Pénz Beszél

Ezek egyike sem erősítette a stábot, így végül egy eléggé lagymatag dráma-félét kapunk, amiről még a végén sem igazán derül ki, hogy miről szólt. Az a tény, hogy Al Pacino már csak a lélegzetvételével is képes kitölteni egy filmvásznat, még nem menti fel a többi filmes alkotót a munka alól. Ő valóban mindent megtett azért, hogy sínen legyen a film, de sajnos ez kevésnek bizonyult. A történet egy fiatal srácról (Brandon/Matthew McConaughey) szól, aki egy kisvárosi környezetben boldogan éldegél különleges képességével, éspedig azzal, hogy 10-ből 8-szor helyesen tippeli meg az amerikai futball meccsek eredményét. Ez a képesség inkább tudás és empátia, mintsem látnoki adottság, vagyis főhősünk egyrészt tapasztalatai alapján, másrészt a sport bensőséges ismeretével tudja megmondani, melyik csapat hogyan fog végezni a versenyben. Ezt a boldog burkot töri át Al Pacino (Walter), az örök rosszra csábító (lsd. Az Ördög Ügyvédje, Beavatás, City Hall), és New York-ba hívatja a fiút, hogy ott élesen pénzre fordíthassák a szerencsejáték-fogadásban Brandon tudásását.

Tudjuk, hogy nehéz elhinni, de a film innentől tényleg erről fog (csupán) szólni, vagyis arról a folyamatról, amiben egy kedves és nyílt srác végül korrumpálódik a pénz által, és ezzel elveszíti azt, ami a személyisége egyik alapja volt. Rengeteg film feldolgozta már ezt a jelenséget, már szinte betéve tudjuk, milyen elemek bukkanhatnak fel egy ilyen sztoriban, és hogy kb. milyen végkifejletek lehetségesek. Az egyik ilyen klasszikus film, amiben egy mentor karakter beavatja, és egyben rosszra csábítja a tanítványát (a pénz, a befolyás, és a nők eszközével), az a tökéletes Tőzsdecápák. Nem véletlen, hogy bárhányszor újra meg lehet nézni azt a filmet, és mindannyiszor egy kisebb ünnep a végignézése, mert az a film mindent tud, amit lehetséges. Michael Douglas (alias Gordon Gekko) az egyik legsikeresebb tőzsdei szakember a Wall Street-en (ami a film eredeti címe), aki a sors érdekes alakulása folytán pártfogásába vesz egy tehetséges fiatal ügynököt, Charlie Sheen-t (Buddy Fox). Gekko üzleti módszerei kíméletlenek, és nemcsak az erkölcsöt nem veszik figyelembe, de a jogi lehetőségek határán is táncolnak. Ebből a helyzetből indul el Buddy Fox, és az ő személyiség-fejlődése, ami tökéletesen van megírva (minden hozzá kapcsolódó mellékszállal együtt), úgyhogy a film végül hibátlan élményt jelent. Ezt a klasszikus elődöt követi a 2000-es Brókerarcok (Boiler Room), amiben Seth (Giovanni Ribisi) egy illegális brókercég alkalmazottja lesz, és ő is lelkiismereti konfliktusba kerül a munkája során: tegye-e a dolgát, keressen-e pénzt mások életének tönkretételével, vagy pedig szegüljön szembe egyedül egy egész működő rendszerrel?

Kb. ezeknek a filmeknek a vonalán halad a Pénz Beszél, hozzávéve még a szintén Al Pacino-s filmet, a (vontatott és rossz) Minden Héten Háború-t (Any Given Sunday), ami az amerikai futball világát mutatja be, a tragikus oldaláról. Adott tehát a nyitott és természetes fiatal srác (aki ezt érzékeltetendő, folyton biciklizik, sőt, közben még zenét is hallgat), aki a saját természetes közegében jól működik, de amikor a pénz világába (hello, New York!) csöppen, ott szinte észrevétlenül kezd el torzulni a jelleme. Ezt a menetet kellene a filmnek bemutatnia, de a kusza forgatókönyv, a mellékszálak-és szereplők elhanyagolása, a kifejezetten erőtlen rendezés miatt inkább csak gondoljuk, hogy ez lenne a története, mintsem látjuk.

