Hullámtörők

Mondhatnánk, a Hullámtörők egy tematikus film, de persze ezzel nem kerülnénk közelebb hozzá, inkább azt mondjuk, a Hullámtörők egy izgalmas film, ami életmentő hősök munkanapjaiba enged bepillantást, a már jól ismert mester-tanítvány felállás mentén. A mester, aki természetesen egyben szakmája legjobbja és rekordtartója is, ezúttal Kevin Costner (Ben Randall), akit személy szerint butaság lett volna leírni a színészi pályáról, hiszen hullámvölgyek ide, vagy oda, folyton ott bujkál benne az átütő alakítás lehetősége. Hiába akadtak bűn rossz filmjei is (elég csak a Waterworld-t, vagy a Tökéletes Világ-ot megemlítenünk), nehéz őt elkönyvelnünk közepes színésznek, nemcsak azért, mert szimpatikus a színészi kisugárzása, hanem mert bármikor előrukkolhat valami jóval, lsd. pl. egy Tizenhárom Nap - Az Idegháború-t.

A mostani szerepe is eléggé illik rá: ő a - szokásos módon- kevés beszédű fickó, aki szó nélkül teszi a dolgát, vagyis ezúttal kiment embereket a háborgó tengerből, nap, mint nap, a saját élete kockáztatásával. Az is ismerős elem a többi filmjeiből, hogy a profi munkavégzéséhez nem társul kiegyensúlyozott, boldog családi élet, ezúttal épp válás elé néz a karaktere, aki többet foglalkozik a kimentendő emberekkel, mint a feleségével (akit nem más, mint a Szökevény gyönyörű Sela Ward-ja alakít). Randall tehát egy ismerős személyiség, valahogy nem kell sokat vesződniük az alkotóknak film elején azzal, hogy bemutassák nekünk a főszereplőt, néhány jelenet után már tökéletesen képben vagyunk. A másik főszereplőnk sem várat sokat magára, Ashton Kutcher az, alias Jake Fischer, az úszóbajnok vízimentő-tanonc, aki őstehetség ezen a terepen, és éppen ezért lesz a legnagyobb szálka mestere szemében.

Van egy olyan érzésünk, hogy eléggé bejáratott úton halad előre a forgatókönyv, már ami a történet fordulópontjait, a cselekmény szálait, a szereplők motivációit illeti, vagyis nem túl sok meglepetés ér minket a két óra alatt. Valami miatt könnyen kitalálható, hogy Randall Jake-kel foglalkozik majd a legtöbbet, mivel a srác szúrja a szemét, vele lesz leginkább leakadva a csapatában, és persze hozzá kerül majd közelebb is emberileg. Egy klasszikus mester-tanítvány kapcsolatot láthatunk, egy hosszú kiképzést (a film több, mint 45 percét csak a kiképzés tölti ki), egy megmérettetést, fizikailag és lelkileg is. Nem, mintha ez a folyamat nem lenne érdekes, dehogynem, egy percet sem unatkozunk a majdnem egy órás vízimentős kiképzés alatt, azzal együtt, hogy egyes jeleneteken belül is eléggé kiszámíthatóak a fordulatok. De azért jó nézni a különböző vízi akciókat, a kemény próbákat, és persze Ashton Kutcher-t, aki kifejezetten jó a szerepében.

Kutcher-nek eddig nem adódott sok lehetősége bizonyítani (a Szakítópróba, a Csajom Apja Ideges, vagy a Főnököm Lánya-féle ál-romantikus borzadályokban érthetően ő is béna volt), de például a Pillangó-hatásról is nagyon jókat hallottunk, és a Szerelem Sokadik Látásra-ban is remek volt, hogy a Tucatjával Olcsóbb-beli apró, de vicces szerepét ne is említsük. (És a Hé, Haver, Hol a Kocsim-ban sem volt rossz). Szóval Kutcher szerintünk teljesen rendben van, ami a színészetet illeti, és ezt ebben a filmben is szépen megmutatta. Pont addig ment el minden jelenetben, ameddig kellett, fiús volt és közben kemény is, zárkózott volt, és közben eléggé érzékeny - egyszóval jól alakította Jake-et.

Vannak a filmnek nem eléggé jól kidolgozott mellékszálai, ilyen pl. Jake csajozás-vonala, ami nem alakul valami életszerűen, és nem is nagyon tükröz valódi érzelmeket. De Randall munka-mániájának a hátterét is jobban bemutathatták volna, vagyis Costner és a rendező tehetett volna valamit ez ügyben, ha már a forgatókönyvnek nem jött össze.



Érdekes ez a fajta kettősség a filmben: jó nézni, izgalmas és látványos is, van benne elég sok követhető esemény, de mégis folyton hiányérzetünk lehet az egésszel kapcsolatban, mintha mindig egy fázissal hamarabb zárná le az adott jelenetsort, mint kellene, mielőtt még valami valódi dolog kisülhetne belőle. Legtöbbször a felületen mozgunk, ami nem feltétlenül rossz, csak azért zavaró, mert a film láthatóan éppen tartalmas és kifejező próbál lenni, vagyis épp az ellenkezője.



Miközben nem unatkozunk, hajlunk rá, hogy ez főként a két színész és a rendező miatt van, és a gyenge láncszemet a forgatókönyvíró jelenti a csapatban. A kiképzés résznél többször deja vu-nk támad a G. I.Jane-ből ismert ″add fel katona, és azonnal mehetsz haza″-féle negatív buzdításoknál, amit a Demi Moore-féle film annak idején teljes mértékben feldolgozott. A film előrehaladtával egyre jobban kedveljük a parti életmentőket, és persze hamar sikerül meggyőzni minket arról, mennyire felelősségteljes és veszélyes ez a munka, vagyis van miért felnézni a főszereplőinkre. De folyton ott van a hiányérzeteink, a negatív szereplők szinte teljes hiánya, a tanoncok motivációinak be-nem-mutatása, Randall magánéletének, érzéseinek ködfoltjai, Jake szerelmi kapcsolatának milyensége.

A mérleg ezzel együtt is pozitív, ami valószínűleg az érdekes alaptéma miatt lehet (a parti életmentőkről eddig még nem sok film készült), illetve a két főszereplő játéka, és a rendezés miatt lehet. (Plusz a nagyon élethűnek tűnő viharjelenetek látványa miatt). Nem kellett volna sok hozzá, hogy egy igazi jó film váljon belőle, de így is megállja a helyét, nemcsak a mozikban, több hét után is, hanem majd a videótékák polcán is, rögtön kikölcsönözendő DVD-formátumban is.