nem vagy belépve:
microcspv    "peace is precious"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2006-12-22

A Születés

Küldetésben

Jézus születését több film feldolgozta már, természetesen, bár ezek a filmek gyakran olyanok, amik inkább tv-képernyőre valók, mintsem mozivászonra. Az biztos, hogy ritka az olyan film, ami a bibliai történetet olyan kitűen tudja ábrázolni, hogy az embernek nemcsak karácsonykor van kedve megnézni, akár többször is. Catherine Hardwicke filmje ilyen.

Szokás szerint már az első percekben eldől, mennyire fogjuk élvezni a filmet, és itt az első perceket megfoghatatlan pozitív benyomások kísérik. Később rájövünk, hogy ez a finom hatás, amit a film a nézőkre gyakorol, valószínű a kor-és stílushű jeleneteiből ered, abból az érzékeny rendezésből, (illetve művészeti rendezésből), ami miatt úgy érezzük, hirtelen odacsöppentünk a kb. 2007 évvel ezelőtti Közel-Keletre, és éppen ott vegyülünk a názárethi lakókkal. Ez a fajta érzékenység nem abból ered, hogy egy nő rendezte, mert amikor a végefőcímnél kiderül számunkra, hogy így van, alaposan meglepődünk rajta. Ez az átütő stílus egész egyszerűen egy tehetséges rendező kézjegye, akinek a munkájából egy remek film sikerült, éppenséggel a bibliai Jézus születése témakörében.



Mária, akit egy 16 éves színészlány alakít, kb. éppen ennyi éves lehetett, amikor az apja úgy döntött, férjhez adja őt Józsefhez, a helyi ácshoz, aki régóta szerelmes már a lányba, plusz még jómódú is, legalábbis a csaknem-éhező Máriáékhoz képest. Keisha Castle-Hughes ahhoz képest, hogy félig maori, félig ausztrál lány, remekül játszotta a fiatal zsidó lányt, aki szerelemből szeretne férjhez menni, de aztán egyik nap, az olajfák tövében megjelenik neki egy angyal. Az angyal elmondja neki, hogy a kiválasztott, ő fogja megszülni az emberiség megmentőjét, a Messiást.

A filmben az a legjobb, hogy a szinte mindenki által betéve ismert történetet úgy tudja bemutatni, hogy egyrészt izgalmasnak tartjuk a fejleményeket, másrészt pedig átélhető és szinte tapinthatóan közeli számunkra az akkori és ottani élet, amitől secperc alatt bele tudunk helyezkedni a film világába. Valahogyan ismerősök nekünk a szereplők, vagyis a karakterek, el tudjuk képzelni a hétköznapjaikat, szinte tapintható a kenyér, amit esznek, érezhető az illat, ami a földek felett száll, a film egész világa közeli számunkra, és ez elég nagy teljesítmény egy 2000 éves, kultikus történetet bemutató filmtől.



A film nagyon ügyesen veti le az idők során rárakódott képi elemeket a bibliai történetről, biztosak lehetünk abban, hogy itt sem a jászol, a pásztorok, a három bölcsek, a hullócsillag, sem József nem fog hasonlítani az eddig látottakra. Egy kifejezetten szép feldolgozással állunk szemben, de ez nem jelenti azt, hogy Zefirelli-stílusú, túl-szép világot látunk, ez a Mária-József és Jézus történet nagyon élő és átélhető, ami mentes minden felesleges dísztől.

Egyébként ilyen izgalmasnak sem láttuk még soha Mária és József Betlehembe való útját, Mária váratlan (és nem megmagyarázható) terhességének helyi fogadtatását, József reakciót, illetve az egész, Jézus születését közvetlenül megelőző eseményeket.



A történet attól a borzalmas éjszakától indul, amikor Heródes király (illetve itt a fia) megparancsolta a katonáinak, hogy öljenek meg minden két évesnél kisebb gyermeket Betlehemben, mert tudomására jutott, hogy gyerekként érkezett meg a Megváltó, aki az ő földi hatalmát is veszélyeztetheti. Aztán időben visszaugrunk kb. 10 hónapot, és Máriát látjuk, ahogy a barátnőivel nevetgél a földeken, illetve Józsefet, akiről mindig úgy tudtuk, hogy idős ember volt, de most a filmben egy helyes harmincas férfiként szerepel, aki régóta szerelmes Máriába, a maga kicsit szégyellős módján. Kapunk egy hitelesnek tűnő képet az akkori világról, rögtön tudjuk, mivel néz szembe Mária a szeplőtelen fogantatása miatt, amit a helyiek csupán házasságtörésként tudnak látni, átérezzük, hogyan viaskodott Józsefben a hagyomány követésének vágya és a Mária iránti vonzalma, vagyis egy pontos és érzékeny benyomást szerzünk Jézus szüleiről a film által.



Ez a film az ismert történet ellenére is elvarázsol minket, ami azt is jelenti, hogy mind a 101 percét élveztük. Kitűnő karácsonyi film, amire nyugodtan elvihetjük a mamánkat, a barátunkat/barátnőnket, családtagjainkat, mert nagy valószínűséggel nekik is hasonlóan be fog jönni, mint ahogy nekünk bejött, plusz mi is szívesen megnézzük még egyszer, ha úgy adódik.
-lido-
2006-12-22

Címkék:



:::::::
  LÁSD: A Születés info-file
:::::::  (The Nativity Story 2006.)