Al Pacino a szokásos formájában tündököl, nála senki sem tudná jobban eljátszani az első látásra csak szimplán profi, de később már sötét hátterű karaktert, aki itt is súlyos főszereplő, ezúttal Walter néven. Walter hívja meg Brandont a szerencsejáték-fogadás nagy tételű világába, amiről első pillantásra is tisztán tükröződik, hogy tönkre fogja tenni a főhősünket. Némi iróniával megjegyezhetnénk, hogy Brandon a béna forgatókönyvnek köszönheti a túlélését, mivel azon kívül, hogy bevetik a szokásos "kiélezett helyzet az utolsó pillanatban, ami mindent eldönt”-elemet, a történet nem viszi végig, nem hívja elő rendesen, és nem is oldja meg a főhős alap-konfliktusát. És talán ezért is tűnik olyan hosszúnak a film, ami alatt csak feszeng az ember, amiben a cselekmény szinte észrevétlenül csordogál előre, kiugró jelenetek, érzelmi összecsapások, valódi konfliktus-helyzetek nélkül.

Brandon a kisvárosi kedves srácból nagyvárosi nagymenő lesz (hány, de hány filmben láttunk már ilyesmit), és az új öltönyével együtt egy újfajta stílust is felvesz. Bár nem megy át teljesen egy hülyébe, azért azt elmondhatjuk róla, hogy elkapja a gépszíj, és menet közben elfeledkezik arról, hogy a tippjeivel emberek életével is játszik. Jellemző a filmre, hogy azt a mellékvonalat sem bontja ki, és oldja meg, a Brandon tippjeinek köszönhetően eleinte sokat nyerő, majd sokat vesztő Amir vonalát, ami szinte dettó ugyanaz, mint a Brókerarcokban Seth egyik fő üzletfeléjé volt - ott a brókeréhez, itt a sporttanácsadójához fűződő baráti bizalmuk miatt mindketten kockára teszik az egész egzisztenciájukat, ami családi tragédiák árnyát vetíti előre.

Miközben a két főszereplőnk között sem dúl említésreméltó feszültség, és fordulatokkal teli történés, a forgatókönyv igyekszik tágítani a kört, hogy a nézők ne unják halálra magukat a két férfi karakter izmoskodásain. René Russo lesz az, aki tágítja a kört, bár vele sem történik túl sok minden a filmben, az ő fodrászat-tulajdonos, talpraesett és helyes feleség karaktere legalább színezi kicsit az összképet. René Russo-ban az a legjobb, hogy egy természetes kisugárzású színésznő (lsd. Halálos fegyver 3-4, Szóljatok a Köpcösnek, Totál Káosz), és így egyszerűen jó őt nézni a filmvásznon. Most is kellemes jelenség volt a filmben, ráadásul jól illeszkedett Al Pacino-hoz, úgyhogy legalább a vele kapcsolatos jelenetek érdekesek voltak.

Matthew McConaughey szintén nem volt rossz a szerepében, ami bár nem volt jól megírva, és nem voltak kisülési- és csúcspontjai, azért a színész egészen rendesen végezte el benne a munkáját. Al Pacino pedig azzal örvendeztett meg minket, hogy nem "lazázott" a szerepében, vagyis nem engedte el magát, annak a biztos tudatában, hogy az ő összes megnyilvánulása kifejezőbb, mint a film, amiben játszik éppen. Mindkettőjükön látszott az igyekezet, hogy egy elég jó filmet hozzanak össze az elég béna alapanyagból, vagyis úgy tűnik, nem őket kell hibáztatnunk azért, hogy ez mégsem sikerült.

Ami a jegypénztároknál való sikerességet illeti, a film eddigi pályafutása bukásnak néz ki, a 35 milliós költségvetésű film világszerte csak 26.6 millió dollárt termelt. Úgy tűnik, a nézők általában nem ítélték elég jónak a filmet, nem kötötte le őket, vajon mi lesz a fiatal, kiváló tipp-érzékű sporttanácsadó sorsa a dörzsölt főnöke mellett, nem izgatta őket, mit jelent a film szerint az önsors-rontás, és hasonlók. Ja, és elég nagy hiba volt a szerelmi szálat végleg kihagyni a filmből, hiszen nem igazán érthető, hogy egy fiatal és jóképű srác miért nem csajozik be a film során egyáltalán (az egy nyúlfarnyi idejű kalandját nem számítjuk), mintha René Russo képviselhette volna egyedül és kizárólag a női vonalat a filmben. Ezek miatt a hibák miatt, és amiatt, hogy alapvetően nem volt érdekfeszítő az alapsztori (a komoly filmelődök ellenére) lett a film totál felejthető - a szó praktikus értelmében is, sajnos.