A Kaptár 3 - Teljes Pusztulás

Addig még biztos kell várni pár évet, hogy kávézókban zombi-filmről folyjon a lelkesült intellektuális csevej (bár a Tarantino-Rodrigez Hollywood-i halálosztó páros szorgalmasan dolgozik az ügy érdekében), ennek ellenére elismerjük, hogy ami minket illet, igenis, látunk fantáziát egy zombifilmben is, a Kaptár 2 pedig nem is volt rossz. Mindezt csak azért jegyezzük meg, hogy ennek fényében lehessen értékelni azt, amit a Kaptár 3-ról mondunk - nevezetesen, hogy nagyon rossz film, ha filmnek lehet nevezni egyáltalán.

Igen, egy zombifilm is abszolút lehet jó. A zombi-motívum, az, hogy a zombik, a harapós sétáló-halottak folyton feltűnnek, fenyegetést jelentve a főszereplők számára, még nem minden. A zombi-motívum éppenséggel egy izgalmas hangulatú sci-fi alapját is tudja képezni - nem feltétlenül szükségszerű, hogy az egész film lebutuljon a zombik szintjére :)

A vámpíros filmeknél is megfigyelhettünk némi evolúciót, amely révén létrejött a Buffy - a vámpíros tévé-sorozat, amely egyrészt Sarah Michelle Gellar számára is remek berobbanási lehetőséget jelentett, de ezzel együtt a tini-horrorok számára is, lásd Tudom, Mit Tettél Tavaly Nyáron. A Penge-filmek ehhez képest a céltalan, folyamatos gyilkolás szintjére züllesztették a vámpírfilmek ősi, tulajdonképpen romantikus műfaját.

A Kaptár már erről a Penge-színvonalról indult, de közben, egy pillanatra, a második részben, mint amikor egy szőrös elő-lény felegyenesedik, és elkezdi használni első végtagjait, mint kezeket, a tudat szikrája, sőt fénye jelent meg a műanyag zombikreáció felszíne mögött. A Kaptár 2 két dolgot is tudott, amik nagyon jók egy filmben, romantikát, érzelmeket, barátságot, sőt szerelmet. Tudott bosszút, és nem utolsó sorban tudott produkálni (az Ötödik Elem Millájával ez nem volt túl nehéz) egy igazán jó főszereplőt, mármint egy főszereplő karaktert, akit lehetett szeretni, akiért lehetett izgulni, aki felé végig érzelmeket táplálhattunk a film során. Ez még mindig nem minden, mert a film tudott produkálni egy sci-fi hangulatot is, szóval összességében, bár a zombizás nem volt kellemes, sem tartalmas, a film mégis pozitív nyomot hagyott nézőiben, olyannyira, hogy a Kaptár 3-at konkrétan vártuk is.

A Kaptár 3-nak sajnos végzetesen nincs története, márpedig Hollywood-ban az első lecke: tell a f_ing story. Amikor Norman Jewison 1999-ben átvette az Irving G. Thalberg életműdíjat, arról beszélt, hogy mindig ez a legfontosabb, elmondani egy történetet. A Kaptár 3 alkotói nyilvánvalóan nem nézték, legalábbis nem vették ezt az adást. Sajnos.

Az eredmény annyira lehangoló, hogy a magyar cím, totális pusztulás, abszolút találó, ahogy a szótárakban írják: "átv. is". Már hogy is ne lenne lehangoló egy olyan film, ami semmiről sem szól. Egyszerűen nem történik benne semmi, nincs egy "A"-pont, ahonnan valaki eljuthatna egy "B" pontba, de még az a valaki sincs, aki eljuthatna. Egyszerűen nem látunk mást, csak gyilkolás-jeleneteket, folyamatos mészárlást. Népirtást (a film eredeti címe is ez: extriction - irtás), az egyik nép kiirtását.

Ez borzasztóan unalmas. Kábé öt perc alatt elfárad a szemünk, és az agyunk, és a telefonunkat kezdjük el babrálni. Ha nem lenne az üvöltő hangerő, az ember elfelejtené a fejét a vászon vagy a képernyő felé fordítani is, hiszen nem történik rajta semmi. Amit látunk, olyan, mint egy cserép virág, a nagybetűs állandóság. Folyamatos mészárlás, ennyi. Néha előjön egy-egy olyan jelenet, amelyben például vértől csöpögő, nyershús vérebek széttépnek egy családot - akik persze rosszfejek, szóval megérdemelték.

