Kulcsár & Haverok

A fim nem indul valami jól. Eleve nagyon nem kedveljük a Michael Moore-stílust, amin nem csak a pofátlanságot, a szenzációhajhászást értjük, de a politikai kabaré stílusában, szövegkörnyezetükből kiragadott mondat-bevágásokat, a legkülönfélébb torzításokat is, melyek a dokumentumfilm és az újságírás műfajába nem férnek bele. A film úgy indult, mintha ilyen akarna lenni. Ezen felül a film narrátora, és írója-szerkesztője, Obersovszky Péter sem volt különösebben szimpatikus jelenség, ráadásul az első interjújánál rágyújtott, és hangosan rendelt magának egy sört is - ami eléggé dilettáns dolog. Találkoztunk mindenféle bevágásokkal, amikben Kulcsár Attilát eléggé lenéző szavakkal méltatták, egyszóval, ha ez a film egy autó lenne, azt mondanánk, hogy sokáig nem sikerült pályán tartani.

A negatív csúcspontját pedig akkor érte el, amikor a szórakoztató, bulvár-politikai dokumentumfilmeknél szinte kötelező animációs (rajzfilm) betéthez értünk. Itt egy szájbarágós, leegyszerűsítő, sőt, durván torzító "mese" formájában adták elő a rendszerváltást (illetve változtatást). Nagyon nem vagyunk hívei annak, hogy ha valamit el lehet mondani pontosan, értelmesen is, akkor bármiféle leegyszerűsítéssel éljenek az alkotók, ez azonban minden leegyszerűsítésnél durvább.

Így, utólag azt mondanánk, látszott, hogy mindenképp valami jópofa animációs részt akartak a filmnek erre a pontjára, anélkül, hogy meglett volna hozzá a megfelelő gondolat. Na mindegy, az, hogy ez a film legmélyebb pontja, végül is jó hír.

A film kábé második harmadától kezdve elkezd becsúszni a komolyság. Ez elsősorban úgy néz ki, hogy azok az elharapott mondatok, amiket korábban szövegkörnyezet nélkül elhangzott "bevágásoknak" véltünk, most újra felbukkannak, és teljes hosszukban elhangzanak, immár teljesen érthető formában. Ez már beszéd, gondoljuk magunkban. Az első mondatok egyike, amely komolyan megfogja az embert, az az, amikor egy vezető politikus (Herényi Károly) arról beszél, hogy szerinte a politikusok jóhiszeműen buták, úgy vesznek részt mindenféle dologban, hogy pontosan nem tudják, mi az. Ha ezt egy politikai elemző mondja, akkor ez csak egy mondat, így azonban egy nagyon komoly, minta értékű vallomás. S ha már az elemzőknél, politikusoknál tartunk, meg kell jegyeznünk, hogy a film egyre több profi politológust von be, ahogy időben haladunk előre, ezzel párhuzamosan, talán mondanunk sem kell, a színvonala is ugyanilyen meredeken emelkedik. De lássuk, miről is van szó.

Adva van egy politikai botrány, az ún. Kulcsár, illetve K & H-ügy, amellyel kapcsolatban nagyon durva tények derültek ki. Ennek ellenére sem a nyomozás nem jutott egyről a kettőre, sem pedig a felszínre került tények nem kaptak értelmezhető média-nyilvánosságot, sőt, a média mintha éppenséggel összehangolt eltussolást, illetve ködösítést hajtott volna végre az ügy kipattanása óta. A K&H bankot például szisztematikusan "K ÉS H"-nak, hanyagul, "K S H"-nak mondják a legtöbb híradóban, miközben a bankot minden reklámban "K AND H"-nak neveznek, lévén ez a neve, de ez a spontán átnevezés legalább segít a banknak kiheverni a botrányt, aminek ő a főszereplője.

Hamarosan rájövünk, hogy a film első harmada a kakaóscsiga-szerű ráközelítés első fázisa volt, a külső körök, amelyben megtapasztalhattuk, hol tart a Kulcsár-ügy a köztudatban, miféle rálátásuk, miféle információi vannak az embereknek ebben a meglehetősen komoly ügyben. A helyzet megdöbbentő, hiszen bár gyakorlatilag mindenki tudja, hogy mi az a Kulcsár-ügy, mindenki csak annyit tud, hogy ez egy bróker-botrány. A film bemutatja, hogy a hazai média aktív asszisztálásával sikerült elérni, hogy ez az egész ügy egyetlen bróker sikkasztásává sikkadjon. Sőt, Obersovszky az egész filmet azzal a hetyke állítással kezdte, hogy ez az egész kutatás, ez az egész dokumentum-film nem jött volna létre, ha a hazai média normálisan, érdemben, hozzáértő módon kezelte volna ezt az ügyet, és legalább megkísérelte volna feltárni, hogy miről is van szó. Nagy erejű szavak ezek, ott a film elején, de mire elérünk a második harmadába, kezdjük megérteni, hogy ez nem vicc, és nem holmi hatásvadász blöff, hanem maga a szomorú magyar valóság, amely még mindig (ugyan-) olyan természetű, amely még mindig úgy tűnik működni, ahogyan azt az olyan filmekből ismerjük, mint a Megáll Az Idő (1983).

