microcspv    "time is not money"
logo Marilyn



2006-03-12

Bringás petíció - Tour De Voks

Új dimenziók


A Critical Mass egy újszerű bringás felvonulást szervezett, amelynek most kivételesen nem a felvonuló bringások száma adta a jelentőségét, hanem maga a tett, amit a felvonulással megvalósítottak. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy történelmi jelentőségű felvonulást szervezett meg, és bonyolított le a Critical Mass szombat délután.

A felvonulás célja az volt, hogy a bringás társaság által összeállított város-, oktatás- és törvényfejlesztési terveket egy petíció (kérés, elvárás, igény, követelés) formájában ünnepélyes keretek közt átnyújtsa a parlamenti pártok képviselőinek.

Az elgondolás ugyanannyira egyszerű, mint amennyire forradalmi. A pártok ugyanis azzal foglalkoznak, hogy megpróbálják képviselni az emberek érdekeit, az emberek pedig azért szoktak rájuk szavazni, hogy az történjen, amit ők is szeretnének, hogy az ország olyan legyen, amilyennek ők is szeretnék. Választások idején a pártok csomó mindent ígérnek, próbálják megnyerni maguknak az embereket, hogy rájuk szavazzanak. Később ezeket az ígéreteket számon lehet rajtuk kérni (ha másképp nem, hát legrosszabb esetben úgy, hogy 4 év múlva nem szavaz rájuk még egyszer az ember).

Ha a bringások szeretnének elérni dolgokat, akkor két utat választhatnak. Hagyományosan lehet például kerékpárutakat követelni, amire vagy reagál valamit az illető kormány, illetve városvezetés, vagy nem. Az új érdekérvényesítési verzió ennél sokkal többet tud, sokkal nagyobb hatékonyságú, az van ugyanis, hogy a Critical Mass, mint a bringások közösségének reprezentatív képviselője egy versenyt indít a pártok számára, hogy versengjenek a bringások kegyeiért, szavazataiért. Természetesen nem "a bringás" szavazatért, hiszen a bringások nem egy párt, hanem sok-sok érző, gondolkodó jó-fej individuum. A CM -saját szóhasználatukkal élve- "startvonalhoz állította a pártokat", és elindította a versenyt - amely során a politikai erők a bringások szavazataiért is külön ringbe fognak szállni. Technikailag azt mondták a pártoknak, hogy azt akarjuk, hogy akarjátok a szavazatainkat, és hogy ennek érdekében tegyetek is érte - jó dolgokat.

Történelmi jelentőségű ez a tett, hiszen a biciklistákat ezúton emelte politikai erővé. Most már, ha a pártok sikeresek akarnak lenni, nemcsak "nyugdíjasokkal", "kis és közép-vállalkozókkal", "pedagógusokkal", "diákokkal" fognak számolni, hanem a bringásokkal is. A dolog szépsége egyébként az, hogy rengeteg diák, pedagógus, kis- és középvállalkozó, valamint nyugdíjas biciklizik - vagyis a bringások társadalma nem egy puszta réteg, hanem egy mágikus gyűjtőfogalom.

Eme új érdekérvényesítési módszer eredményeként új dimenziók fognak megnyílni, az aratás napja április 3-a lesz, amikor a Critical Mass begyűjti a pártok ajánlatait / választási ígéreteit, és azokat egyenlő terjedelemben elhelyezi a CM honlapján. Amíg a mai napig esetleg sok-sok ember, különösen a fiatalok számára a politika egy olyan dolog volt, hogy "a politikusok dumálnak, kit érdekel", addig mostantól változik a helyzet, hiszen április 3-án megtudhatjuk, melyik pártnak milyen elképzelése van a jövőről a kerékpározás, a kerékpárutak tekintetében, és ha valakinek megtetszik valamelyik, hát már nem csak joga, de oka is lesz arra, hogy behúzzon egy X-et (valamelyik párt neve mellé).

Amellett, hogy a Tour De Voks forradalmi jelentőségű felvonulás volt, szórakozásnak sem volt utolsó. Bringázni eleve nagy élvezet, hát még így, hogy nem zavarnak az autók. De ez mind semmi ahhoz képest, hogy sok-sok bringás-társaddal együtt tekerhetsz a tavaszra emlékeztető napsütésben. Lehet a csengőddel csengetni, ami párszáz apró csengő együtthangzásaként fantasztikus szférák zenéjét produkál. Lehet alagúton keresztülcangázni, ami a szmog, és a belső égésű motorok működése (zárt térben!) miatt a bringások számára "normális esetben" a legmegközelíthetetlenebb terület, a menet vezetői most hangosbemondón megkérték az autósokat, hogy "kérjük, állítsák le a motort". Lehetett még barátságosan hangoskodni, kiabálni az alagútban, lányoknak sikítozni, és persze jó sokat nevetni, meg mosolyogni is. Izgalmas volt megfigyelni a sok-sok különféle egyéniséget, mind az emberek, mind a bringák terén, hogy kinek milyen váltója, kereke, fékje, pedálja van, de a bukósisakokban való gyönyörködés sem volt utolsó. Az ezúttal mindössze 1200 felvonulót tömörítő (eredetileg is csak kb. 1000 emberre tervezett) Tour De Voks felvonulás természetesen nem tévesztendő össze az április 22-én rendezendő rendes tavaszi Critical Mass felvonulással, amelyig már csak kb 40-et kell aludni.

A Critical Mass e zseniális húzása révén (amellyel, jegyezzük meg, nem a budapesti kerékpárosok érdekét képviseli csupán, hanem városokon átívelve az összes magyar kerékpáros érdekét) a távolság Budapest és Amszterdam közt az eddigi felére csökkent, és a sebesség is, amivel Amszterdam felé tartottunk, megsokszorozódott. A kerékpárosok (pártokon felüli) társadalma, a kerékpározás ezennel elérte a kritikus tömeget, és valós, legális, elfogadott részévé vált a politikának, az államigazgatásnak, várostervezésnek, pedagógiának, törvényhozásnak - köszönhetően a Critical Mass-nak, a Magyar Kerékpárosklub-nak, a Bringaút Egyesület-nek, a Zöld Fiatalok Egyesület-nek, illetve a Városi Biciklizés Barátai Egyesület-nek.



A Critical Mass oldala: http://www.criticalmass.hu/

A Petíció szövege: http://criticalmass.hu/node/363

-jepe-
2006-03-12

Címkék:




fotó galéria