Egy Gésa Emlékiratai

A szépség természetesen a főszereplő lánynál kezdődik, ami esetünkben két színészlányt jelent, mivel a kiskorú gésát (akkori nevén Chiyo-t) egy Suzuka Ohgo nevű gyönyörű és tehetséges (13 éves) kislány játssza, míg a felnőtt gésát, Sayuri-t a már több filmből ismert Ziyi Zhang. Rajtuk kívül még egy sor látványosság köti le a figyelmünket, ami egyébként jól is jön, mert cselekmény szintjén nem vagyunk túl erősek. Az eseményeket helyenként egy idősebb női hang kommentálja, bár ez a narráció viszonylag ritkán bukkan fel, de nem is hiányzik, mert láthatóan csak azért került bele a filmbe, hogy a könyv hangulatát felidézze.

A történet a hősnő kicsi gyerekkorától indul, amikor az egyik éjszakán apja eladja őt és nővérét egy idegennek, aki végül egy nagyvárosi szórakozónegyedben viszi őket. Suzuka Ohgo, a kis gésát játsszó kislány annyira szép, és annyira komolyan játssza a szerepét, hogy már miatta is érdemes megnézni a filmet. A filmidő elég nagy része foglalkozik Chiyo gyerekkorával, amikor a hősnőnkből áradó különleges kisugárzás és szépség ellenére szolgálóként kell dolgoznia más gésák mellett. Bár nagyon sajnáljuk őt, hogy annyi megpróbáltatást kellett kiállnia kislányként, ez az időszak nem annyira érdekes számunkra, úgyhogy alig várjuk, hogy végre főszereplőnkkel együtt belépjünk a gésa-képző világba. Ami érdekes módon rövidebb és tömörebb gésa-képzést adott, mint vártuk volna.

Nem véletlen, hogy ezt a filmet látatlanban a remekül sikerült Utolsó Szamuráj-hoz hasonlítottuk, a helyszín és a kor hasonlósága miatt, illetve amiatt, hogy mindkét film egy jellegzetes japán kulturális és társadalmi hagyomány képviselőjét mutatja be. Emiatt is vártuk volna, hogy egy lassú, fokozatos beavatásban részesül a leendő gésánk (mint amilyet Tom Cruise kapott szamurájként), ami alatt lesz elég idő a nézőket átitatni a "gésaság" jellegzetes motívumaival, illetve a kulturális alak mögött levő szellemi hagyománnyal. Nem így történt, a történet szépen haladt a maga útján, de közben nem kaptunk egy olyan érzékletes bepillantást a gésa létformába, amilyet szerettünk volna. A film (illetve előtte még a könyv) láthatóan törekedett arra, hogy feloldja, és eltüntesse a gésákkal kapcsolatos sztereotípiákat, hangsúlyozza, hogy az igazi gésák nem prostituáltak, és hogy bemutassa, kevesen voltak képesek valódi "művésznőkké" válni. Ez ideáig rendben is van, de ezen túl is kellett volna kapnunk valamit, amit a film végül elmulasztott ábrázolni.

Szépen megkomponált jelenetek, bizonyos karakterek közti folyamatos feszültség, és egy beteljesületlen szerelem perspektívája gondoskodik arról, hogy ne lanyhuljon a figyelmünk, de visszagondolva ez azért kevés ahhoz, hogy egy valóban izgalmas és tartalmas filmnek lássuk az Egy Gésa-t. Többször ki lehetett találni a cselekmény jövendőbeli fordulatait, és az sem volt túl átélhető momentum, hogy Sayuri szinte egész életét egy fagylaltozós nap emléke töltötte ki, már csak azért sem, mert Ken Watanabe (az Utolsó Szamurájban megismert remek színész) és Ziyi Zhang között egy árnyalatnyi érzelmi feszültség sem volt érzékelhető.

Olyan, mintha biztosra akart volna menni Rob Marshall, a film rendezője (akinek Chicago c. darabját egyáltalán nem kedveltük), és ebből végül az a szándék jött ki, hogy ha más nem is, de a különleges látvány és az emlékezetes szép képek elviszik majd a filmet a hátukon. Az igaz, hogy Sayuri tánca, amit a szüzességére alkudozók előtt adott elő, örökre bevésődik az emlékezetünkbe, annyira gyönyörű, de az is igaz, hogy ha emellett nincs egy izgalmas cselekmény, és nincsenek drámai kapcsolatok a szereplők között, akkor a film nem tud igazán jó lenni. Arról nem is beszélve, hogy a végkifejlet nem lett hihető, sőt nem lett semmilyen sem, mert nem következett az addigiakból, hanem egy odacsapott heppiend-féleséget kaptunk ki a végén.

Összességében egyszeri filmélményként működik az Egy Gésa Emlékiratai, ami a könyvnek (látatlanban, vagyis olvasatlanul) egy jó feldolgozását adja, és ez önmagában becsülendő teljesítmény. Ezen kívül a képek hangulata, a szép kosztümök, és a látványos beállítások lesznek emlékezetesek a nézők számára, szemben a cselekménnyel, ami mintha nem akarna egyről a kettőre jutni. A főszereplők nagyon szépek (kezdve a kicsi gésa-lánytól), akad némi izgalom is, féltékenység és dráma szintén, bár haloványan, és van benne erős szerelmi szál is, ami viszont nem túl átélhető. Ezzel együtt egy romantikus drámát látunk, amiben nyomokban felfedezhető a japán történelem és kultúra adott időszakára való utalás, és bár a látottak alapján nem tudunk képzeletben belehelyezkedni az ottani hétköznapokba (ami az igazán jó filmek egyik ismertetőjegye), attól még érdekesnek találhatjuk az egészet. Amúgyis, ideje volt már egy filmet szentelni a gésáknak, akik az amerikaiak szemében valószínűleg még mindig múltbeli egzotikumoknak tűnnek...