A kezdeti zökkenők után, illetve a második harmad érdekes sűrűsödése után kezdjük felfedezni azt is, hogy a film egy meglehetősen jól kitalált gondolati vázlatot követ - mint egy jól megírt cikk, vagy esszé. A harmadik harmad kellemes meglepetése, hogy kiderül, nem csupán mozaikszerű információkat kapunk, hanem ezek az információk egy nagyon is világos gondolatmenetre vannak felfűzve, és így egy egyenes vonalat alkotnak. A film, illetve Obersovszky azt mondja, ezt az ügyet sem a sajtó, a média, sem a politika, sem a nyomozó hatóságok, sem az ügyészség szintjén nem úgy kezelték, ahogyan az természetszerűen adódna, ahogyan azt bárki elvárhatná, ahogyan azt a logika, a józan ész - na, és a törvények diktálnák.

A film aztán arra keres választ, hogy vajon miféle ügyről is van szó, hogy konkrétan mi történhetett, illetve később arra is rátér, hogy mi lehetett az az indíték, és hogy miféle tényezők segítették, hogy ez az ügy, illetve, bocsánat, ez az ügy hátterét képező bűncselekmény megvalósulhasson. Megtudjuk, hogy az autópálya építésre szolgáló állami pénzforrásokból hatalmas mennyiségű (milliárdos nagyságrendben) pénz ment keresztül Kulcsár Attila kezei között. Megtudjuk azt is, hogy Kulcsár ügyfelei, akik benne voltak a "buliban", nem is kellett, hogy saját pénzzel egyáltalán beszálljanak az ügyletekbe. Megtudjuk egyebek közt, hogy ezek az ügyletek már 1996-ban elkezdődtek, ami mellesleg némiképp értelmet ad az általunk fentebb szapult animációs betétnek is.

Megtudjuk, hogy az újságírók mennyire nincsenek olyan helyzetben, hogy független újságírást valósíthassanak meg, hogy a megélhetésüket ne veszélyeztesse, ha esetleg rátapadnak egy-egy ügyre. Ezen a ponton a filmben elhangzó elemzések kezdik megvilágítani, hogyan jöhetett létre ez a furcsa operett, amit Kulcsár-ügyként ismerünk, amiben noha mindenki úgy csinál, mintha éppen tenné a dolgát, mégsem akar kiderülni semmi. Képet kapunk arról is, hogy gyakorlatilag mi történt, hogy az állami pénzek egy bonyolult pénzügyi tranzakció (pénzmosás) révén magán-zsebekbe és pártkasszába vándoroltak.

Megtudjuk, hogy amekkora hatalmuk van a pártoknak, a finanszírozásuk annyira nem megoldott, illetve, hogy nevetségesen alacsony összeg van megszabva a párkampányokra, ami miatt biztosak lehetünk benne, hogy hatalmas pénzmozgásoknak egyszerűen nincs nyoma sem. S ha mindez nem volna elég, illetve ha a néző azt kérdezné, hogy de mégis, Obersovszky úr, tegyük fel, hogy a Kulcsár-ügy nem egyenlő azzal, hogy valami bróker sikkasztott, akkor ön szerint mi történt, és ha az történt, amit Ön mond, akkor ez egyáltalán hogyan lehetséges, nem gondolja, hogy ilyesmi egy jogállamban egész egyszerűen nem történhet meg? Nos a film vége felé, még erre is választ kínál a kezdetben nem szimpatikus szerkesztő.

Nagyon szeretjük David Halberstam fantasztikus könyvét, a Mert Övék a Hatalom (The Powers That Be) címűt, és eszméletlenül jelentős ügyként tekintünk a Watergate-botrányra (ami a Kulcsár-ügy ikertesója). Nagyra becsüljük a Washington Post remek újságírói, Bernstein és Woodward munkáját, az újság tulajdonosának, Kate Grahamnak a nagyságát nem is említve, de ott végső fokon mégiscsak egy darab Mélytorokról volt szó, aki az összes infót kiszivárogtatta, ráadásul olyan infók voltak ezek, amikhez egyszerű emberfia, egyszerű újságíró nemigen férhetett volna hozzá. A Kulcsár-ügy, a K & H-ügy ehhez képest egészen más, itt a rengeteg információ egész szépen, ezer módon és forrásból bukkan a felszínre, a gond csak az, hogy ezeket a napvilágra került tényeket senki sem akarja, vagy tudja a tömegtájékoztatásban felfejteni, kibobozni, megoldani. A Watergate-nél gyakorlatilag majdnem bármelyik újságíró szívesen megcsinálta volna, amit Woodward-ék tettek, ha módjuk lett volna rá. A Kulcsár - K&H-ügyben a tények, az információk, a források majdnem bárki számára hozzáférhetőek, majdnem mindenki lába előtt hevernek, mégsem akar (kis túlzással) senki munkáját végző, jó újságíróként mindezeknek a végére járni.

Obersovszky Péter csak azt csinálta meg ebben a filmjében, amit gyakorlatilag bárki megtehetett volna, azokat a szekértőket, azokat a politikusokat, azokat az avatott elemzőket kérdezte meg, akiket bárki megkérdezhetett volna, és azokra a következtetésekre jutott, amire gyakorlatilag bárki juthatott volna. Azt mondjuk, bárki, de ahogyan a film elején elmondta, mégsem akadt senki, ezért jöhetett és ezért jött létre az ő filmje - amiért mint újságíró (bár Kapitány Gergely Célpont c. műsorából még lenne mit tanulnia) feltétlenül elismerést érdemel.