Superbad - Avagy Miért Ciki a Szex?

A film két írója, Seth Rogen és Evan Goldberg 13 éves tinik voltak, amikor megunták a sok idióta tini-vígjátékot (ez 1995-ben volt, tehát még a Pite sorozat elõtt), és elhatározták, hogy megírják a maguk kis verzióját, a maguk kis tini vígjátékát. Azóta rengeteg tini-vígjáték látott napvilágot, köztük olyan jelentõs darabokkal, mint a "Hé, Haver, Hol a Kocsi?" - és tucatnyi felejthetõ vagy felejtendõ darabbal - szóval Seth-nek és Evan-nak nem volt könnyû dolga, hogy egy jó cuccot dobjanak be a piacra.

A tini-vígjátékok lényege azonban az, hogy olyan jeleneteket visznek vászonra, amelyekben olyan dolgok történnek, amik a tiniket különösen érdeklik. Ahogyan a rovarok rábuknak a fényre - vagy a világos színekre, a tiniknek is megvannak a maguk hívó szavai, motívumai - lásd: drogok, szex, orális szex, fegyverek, alkohol, erõszak, verekedés, vér. Egy jó tinivígjáték tulajdonképen egy jó szociográfia, amely megmutatja, hogy bizonyos kulcsfontosságú dolgokat hogyan látnak a tinik az adott szezonban. A Superbad nagy erénye, hogy Seth és Evan 13 éves korukban ötlötték ki, és így hûen tükrözi azt, ahogy a tinik látják a világot, s benne olyan dolgokat, mint randi, orális szex, részegség. Ez egy valódi, originális szociográfia, ami a Superbad-et rengeteg más tini-filmtõl megkülönbözteti.

A film egyébként nem jó, de a tini-vígjátékokat nem is úgy nézzük, mint egy filmet, hanem mint egy show-t, futószalagon (a vetítõben feltekercselt filmen) érkeznek sorra a jelenetek, van, amelyik jobb, van, amelyik bénább, van, amelyik egészen béna, de összességében nem érint minket, hogy a film milyen, csupán az számít, hogy a show csúcspontjai mennyire kellemesek.

Ha a Superbad egy film lenne, akkor eléggé gyenge lenne - mert rengetegszer leül, atomjaira hull, sõt, van, hogy annyira rossz, hogy az már fájdalmas (erre még visszatérünk). Showmûsornak azonban kifejezetten jó - és láss csodát, van még 2 darab nem elhanyagolható tulajdonsága: van története, van üzenete, és mindkettõ tökéletesen pozitív.

Akik a roppant ocsmány, hányingerkeltõ "humorokra" buknak (értsd, férfiszórakozás csajok nélkül), azoknak ez a film kétségtelenül kínál némi élményanyagot. Láthatunk benne dagi srácot elütni autóval - 2x is. Láthatunk dagi srácot táncolni menstruáló bigével, aki hót koki, és utána láthatjuk, hogy a nadrágján, a combján van egy vérfolt, ami miatt õ nemcsak a legvesztesebb csávó lesz az egész partyn - de egyben törvényszéki módon leleplezi magát ezzel a folttal a durva házigazda elõtt, hogy rányomult az õ nõjére. Láthatunk (és ez a legdurvább jelenet) egy lányt (aki a gimiben nagyon bájosan szimpatizál Evan-nal) halálosan részegen orális szexszel próbálkozni, majd hatalmasat hányni - egyszóval a férfitársaságban szórakozni vágyók igényeit abszolút kielégíti ez a film - mégis-mégis azt kell mondanunk, hogy ez nem igazán az a film, amire gondolnak, legalábbis nem annyira rossz, nem annyira primitív - sõt.

A filmben a primkó "humorokon" felül abszolút jelen vannak a finomabb viccességek, amiken a mozikban direkt hangoskodó arcok nem is nevetnek, mert a nagy nevetni akarásban észre sem veszik. Egy ízben pl. amikor Seth elmeséli, hogy õ gyerekkorában mindig péniszeket rajzolt, Evan megkérdi tõle, hogy férfi péniszt? Lássuk be - ez is humor, csak nem annyira primkó. Ráadásul a szereplõk meglehetõsen jók, meglehetõsen jól lettek kiválasztva a feladatra, aminek köszönhetõen Evan jelenetei egy Ashton Kutcher utáni világ cool jelenetei tudnak lenni.

