Shop-Stop 2

Kevin Smith annak idején néhány dollárból, barátai és családja segítségével elkészítette a 90-es évek egyik legjobb fiatal-filmjét, a Shop Stop-ot, ami egy vegyesbolti eladó és egy videótékás srác egyik hétköznapját mutatta be, idióta vevőkkel, tetőtéri hoki meccsel, kalandos virrasztással, volt és jelenlegi barátnők furcsa akcióival. A Shop-Stop nagyon rendben volt, és ezt a filmbeli eredeti stílust és látásmódot igyekezett Smith a későbbi filmjeiben is alkalmazni, amelyek bár hangsúlyosan nem voltak a Clerks folytatásai (hiába hívták az egyiket a magyar fordításban Shop Show-nak), de az elemeik (mint az elröppent párbeszédek, szexuális szokások megvitatása, képregény-és filmrajongók, Jay és Néma Bob figurája) hasonlóak voltak.

Most, miután eltelt 12 év, ami alatt Smith megcsinálta minden idők egyik legrosszabb stílusú filmjét (Jersey Girl), elérkezettnek találta az időt arra, hogy ismét felvegye a kultfilmes jelmezét, és az egyszer már jól bevált közegben forgasson, az első film szereplőivel. Az ötlet önmagában nem lenne rossz, hiszen ami egy huszonéves srác világában érdekes és vicces volt annak idején (Smith 94-ben 24 éves volt), azt most, harmincas korában egy másik szinten kelthetné életre, úgy, hogy a 90-es évekbeli kultúra-elemek helyett most már a 2000-es évek kultjegyei érvényesülnének. Ez ráadásul nem egy szokványos második rész-paradigma, hiszen 12 éve elég sok idő ahhoz, hogy ne érezzük totál kényszernek a rendező és a producerek részéről, hogy elkészítsék a folytatást, lesz-ami-lesz alapon, csak az egyszeri jegybevételekre koncentrálva.



Nem, itt másról van szó: Kevin Smith saját bevallása szerint is rájött, neki a kis költségvetésű, fiatalos, baráti és élénk film-projektek valók, nem pedig az olyan sztár-szereplőkkel megtűzdelt drága filmek, mint amilyen a Jersey Girl volt. Rendben, akkor uzsgyi vissza a gyökerekhez, nézzük meg, mitől lett olyan népszerű, sikeres és mellesleg jó film a Clerks. Ez a mintavételi folyamat valahogy rosszul sülhetett el Kevin Smith barátunknál, mivel nem az lett a baj, hogy elemenként igyekezett lemásolni az eredeti filmet, hanem még rosszabb: utólag félreértelmezte a saját filmje sikerét.

Ezt onnan tudjuk, hogy látjuk a második film görcsös igyekezetét az eredeti Clerks-stílus és hangulat felidézésére, és közben az is tisztán tükröződik, mennyire téves nyomon indult el Smith a hatásos és filmképző elemek felkutatására. A Clerks 2-ben hemzsegnek a közönséges és teljesen felesleges beszólások, a direkt durva szexuális témák, és a sehova sem vezető párbeszéd-féleségek. Ezzel együtt nincs benne egy valódi érzelem sem, mint ahogy a humornak még a szikrája sem bukkan fel. Ha láttuk az első filmet, akkor nem értjük, hogy válhattak ennyire rosszfej idiótákká a főszereplők (Dante, Randal, plusz Jay és Néma Bob), ha meg nem láttuk, akkor még inkább nem tudjuk hova rakni azt a humortalan baromkodást, amit a film főbb karakterei művelnek.

A volt boltos és tékás páros a film legelején munkahelyet vált, és (borzasztó nagy írói fantáziával kitalálva) egy gyorsbüfében kezdenek el dolgozni. A Mooby's nevű hely hamburgereket és hasonlókat kínál tehenes körítéssel, tehenekkel kapcsolatos menü-nevekkel és tehénnek öltözött kiszolgálókkal. Ez már élből nem ötletes és nem is vicces, de ezen tényleg korai lenne még leakadnunk. A hely főnöke nem más, mint Rosario Dawson, aki a Men In Black 2 főszereplőjeként és az Utolsó Éjjel c. dráma remek lány-karaktereként egyszerűen elbűvölő volt, de aki most valami miatt se nem szép, se nem érdekes. (Talán a rosszul megírt szerep és a rossz rendezés tehet róla?)



Mindenesetre közte és Dante között egy látens szerelmi szál húzódik, ami látens korában sem kap rendes bemutatást, és későbbi állapotában sem. Ha a Clerks-et nézzük, abban sem kapott túl nagy helyet a romantika, inkább a szerelmi kapcsolatok humoros oldala került előtérbe, de ez így teljesen rendben is volt. Furcsa huszonéves srácok igyekeznek megbírkózni a csajozással: ez egy ilyen vígjátékban nem is igényel túl sok érzelmet. Mégis, a Shop Stop-ban ott volt Dante évek óta tartó reménytelen szerelme a volt barátnője iránt, mint fő motívum, a jelenlegi barátnőjéhez fűződő viszonya, illetve a lány látható érzelmei, amit a csodás lasagne-jával is bizonyított. Ezek a szálak éppen annyira voltak hangsúlyosak, hogy ne nyomják el a film legfontosabb, humor-vonalát, de mégis jelen voltak.

