Kutyátlanok Kíméljenek

Erről viszont nem ő tehet, sőt, nem is John Cusack, a másik főszereplő. Ők tehetségesek, és mindketten bizonyítottak már ebben a műfajban eleget, szemben a rendezővel, akinek ez a második filmje. Persze a forgatókönyv sem áll a helyzet magaslatán, ez nyilvánvaló, hiszen egy profi forgatókönyvet már ritkán tud teljesen tönkrevágni a béna rendezés. A történetet, hogy úgy mondjuk, "az életből merítették", mivel az internetes társkeresésről szól, ami valóban eléggé népszerű ismerekedési forma manapság. A főszereplők harmincasok, a film megcélzott közönsége úgyszintén, a történet pedig ennek a korosztálynak a társkeresési nehézségeiről szól, elvileg humorosan és érzelmesen, gyakorlatilag azonban teljesen szimplán.

Pedig a cím, az alapsztori, illetve a szereplők nevének hallatán egy nagyon jó filmre számítottunk. Úgyis elég rég nem láttuk John Cusack-ot filmvásznon, Diane Lane-re meg élből vevők vagyunk, plusz a romantikus vígjáték az egyik leghálásabb műfaj, vagyis méltán várhattunk volna egy jó moziestét a Must Love Dogs-tól. Hiába.

A gond az, hogy ez már menet közben is kiderül, abban az értelemben, hogy hiába igyekeztünk, nem volt mibe beleélni magunkat. Az addig még rendben van, hogy van egy szép és kedves, elvált főhősnőnk (Sarah/Diane Lane), aki szeretne újra szerelmes lenni (illetve a forgatókönyv szerint szeretne végre megint egész csirkéket venni vacsira), és ezért hajlandó lenne elmenni interneten lebeszélt randikra, sőt, még az is oké, hogy ugyanez fennáll a férfi oldalon is, de ezek után jöhetnének az érzelmes konfliktusok és humoros helyzetek. Sajnos ilyenek nem nagyon bukkannak fel a filmben, az egyik legjobban kidomborított vicces helyzet az, amikor Sarah elmegy egy randira, és a saját apját találja ott, a legélesebb konfliktus pedig az, amikor Sarah és Jake (John Cusack) egy egész estét óvszer-beszerzéssel kell, hogy töltsenek.

Nagyon úgy tűnik, a könyv írónője megelégedett azzal, hogy kitalálta a sztori alaphelyzetét (internetes társkeresés), arra már nem szánt sok időt és kreativitást, hogy eköré átélhető cselekményt, jól kidolgozott mellékszálakat, és nem utolsósorban árnyalt karaktereket helyezzen el. Sarah egy szimpatikus fiatal nő, aki szereti a papáját és az egyik rokona kutyáját, de ennél többet nem tudunk meg róla, mint ahogy Jake-ről is csak annyi derül ki, hogy megviselte a válása, és hogy pénz nélkül éldegél, mivelhogy eladhatatlan minőségi facsónakokat készít. Hol van ez a személyiség-profil attól, amit például Diane Lane Frances-karakteréről kaptunk a Napsütötte Toszkánában, vagy amit John Cusack-ról a remek Grosse Point Blank (Otthon, Véres Otthon) c. krimi-vígjátékban? Mindkét film érzékenyebb elemzést nyújtott a főszereplőiről, mint ez az elvileg romantikus vígjáték, aminek egyébként ez lenne az egyik fő feladata.

Ráadásul még a cselekmény sem halad rendesen: Sarah összetalálkozik Jake-kel, és miközben mindenki (a forgatókönyvíróktól a nézőkig) tudja, hogy ők ketten kell, hogy összejöjjenek, és köztük kell, hogy történjenek mindenféle érdekes (romantikus) fejlemények, a film mindenféle mellékszálat vett be, csak azért, hogy ezt a főszálat ne kelljen igényesen kidolgoznia. Nem is dolgozza ki, cserébe előbukkan Dermot Mulroney (Csapnivaló, Lagzi Randi, Álljon Meg a Nászmenet), hogy ideiglenesen elcsábítsa hősnőnket, miközben ebből a szálból sem sül ki semmi, annyit elér, hogy egy jó darabig a Jake karakter ne legyen képben. A sok erőtlen mellékszál (amik főleg Sarah rokonságával foglalkoznak, szokás szerint nem végigvezetve ezek lehetséges konfliktusait) kitölti ugyan a filmidőt, de közben elveszi az igazi érzelmektől az időt és helyet, és így pont az az elem szorul háttérbe, aminek a leghangsúlyosabbnak kellene lennie, nevezetesen, hogy mit lát egymásban Sarah és Jack, és miért lennének jók együtt.



Apropó, háttér: sajnos a főszereplő kutyák sem eléggé hangsúlyosak, pedig a kutya, mint a leendő pár közös kedvenc barátja, alapvetően nagyon jó ötlet, és jó stílust is kölcsönöz a szereplőknek. Szívesen néztünk volna még olyan jeleneteket, amikben a gazdájukra hangolódott kutyák is kibontakozhatnak, és ha már ott vannak, segítenének Sarah-nak és Jake-nek az egymásra találásban.

Fura, de két ilyen főszereplő mellett 2 mellékszereplő lesz kifejezetten szimpatikus, Sarah papája (Christopher Plummer), és Charlie, Jack legjobb barátja (Ben Shenkman). Mindketten meglehetősen humorosak voltak, és természetesek, meglepően normális (életszerű) mondatokkal és reakciókkal.

Habár egy szerelmes filmmel állunk szemben, a két főszereplő között szinte egyetlen percig sem érzünk semmiféle vonzódást, olyat, amit az angolban "chemistry-ként" hívnak, mi pedig leginkább "romantikus feszültségként" írnánk le. Nincs köztük vibrálás, se szexuális, se szerelmes vonzódás, és ez némileg lerontja a film hitelességét. Külön-külön mindketten szimpatikusak, és azt is tudjuk, hogy a forgatókönyv egymásnak szánta őket, de sajnos nincs szerencsénk látni a kölcsönös vonzódásukat, vagy a kapcsolatuk fázisait.

Van két nagyon jó színészünk, egy nagyon helyes újfunlandi ikerpárunk (akik felváltva játszották Sarah kutyáját), van egy trendi filmtémánk, és mindezekből kapunk egy közepes vígjátékot, nagyon-nagyon kevés humorral, és elméleti romantikával. Szerintünk sem Diane Lane, sem John Cusack nem fogja a kedvenc filmjei közzé tenni ezt a filmet, mint ahogy, legnagyobb sajnálatunkra, mi sem.