film közepén körülbelül képben legyünk a főbb szereplőket illetően, és még így is előfordulhat, hogy egy szereplőt a végén sem tudunk hova rakni. Egy bonyolult, több évtizedet átölelő történetről van szó, több idősíkkal, visszaemlékezéssel, mindennel, ami kell egy szövevényes, de végülis semmiről nem szóló filmhez.

Az alapvonal itt is a fiúszerelem, tinédzserkorú fiúk és felnőtt férfiak vonzódása egymáshoz, a szerelmük, az ebből adódó konfliktusok, és egyebek. Erre az alapra most "rátesz" egy pedofíliás szálat Almodovar (ami állítólag önéletrajzi forrású), amiben egy 12 éves kisfiút (Ignacio) a saját papja ront meg az egyházi iskolában, valamikor az 60-as években. A kissrác az iskolatársába (Enrique) szerelmes, de bármennyire kedves-bájos ez a szerelmi szál, az ő vonzalmuk "nem teljesedhet ki" (bár nem tudjuk pontosan, ez mit jelentene), mert Manolo atya magának akarja Ignacio, és ezért kirúgja Enrique-t, és utána évekig folyamatosan megerőszakolja a kisfiút.

Már ebből is látszik, hogy ezúttal még a szokásos Almodovar-féle drámai elemekre (AIDS-es apáca, kómában levő gyönyörű fiatal lány, stb...) is rátesz egy lapáttal az író-rendező, nem tudni miért, de a lehető legdurvább történeti elemhez, a pedofíliához nyúl, és ezzel igyekszik hatást gyakorolni a nézőkre. Hatni persze hat, de nem túl jól.

Az első idősík és történeti szál egy filmrendező irodájában indul, a '80-as években, ahova beállít egy srác, színészi munkát keresni. A filmrendező Enrique, a munka nélküli színész pedig Ignacio, és bár nehezen ismernek egymásra, lassan kiderül, hogy ők ketten 12 évesen egy iskolába jártak, és egymásba voltak szerelmesek. Ignacio egy forgatókönyvet is hoz magával, Látogatás címmel, ami kettejük gyerekkoráról szól, szerelmükről, Manolo atyáról, és a felnőtt korukról is, amikor Enrique-ből egy családapa, Ignacioból pedig egy drogos transzvesztita lett. Innentől a 3 különböző idő-tér-fikció váltogatja egymást, néha a jelenkori igazi Ignacio/Enrique párost látjuk, néha a könyvbeli felnőtt szerelmeseket, néha pedig a gyerekkori visszaemlékezést, a könyv által.

Ezek a fikciós síkok olyan gyakran váltogatják egymást, hogy sokszor nem tudjuk, a könyvbeli vagy a tényleges jelent látjuk, mint ahogyan azt sem, hogy a szereplőink miért csinálják majdnem ugyanazt kétszer, kétféle variációban.

Akárhogyan is, ez a film nem tartogat számunkra sok jót, nem túl élvezetes egy kisfiú megrontását látnunk, de a félrecsúszott életeket, értelmetlen gyilkosságot, a szereplők egymás szexuális kihasználását sem szívesen nézzük. Nem tudjuk, mi lehetett Almodovar célja ezzel a filmmel, ő maga azt mondta róla, hogy ez egy "film noir", amúgy pedig szerinte ez nem egy leszámolás az egyházzal, nem egészen önéletrajzi ihletésű, de személyes, nem reflexió a '80-as évek Madridjáról, nem vígjáték és nem gyerekfilm.

Az biztos, hogy nem gyerekfilm, de ezen túl szerintünk még a melegfilm kategóriában sem remekel, mert kicsit sem tudja szépen (vagy átérezhetően) bemutatni a férfiak közti vonzalmakat. A legutóbbi film, ami ezt igazán élményszerűen és szépen ábrázolta, az Ferzan Ozpetek A Szemközti Ablak című filmje volt, bár igaz, abban nem volt pedofília, nem volt drogos transzvesztita, és egyéb elrugaszkodott elem, csak két férfi szerelmének nagyon szép, mondatni romantikus bemutatása.

Almodovar nem egy ilyen karakterű alkotó, ő mintha éppen a másik véglettől indítaná a filmjeit, szereti az elképzelhető legdurvább beállításokat kipróbálni, úgyhogy az ő rendszerében azon már egyáltalán nem akadunk le, ha egy fiatal srác a karrierje érdekében, vagy pénzért fekszik le folyamatosan egy másik férfival.

Nem világos, ki a megcélzott közönsége a Rossz Nevelésnek, mert még az elkötelezett művészfilm-szeretők sem biztos, hogy örömüket lelik benne, sőt, valószínűleg még a kifejezetten Almodovar-kötődésű mozinézők is fintorogni fognak azon, amit kapnak a pénzükért cserébe. És egyet kell értenünk velük.