A film tényleg hullámzó minõséget mintáz meg, de a kiindulás is és a végeredmény is jó. A kiindulás az, hogy adva van két barát, Seth és Evan (ha valaki magától nem találta volna ki), akik nagyon együtt vannak. Sosem barátkoznak lányokkal, nem is gondolnak rá, hogy ilyen szerencsében nekik részük lehetne. Ehelyett péntek-szombat esténként tévé és annak pornó csatornái elõtt alkoholizálnak, böfögnek, gusztustalankodnak - egyszóval idióta hím-partikat tartanak. Az, hogy a helyes lány, Becca (Martha MacIsaac) szinte kierõszakol vele egy hétvégi randit - valóságos, sõt, kõkemény konfliktussá válik, annyira bekavar a dolgok rendes menetébe. Seth-tel detto ugyanez a helyzet, akarata ellenére közel kerül a háztartás-tan órán egy szexi lányhoz, aki számára természetes módon meghívja a partijára - ugyanez Seth nézõpontjából totál nem természetes. Õ meg van gyõzõdve róla, hogy egy 120 kilós csávóval egy olyan lány, mint Jules (Emma Stone) csak akkor jön össze, ha nagyon részeg. Hivatkozik a szokásos visszaemlékezésékre, hogy "csak azért feküdtem le vele, mert részeg voltam" - jól emlékszik, és feltett szándéka, hogy õ akar lenni az a tévedés, akirõl késõbb majd így beszélnek. Bár ez nem lényegbevágó infó - de külön érdekessége a filmnek, hogy mindkét lány kicsit orrhangon beszél, kicsit pöszén, kicsit Jeff Bridges-esen.

A film cselekménye erõltetett módon bonyolódik, mintha a Go/Nyomás c. film egy paródiáját látnánk, ám ez tényleg belefér, mert idõrõl-idõre mindig jönnek jó részek a showmûsorban. Néha leül, de aztán újra magához tér, és ez összességében "fair enough" - rendben van ez így.

A film legdurvább mélypontja az, amikor Becca tökrészegen ráhajt, hogy blow job-ban részesítse Evan-t. A jelenet annyira szánalmas, hogy az ember elfordítja az arcát. A film azonban nem itt ér véget - és késõbb rájövünk, hogy amit szánalmasnak láttunk, az jó - hiszen jó, ha egy szánalmas dolgot szánalmasnak látunk (még ha elsõre furcsa is ez az egyszerû logika). A film folytatódik, és roppant kellemes meglepetés, hogy konkrétan állást foglal a berúgott, lecsúszott szex-hez képest egy napfényes randi mellett.

Végül a film, köszönhetõen a jó kiindulásnak, és a remek magaspontoknak a film közben (beleértve amikor Seth és Evan elalszanak egymás mellett, egymást túlharsogva a "szeretlek" kitöréseikkel, és amikor felébrednek egymás mellett olyan szituációban, ami a legmelegebb létezõ jelenet egy nem meleg filmben), valamint annak, hogy van üzenete, pozitív kicsengése is - kifejezetten kellemes élményként vonul be élményeink közé. A film ráadásul, annak ellenére, hogy 13 éves koruk óta tulajdonképen ott volt az írók fejében (akik közül Seth, Seth Rogen szerepel is a filmben, mint az egyik zakkant-zsernyák, és nem is rosszul!) kifejezetten modern.

Már ez a meleg-közeli motívum is nagyon profi, tudniillik amíg béna vígjátékok azt játsszák, hogy ha két férfi megérinti egymást, fogat kell mosniuk, lásd a legutóbbi beégés Adam Sandler-es "vígjátékot″, a Férj és Férj-et, a pálya sokkal inkább az, amit a Zoolander-ben is látunk, hogy nem kell annyira meredeken prûdnek lenni, a pálya az, hogy nem kell a melegség látszata ellen ezerrel kapálózni, hiszen ha valaki nem meleg, akkor nem kell védekeznie a "vád" ellen, ha pedig meleg, akkor meg azért nem kell védekeznie. Egyszóval üdítõ a nagy merev kispolgári vígjátéközönben egy olyan, amikor két barát tök szereti egymást, együtt alszanak, elalvás elõtt üvöltik, hogy szeretik egymást - de mellesleg nem melegek. Ez finomság, ez humor, ez élet - ez jó.

Ugyanilyen élvonalbeli újítás a lepattant party. A kopott, béna tapétájú, suttyó kultúrában rendezett primkó party ma már milliószor érdekesebb a vásznon, mint egy London belvárosában rendezett trendi, szépen világított, hiper jó csajokat, eszméletlen rucikban, jó zenékkel a háttérben felvonultató party. Egy primkó-party, az már valami! Ez az új pálya - és ez halál-komoly. Láttunk hasonlót, bár az moziban nem jelent meg, A Nagyi Szeme Fénye (Grandma's Boy), amiben ugyanezek a kopott, zöldes-barnás tapéták játszották a fõszerepet egy partyn - vagyis a Superbad eléggé elöl van korszerûség terén is. Érdemes megnézni, vicces is, szól is valamirõl, üzenete is van, tanulni is lehet belõle, szóval tényleg mûködik.