Casanova

Egy idős bácsit látunk, a maszkmester által pergamenszerűre varázsolt arcbőrrel, és nem értjük, miért történik ez velünk. Először is, ha idős bácsit akarnak, miért nem kérnek meg egy idős bácsit, hogy játssza el, és miért egy szemmel láthatóan fiatal színészt maszkíroznak ki inkább? Ugyanígy nem értjük azt sem, hogy kit érdekel napjainkban egy kicsapongó szexuális életéről híres történelmi karakter története - a safe-sex korában?

A film a lehető legmeglepőbb módon mindkét kérdésre tökéletesen kielégítő választ produkál. Abszolút van értelme a fiatal színész kimaszkírozásának, ráadásul még arról is meggyőz minket, hogy igenis van fantázia ebben a Casanova-történetben.

Az egésznek az a kulcsa, hogy Casanova nem a millió nőt szakmányban megszerző, kiélt fickó, hanem egy fiatal srác, aki kifejezetten Gerard Philippe-s módon (amit még egy tetőjelenet is megerősít) csapja a szelet a lányoknak, és egyetlen hibája, hogy nem állapodott meg - eddig. Casanova neve alatt ezúttal egy hibátlan romantikus hőst kapunk - hálistennek.

A történet a "leples darabok", a klasszikus álarcos, álruhás, személyiségcserés vígjátékok hagyományán épül, és az az igazság, hogy eléggé rendesen is van megírva, annyira, hogy valószínűleg még színházban is meg lehetne nézni. Casanova, lévén, hogy a lány, aki megtetszett neki, kijelentette, hogy utálja Casanovát, másnak adja ki magát, amivel nem tesz túl a lányon, aki pedig folyton férfinak öltözve látogatja az egyetemet, előadásokat tart, és kedvenc filozófusától idézget - akit titokban nem más, mint ő maga, csak megkér egy idős alkoholistát, hogy a nyomdában játssza el a szerepét. Idáig a helyzet egál az álruhák terén, de a srác bevallja a lánynak, hogy nem is az, akinek mondta magát, és "elárulja", hogy ő az a fickó, akinek a kezét a lány anyja látatlanban már odaígérte, vagyis azt állítja, hogy ő a vőlegénye.

Ügyesen felépített sztori, aminek értékéből leginkább az vesz csak le, hogy az inkvizíciót, és képviselőjét (Jeremy Irons) vicces alakként mutatják be. Egyébként további apró, de érezhető negatívum, hogy maga a lány (Sienna Miller), aki jól néz ki, és ügyesen is játszik, valahogy mégsem az igazi. Egy ilyen film főszereplője (akár mint a túlságosan is affektáló Keira Knightley, vagy a Lovagregény szépsége, Shannyn Sossamon, vagy a Szerelmes Shakespeare Gwyneth Paltrow-ja) a műfajból adódóan, a szép ruhák, mosolyok és rengeteg báj segítségével könnyedén elvarázsolhatja a nézőt. Sienna Miller-nek ez valahogy nem jött össze, egy szárazabb, kevésbé finom jelenség benyomását tette.

Ha már felemlegettük az izgalmasan és újszerűen eklektikus Lovagregényt, ebből a filmből éppen ez hiányzik leginkább, a laza oldottság, mint amikor a Lovagregényben egyszercsak bejött az a korhűtlen tánczene, és hozzá az az oldott hangulatú, ugyancsak korhűtlen tánc. Ezzel együtt filmünk abszolút működik, és kellemes élményt nyújt nézőinek. Kicsit talán elgondolkodtató, hogy Oliver Platt (egyik kedvencünk) mintha kicsit meghízott volna a szokásos formájához képest is, persze, azért jó volt látni így is, a Zsaru Pánikban co-sztárját, vagy a Szörny c. kellemes thriller szimpatikus krokodil-rajongó karakterét. Összességében nem csalódtunk a rendezőben, akit már csak az egykori Abba-koncertfilm elkészítésért is nagyon kedvelünk, hogy a remek Kikötői Híreket ne is említsük, vagy a jövő héten (!) megjelenő isteni "Egy Befejezetlen Élet" c. filmjét. Hallström tud valamit, amitől érdekesek és egyedi stílusúak a filmjei. Ilyen a Casanova is, ami végülis kellemes filmélménynek minősül.