Narco

A film alapvetően egy vígjáték akar lenni, ehhez képest végülis nem csak, hogy vígjátéknak sem nevezhetjük jó szívvel, de még azt sem állíthatnánk róla, hogy egy darab filmről van szó, hiszen az ember benyomása az, hogy három teljesen különböző műfajú és témájú filmet lát.

Az első film valóban a narkolepsziás történet, amivel kapcsolatban természetesen a zseniális Tök Alsó a mérvadó referencia, amelyben hatalmasakat derülhettünk azon (is), ahogy a narkolepsziás csaj lépten-nyomon alvásba ájult. Ez a remek előkép egyrészt feldob minket, másrészt viszont azt is eszünkbe juttatja, hogy akármennyire is vicces ez a szindróma, egy egész filmet talán mégsem bír eltartani.

És valóban, a film második része már nem is a narkolepsziáról szól, hanem a főszereplő srác látomásairól. A filmben a narkolepsziának ugyanis két oldala van, az egyik az, hogy a srác időnként beájul (amely vonalat tényleg lehetetlenség egy egész filmen keresztül fenntartani), a másik pedig az, hogy ilyenkor folyton álmodik valamit. Ahhoz, hogy valakinek látomásai legyenek, természetesen nincs szükség narkolepsziára, de ez a film már csak így épül fel, ami mindebből ránk vonatkozik, az csak annyi, hogy a srác naponta n-szer képregényszerű álmokat lát, és általában akciófilmes szituációkban találja magát, amikor is gépfegyverrel a kezében osztja a halált.

E két film még egészen rendben is van, ekkor még úgy érezzük, hogy egy majdnem Amélie-szerű, rendes, tartalmas francia vígjátékkal van dolgunk. Egy szép napon azonban a srác apja meghal, és ez valahogy nagyon rosszul jön ki. A srác és az apja egészen odáig egy párost alkottak, tehát az apa nem valami eldobhatós mellékszereplő volt, hanem olyan komoly karakter, mint, mondjuk, Amélie apukája, hanyag elpusztítása épp ezért nem volt megengedhető. Ráadásul az egész jelenet, amiben az apuka meghal, elvileg még viccesre is van belőve, bár az ilyen 2 másodperces haláljelenet egy sikertelen élet végén minden, csak nem vicces. A temetést szintén megpróbálták viccesre venni, hogy a fiú a tengerbe akarja szórni a hamvait, de a szél ezt sem tette lehetővé. Tetejébe mindennek, napnál is világosabb volt, hogy az apuka karakter a filmnek ezen a pontján egyszerűen feleslegessé vált, és ezért kellett eltenni láb alól. A srác felesége és a legjobb barátja elkezdtek összejönni, mégpedig a srác konyhájában, ami tényleg nem mehetett volna tovább, ha az apát megtartják.

Az apukától való megszabadulás nemcsak önmagában volt rossz fordulat, de mintegy előre is vetítette, hogy a film innentől átmegy teljesen freestyle-ba, és elszabadul a forgatókönyvírói pokol, ami magába foglal olyan apróságokat is, mint hogy a filmet elmesélő első szám első személy néha, ötletszerűen átkerül más személyekhez - ami lehetett volna igazán jó koncepció is, de ez nem más, mint maga a primitív átgondolatlanság. Ezzel párhuzamosan az addig remek, 7 pont körüli film pontszáma elkezd durván ereszkedni, hogy a végén elérje a csúfos 4 pont körüli értéket.

Nagy kár, pedig egy rendesen megszervezett, érdekes vizuális megvalósítású, újszerű, friss stílusú film volt az elején, ameddig nem tért le a sárgaköves útról. Az utolsó remek pillanataiban egy bérgyilkos ikerpár akcióját kísérhettük figyelemmel, az ikrek műkorcsolyások, gyerekkoruk óta, amikor is a keménykedő edzőjüket eltették láb alól. Tényleg nagyon jó volt ez a vonal is, de aztán a főszereplőnk kómába zuhan - vele együtt maga az egész film is, és többé már nem is térnek magukhoz.

Ha a film közben valakit sürgős műtéthez hívnak, vagy katonai bevetésre, vagy csak az anyukája rácsörög, hogy azonnal húzzál haza, jobb filmet kap a mozijegy áráért, mint az, akinek volt szerencsétlensége végignézni - végignézni, ahogy hazavágják mindazt a jót, amit a film első és második "egységében" nagy nehezen felépítettek. A film legmegdöbbentőbb része egyébként a legutolsó jelenet, amiről annyit mindenképp el kell árulnunk, hogy az aktuális mesélő körülbelül azt mondja, hát ez vagyok én, ez itt a film legvége, belátom, hogy ez nem a legjobb befejezés, de hát ez van. Kár volt elrontani ezt a filmet, a "második résztől" nyugodtan felbérelhettek volna új írókat, ha már a régiek elveszítették a kezdeti lendületüket...