Fej vagy Írás

Argo, Fekete Kefe, Kész Cirkusz, Szőke Kóla, Kútfejek - ezek a fiatal filmek jelentek meg a közelmúltban, illetve fognak megjelenni a közeljövőben, amik jófej, vicces és közvetlen stílusban igyekeznek minél több (fiatal) nézőt megnyerni maguknak, nem is annyira a felejthetetlenség, mint inkább a kasszasiker nevében. A Fej Vagy Írás éppen ugyanezen a vonalon halad. Egy topmodellről készíteni filmet, bizonyára rengeteg filmes srác fejében megfogalmazódott már, Mispál Attila fel is dolgozta ezt a maga módján, most pedig Schilling Zoltán forgatókönyvíró-producer karolta fel ezt a csábító témát. A topmodellt a legszélesebb körben ismert hazai modell, Görög Zita alakítja, amely játék egyébként többről szól, mint hogy "saját magát kell eljátszania". Görög Zita gyönyörű, ez nem kérdés, és kedves a kisugárzása is a filmvásznon, de a színészi játékát még csiszolhatta volna egy kicsit a film kedvéért.

A történet egy egyetemista rajongásáról szól, arról, hogyan lép le álmai modellje az óriásplakátokról, és hogyan toppan bele az életébe. Ez indulásnak nem rossz, tulajdonképpen furcsa is, hogy ezt a sztorit még nem dolgozták fel többen korábban. Jó az alapötlet, de már a forgatókönyv szintjén kezdődnek a bajok. Egyszerű megoldásokban gondolkodik a könyv, amik nagy tömegben kevéssé működnek. Az egyetemista srác, András gátlásos és magábaforduló, úgyhogy folyton a nagyszájú haverja intézkedik (és kavar) helyette. A modell lány egyáltalán nem hisztis és elszállt, hanem finom, hiszékeny és érzékeny (ez eddig még remek, olyan, mint Bridgette Wilson karaktere a Valódi Szőke-ben), de sajnos ehhez egyből kötődik egy gonosz és gerinctelen menedzser (Károly névvel, alias Pindroch Csaba) karaktere is, aki nem mással, mint a lány saját húgával csalja meg őt. Aztán jönnek az egyszerű fordulatok, kiderül, hogy a modell lánynak szüksége van a hétköznapi egyetemistával való kapcsolat látszatára, és ezért hajlandó elvegyülni a kollégista srácokkal, sőt, egy-két romantikus vacsorát is elkölt a rajongójával.

Annyi minden nincs ebben a cselekményben, hogy ki tudná tölteni a filmidőt, ezért kis klipszerű betétben foglakozhatunk azzal, hogyan próbál ruhákat András (a szokásos Pretty Woman-stílusban) a randevúra, láthatjuk, hogyan telnek a műszakis egyetemisták hétköznapjai, vagy hogyan zajlik egy nagyon komoly üzleti megbeszélés a modellügynök és egy cég marketingese között.

Mindez a leegyszerűsítés nemcsak a sztori szintjén érezhető, hanem a karakterek kidolgozásában, és a párbeszédekben is. Szinte senki sem szólal meg természetes stílusban a filmben, mindenkin az érződik, hogy betanulta a szövegét, majd a csapó után felmondta. Görög Zita láthatóan mindent megtett, hogy a lehető legjobban játsszon, mégis, néhányszor érteni sem lehetett a szavait, annyira elharapta a végét, vagy máshova rakta a hangsúlyt, mint ahova kellett volna. Ha már a színészeknél tartunk, nem tudni, miért pont Keller Jánost találták meg a főszerepre, mert neki nemcsak a beszéde volt modoros, de a játéka is, amellett, hogy egy pillanatig sem tudtuk őt egy valódi egyetemistaként elképzelni. Az, hogy durcás arccal néz ki a szemüvege mögül, és sértődötten préseli ki a fogai között a szavakat, még nem teszi őt érzékeny egyetemistává. A barátja, a Tamást alakító Varju Kálmán éppen ellenkezőleg, ő a változatosság kedvéért túlzásba vitte a nagyszájú fiatalt, és sokszor túl harsány lett a játéka.

