Osama

Bár még ezelőtt nem volt szerencsénk egy afgán filmhez sem, mégis találunk megfelelő viszonyítási pontokat, így például rögtön az eddig látott iráni filmek jutnak az eszünkbe (Baran, Szelek Szárnyán), és gondolatban azokkal vetjük össze az Osama-t. A legnagyobb különbség az köztük, hogy az Osama nem egy igazi játékfilm, hanem egy dokumentum-és egy játékfilm keveréke, amin látszik, hogy egy speciális történelmi helyzetnek (egy tragikus időszaknak) akar a lenyomata lenni. A szereplői sem igazi színészek, hanem afgán civil emberek, akiket az író-rendező a kabuli utcákon, menekült-táborokban, és hasonló helyeken talált meg.

A főszereplőnk egy 12 éves afgán kislány, Marina Golbahari, aki a szerepe szerint egy 12 éves afgán kislányt játszik, akit a tálib rezsim kegyetlen uralma miatt csak fiúnak öltözve kereshet munkát, és tarthatja el magát, a mamáját, és a nagymamáját. A történet és a film minden egyes perce drámai, az egész film alatt nem történik semmi jó sem a szereplőinkkel, és mivel eléggé dokumentarista a hangulata, mi, nézők hamar rájövünk, hogy felesleges izgulnunk vagy drukkolnunk a főhősnőnkért, mert ezt a filmet a 2002-es brutális afgán valóság diktálta, nem egy forgatókönyvíró képzelete. Így tulajdonképpen egy kényelmetlen helyzetből nézünk egy megfoghatatlan műfajú filmet, aminek 100 %-ig dokumentumfilmnek kellene lennie ahhoz, hogy értelmezhessük. De nem az, vagyis folyamatosan táncol aközött, hogy hűen bemutassa a világ legnagyobb része által nem ismert afgán világot és annak kegyetlen hétköznapjait, illetve aközött, hogy egy megírt történetet lássunk az amatőr szereplők előadásában.

A tragikus történet egy tragikus világban zajlik, itt nemcsak a főhős-lány, az anyja és a nagyanyja szenved és éhezik, hanem úgy tűnik, szinte mindenki, aki éppen nem tálib harcos. A nőknek nincsenek jogaik, a munkáért való tüntetésüket, ahova a gyerekeikkel vonulnak fel, talpig lefátyolozva, a tálibok vízágyúval verik szét, nincs ennivaló, nincsenek igazi házak, az emberek a legnagyobb nyomorban élnek, miközben a tálibok kisgyerekekből képezik ki a hadseregük utánpótlását. A vontatott cselekményt egy borzasztó végkifejlet zárja le, ami éppen a dokumentum-stílus miatt esik nekünk rosszul, mivel valószínű, hogy az általunk látott dráma valóban megtörtént a főhősünkkel azonos korú kislányokkal Afganisztánban, egészen 2002-ig.

A filmet egyébként 2002-ben kezdték el forgatni, rögtön a tálibok bukása után. Ez volt az első "szabadon" elkészült film Afganisztánban.

Ha valaki bepillantást akar nyerni napjaink, vagyis a tegnap afgán valóságába, akkor érdemes megnéznie az Osama-t. De ahhoz, hogy ne "borítson ki" minket lelkileg ez a film, ahhoz az kell, hogy végülis nem dokumentumfilmnek, hanem egy játékfilmnek tekintsük az Osama-t, vagyis ne gondoljuk minden eseményről azt, hogy ennek a valóságban is így kellett megesnie. Reméljük, nem így történt.