Most a második részben minden átmegy direktbe, és ez borzasztó. Dante éppen házasságra készül egy vékony szőke lánnyal, akiből annyit látunk, hogy folyton ráugrál a vőlegényére, plusz azt tudjuk, hogy gazdag, és elég erőszakosan rendezi be a saját világát. Ezt a kiemelt karaktert nem más, mint Kevin Smith felesége alakítja, aki tulajdonképpen soha sem volt színésznő (újságíróként ismerkedett meg egy interjú során a későbbi férjével), de aki ettől függetlenül Smith majdnem mindegyik filmjében felbukkan. Ezzel még nem lenne gond, hiszen hogy máshogy nézne ki egy családi-baráti film, ha nem így, de az már kicsit gond, hogy Jennifer Schwalbach Smith csöppet sem tehetséges, és nem nagyon tud jelen lenni egy filmvásznon. Ide-oda rohangál, eljátszik valamiféle erőltetett beindultságot, de ezek a jelenetek inkább kínosak, mint nem. (Ha már a családnál tartunk, Smith mamája egy másodpercre megint látható, mint tejeket pakoló néni - a Clerks-ben is ezt tette -, de a kislánya már fontosabb szerepet kap, ő lesz ″a gyerek″-motívum a filmben).



Van tehát egy erőltetett házasság-vonalunk, meg mellette egy barátságból kinövő szerelmi szál Dante és Rosario Dawson (Becky) között, de itt ez a kettő nem kerül igazán konfliktusba, és nem is lesznek igazán érdekesek. Nincs kinek drukkolnunk, hiszen ezúttal még Dante sem szimpatikus. Az még önmagában nem baj, hogy neki is, és a Randal-t játszó színésznek (Jeff Anderson) is többszörösére nőtt a fej és nyakmérete a Clerks óta, hiszen ez még csak esztétikai kifogás, bár az is igaz, hogy érdekesen néztek ki egymás mellett.

De Dante karakterének mintha nem lennének elvei, gondolatai, saját világa, csak sodródik a Randal-féle brutál akciók és a büfé többi eseménye mentén. Nincs semmi olyan megnyilvánulása, ami miatt kedvelhetnénk, és a fentiek miatt nem is drukkolunk neki és Miss Dawson-nak.



A cselekmény olyan vontatottan zötyög előre, hogy időnként azt hisszük, meg is állt, és nem lesz következő jelenet, ami kitölthetné legalább a filmidőt. A darabos stílus miatt szinte látjuk magunk előtt, ahogy a különböző jeleneteket felvették, és látjuk, ahogy egy elrontott forgatókönyv mentén ezeket szépen egymás után pakolták. Nincsenek hullámvölgyek, vagy időnként kiugróan érdekes vagy vicces jelenetek, a film monoton módon halad előre, mi pedig nem nevetünk, még csak nem is mosolygunk, hanem leginkább unjuk az egészet. Érdekesnek tűnik-e egy extrém szexuális cselekmény tízszeres megvitatása? Tényleg leköti-e a figyelmünket, hogy a debil Mobby's-s tinisrác szűz-e még, és ha igen, vajon miért? (Ez az Elias nevű karakter egyébként annyira elcsépelt gesztusokkal működik - lassan forgó nyelv, internetfüggő srác-féle gesztikulálás, idióta szemforgatás, általában véve debil stílus -, amiket már százszor láttunk eddig, és így ez is csupán fárasztó. Vicces-e Randal rasszista kirohanása, minek során legalább 18-szor hallhatjuk a ″tornácmajom″ (porch monkey) kifejezést? Kíváncsiak vagyunk-e egy bőrszerkós férfi szamárral való közösülésére, ha nem muszáj? Mindezeket együtt és külön-külön viccesnek és érdekesnek tartjuk-e ahhoz, hogy már film közben ne sirassuk meg a mozijegyre költött pénzünket?



Ami minket illet, a válaszunk egyértelmű nem. Kevin Smith mostani filmje már halványan sem emlékeztet a Clerks. eredeti és vicces világára, nincs benne semmi, amitől mi is szívesen hívnánk ezt második résznek. Unalmas gusztustalankodások, semmitmondó párbeszédek, nulla érzelmek, és végül, de egyáltalán nem utolsósorban zéró humor. Ez a film cseppet sem vicces, és ez végleg eldönti a sorsát. Fogalmunk sincs, hogy lehet, hogy egy 24 éves srác nulla rendezői tapasztalattal képes egy jó stílusú filmet összehozni, majd 12 év múlva ugyanez a fickó már egy csak rossz filmet képes létrehozni, rossz stílusban és csapnivaló tartalommal. Mindegy, a lényeg, hogy Kevin Smith-nek nem sikerült a ″nagy visszatérés″, mert ezzel a (eufémikusan) bénának tartott folytatással ellőtte az esélyét a Clerks-gyökerekhez való visszanyúlásnak, ő ezek után tényleg nem egy kult-rendező, aki csinált később rossz filmeket is, hanem inkább fordítva, egy nem jó látásmódú fickó, akinek egyszer összejött egy jó film. De hát ki emlékszik már arra, ez után?