Az az igazság, fogalmunk sincs arról, ki az a Lengyel Andor, aki a filmet rendezte, nem ismerjük korábbi munkáit, bármik is legyenek azok. Az viszont valószínű, hogy a film darabosságáért, feladat-megoldó hangulatáért a rendezés is nagy mértékben felelős. Az önmagában nem gond, ha kezdő színészekkel dolgoznak, az sem, hogy maga a forgatókönyv nem százas, de a rendező vihetné el az egészet folytonosság, a gördülékenység és az átélhetőség felé, az ő kreativitása és ötletei köthetnék össze úgy a jeleneteket, hogy abból egy igazi történet bontakozzon ki, egy igazi film, nemcsak felvett jelenetek egymásutánisága. Itt azt a fajta profizmust hiányoljuk, ami élettel tölthetné meg a modell-egyetemista románcot, azt a közeget, amibe szívesen beleéli a néző magát, attól függetlenül, hogy még soha sem volt sem műszaki egyetemista, sem szupermodell.

Ezek hiányában úgy tűnik, mindenki teszi a dolgát, a szereplők egymás mellett dolgoznak, de az egészből nem lesz egy átélhető cselekmény, átélhető érzelmekkel megjelenítve.

Lévén, hogy egy fiatal filmről van szó, azon belül is (szándéka szerint) egy közönségfilmről, több nagyobb szponzor csatlakozott a projekthez. Ha a Valami Amerikát (mint az első ilyen típusú filmet) sokat lehetett bántani a direkt filmbeli reklámjaiért, most is tehetünk egy-két pikírt megjegyzést a filmben alkalmazott product placementekre, és egyéb marketing megoldásokra. Leginkább a Toyota jelenléte erős a filmben, aki az egyik új autóját szerepelteti, eléggé hangsúlyosan. Igazodva az új autó plakátjaihoz, amin a 220-as szám van csillaggal megjelölve (kimondatlanul is a gyors vezetés élményére buzdítva a leendő fiatal vásárlókat), a filmben is van egy olyan jelenet, amiben az egyik szereplő (Barbara) nagyon gyorsan vezet egy ilyen szponzor autót. Mire a Mariann karakter arra kéri, lassítson, a lány azt válaszolja: "Nyugi, nagyon érzem a verdát". Na, ez az, amit szerintünk nem lenne szabad egy filmnek "bevállalnia", ez a marketingfogás veszélyes a fiatal autóvezetőkre, és a film ezzel az egyébként nagyon erőltetetten "trendi" beszólással segíti azt a kampányt, ami a gyorshajtással kapcsolja össze az újfajta életérzést, amit szerintük a Toyota új autója megjelenít.

A másik említésre méltó rossz húzása az a forgatókönyvnek, hogy durván ábrázolja az egyetlen lányt, aki Görög Zita vetélytársa lehetne a főszereplő srácnál. Ő az egyetemista lány, akit, ahelyett, hogy egy kedves hétköznapi lánynak mutatna be a forgatókönyv (szemben a kedves, de nem hétköznapi szupermodellel) valami miatt csak fellációs jelenetekben láthatjuk. Mivel a filmnek is így van vége, szerintünk ezt egyfajta humornak szánták az alkotók, csak azt nem tudjuk, pontosan mifélének.

A filmben eléggé hangsúlyos a stylist munka, egyrészt egy szupermodell ruhatárát és civil stílusát kellett megtervezni, másrészt az egyetemista fiataloknak kellett egy (trendi) stílust kölcsönözni, a személyiségbeli különbségekkel együtt. Görög Zita kollekciója jó lett, de az egyetemista srácoknál kissé erőltetettnek éreztük a farmerzsebből kilógó láncot, a keresztbepántos táskákat és a bőrkarkötőt. (Illetve, ha már stílusról van szó, miért kapott Pindroch Csaba éppen egy elrontott Elvis-frizurát?) Igazából a fiú mellékszereplők sikerültek a legjobban stílus szempontjából, és ők, a két kollégista barát voltak azok, akik még természetesen is játszottak a többiekhez képest.

Mindent egybevéve egy egyszer-megnézhető film a Fej Vagy Írás, amin eléggé érződik, hogy a stáb nagy részének ez az első nagyobb produkciója. Sokkal több humort vártunk volna egy ilyen fiatalos filmtől, és mivel elvileg egy szerelmes történetről van szó, több érzelmet is. Az eredeti jó ötletből ügyesebben kellett volna kihozni a forgatókönyvet, némileg több empátiával és humorérzékkel.

Görög Zita szeretnivaló a filmvásznon, és az ő látványa már önmagában feldobja a látottakat, vagyis jók az esélyei a filmnek a mozikban. Ha még mindig igaz, hogy a tinik járnak a legtöbbet moziba, már nyert ügyük van az alkotóknak...