Máskor beteges módon Hitchcock-tól támad kedvük lopni, ezt a rosszfej családot is ugyanúgy vezették be, hogy a nő egy széken ül, háttal, felette pedig egy lámpa himbálódzik, mint a Psycho-ban. Ez a film nemcsak alkalmazza a zombikat, a primitív feszültségkeltés (elalvás-gátlás) kedvéért, de a nézőitől is elvárja, hogy zombiként nézzék mindazt, ami a vásznon megjelenik.

Egyszerűen zombi szintre kell lemennünk, hogy elviseljük, hogy például amikor a "film" már nagyon uncsi, bevetik a másik Hitchcock klasszikust, a Madarakat. A spontán bevetett fordulaton, hogy most már a madarak is lehetnek zombik, láthatóan nem gondolkodtak túl sokat. A jelenet végén persze meg kellett oldani valahogy, hogy legyen ellenszere a madarak támadásának, és ugyancsak rengeteg gondolkodás után úgy döntöttek, hogy a Madarak után a film hirtelen átmegy az X-Men-be. A Kaptár nem is csupán lop e két filmből, de egyszerűen át is változik ezekbe (néhány percre). Szánalmas.

A Kaptár 3 legnagyobb baja, hogy nincs semmi története, de ez még nem minden. Ugyanennyire zavaró a rasszizmusa, illetve az, hogy az embereket, a nézőket olyan szintre viszi le, hogy 2 órán keresztül, ha meglátnak valakit, aki más, mint ők, azt halálos fenyegetésnek vegyék, és érezzenek kielégülést, amint sikerült válogatott módokon kivégezni őket. A másságot a "filmben" nagyon durván üldözik, irtják, csak modell szépségű fehér csajok, egy ugyancsak modell-minőségű fickó és gyerekek képezik a nem-zombik kiválasztott társadalmát, ráadásul e modellek közt feketék csak mutatóba fordulnak elő, a fekete csaj az első, akit a madarak felzabálnak, a feka csávó pedig természetesen zombivá változik, tehát a rasszizmus még ezen a szinten is totálisan el van szállva.

Vannak filmek, amik azzal tartják ébren a nézőket, hogy adrenalint pumpálnak a vérkeringésükbe, de azért egyáltalán nem mindegy, mit vetnek be az adrenalin, az elalvás-gátlás érdekében. A Halálos Iram-filmekben például az adrenalin forrása az, hogy az emberek az autós jeleneteket sokkal jobban át tudják élni, lévén, hogy mindenki maga is autózik, szóval rengeteg a reflex, amire építeni lehet. Egy hirtelen kanyar is, vagy egy, az autó elé hirtelen kiugró alak hatalmas dózis adrenalint tud felszabadítani - a belénk rögzült reflexek folytán.

A Kaptár 3, sajnos egy végsőkig gátlástalan módját választotta az elalvás-gátlásnak, a nézőkbe azzal pumpálnak adrenalint, hogy minden pillanatban attól kell rettegniük, hogy valahonnan a sötétből rájuk veti magát egy szörnyszülött, egy véres vagy lefoszlott ex-ember vagy ex- véreb, és fogaival széttépi őket. Egy zéró toleranciájú, vagy-vagy alapú fóbiát gerjeszt ez a film, hogy mindenkitől rettegj, aki él és mozog, illetve mindenkit gyilkolj le.

A film készítői tényleg a végsőkig elmentek, a gyilkos, vérengző - tehát megsemmisítendő ellenség (akik ugyanúgy emberek, csak meg vannak fertőzve, ezért mások) gyűlöletessé tevésében odáig elmentek, hogy még az egyenruhát is bevezették, igen, a zombi-egyenruhát. Egy rakomány zombit kell leirtania Millának, akik szürke egyenruhában vannak, az egyenruhán sorszámok. Borzalmas elmeállapot a zéró tolerancia, még egy film erejéig is szörnyű futtatni az agyunkban, de vigyázni is kell, hogy mit futtatunk, vannak rosszindulatú fájlok, mint amilyen ez a film is. Sokkal kellemesebb tud lenni még egy olyan agymosás is, amely csak töröl dolgokat, nem úgy, mint a Kaptár 3, amely töröl, pusztít, és tetejébe mindennek elménket fertőző show-val hinti be.