Die Hard 4.0 - Legdrágább az Életed

A Die Hard 1 és 2 egy hagyományokkal eléggé teletűzdelt pályát fektetett le, amit a késõbbi epizódoknak vagy követniük kell, vagy el kell térniük tõle. Itt van mindjárt a Karácsony esete: a Die Hard eredetileg egy vérbeli karácsonyi film, John McClane, egyszerû New York-i zsaru hazafelé igyekszik, hogy feleségével karácsonyozhasson, amikor véletlenül belecsöppen valamibe, amibe nem kellett volna. Ez máris 4 db kõkemény hagyomány: karácsony, New York, hóesés, feleség, illetve durcás nõszemély, aki a film elején nem bírja McClane-t, de a végére felújítja vele a jó kapcsolatot.

A harmadik rész borzasztó rossz volt, mint egy stréber iskolás munka, egy fantáziátlan házi feladat, de a küzdelmet a szigorú hagyományokkal annál jobban ki lehet benne mutatni. New York-ot nem merték ejteni, sõt, McClane ezúttal nem LA-ben és nem is Washingtonban keveredik bajba, hanem a Nagy Almában. A Karácsonyt erõszakosan nyári kánikulára cserélték, a feleségét pedig durván eltávolították (egy válással), McClane pedig lepusztult, alkoholista zsaruként tengette életét. Tetejébe mindennek, kapott magának egy társat is, egy fekete társat, hogy a filmet rendesen el lehessen adni (késõbb a James Bond sorozat is élt ezzel az eszközzel, amikor Halle Berry-t bepakolták Brosnan mellé co-sztárnak, co-Bondnak).

A negyedik rész nagybetűs felüdülés, már az elején megérezzük, hogy ez az epizód jó kezekbe került. A film a kitûnõ Bad Boys-hoz hasonlóan (nem annyira jó, de hasonló) egy nagy manõverrel kezdõdik, amelyben a rossz arcok hozzálátnak a hadmûveletükhöz. A hadmûvelet önmagában eléggé izgalmas, izgalmasan is van felvéve, és szerencsére nem szovjetek, nem arabok, nem nácik és nem koreaiak az elkövetõk. John McClane ezúttal is elvált, ám a durcás nõszemély most nem Holly, hanem a kislányuk, aki menet közben szépen felnõtt, és akinek elege van apja elvált-apuka-stílusából. Amikor pedig elõadják az ″azt hittem, apád halott″ ("I thought your dad was dead") poént, is, hogy ti. a lány így írta le udvarlójának az apját, már tudjuk, hogy sínen vagyunk, ez egy jó film lesz.



A szerencsétlen harmadik részhez képest különösen szembetűnő a film könnyedsége. E nagybetûs negyedik részre általában jellemzõ, hogy nem sokat cicóznak, ha valaminek meg kell történnie, meg fog történni, hamarabb, mint várnánk - és ez nagyon jó. McClane immár negyedszer kerül slamasztikába, ettõl rutinossá vált, a dolgok menete pedig egyszerûbbé. Egy filmnél az elsõ 7-8 perc a meghatározó, ha ekkor rossz egy film, késõbb már nem lesz jobb, bár a jól kezdõdõ filmeket még simán el lehet szúrni a végére. A Die Hard 4 elsõ 10 perce környékén már csak azon kellett aggódni, hogy vajon hogyan lesz ez Bruce Willis lányával, reméltük, nem fogják túszul ejteni, vagy legalábbis nem túl korán és nem túl reménytelenül, mert azzal el lehet rontani az egész filmet (lásd az idevágó Túszdráma c. filmet). Szerencsére a lány-vonal is nagyon jól van megírva, és semmiféle módon nem rontották el. A lány mellesleg ugyanolyan, mint maga a film, belemenõs, gyors és frappáns, ami számos alkalommal szerez a nézõnek kellemes perceket - még ha könnyed módon is.

Ha már itt tartunk, a film másik karaktere, Bruce Willis segítője (mert van neki) valószínûleg az egész történet kulcsa. Egy fiatal hacker srácról van szó, aki csak teoretikusan, elméleti szinten csöppent bele az egészbe, és aki remek segítség Bruce Willis számára a bûnözõkkel szemben, akiknek még sokkal nagyobb komputereik vannak, mint amekkora fegyverparkjuk. A hacker srác azért különösen szerencsés megoldás a filmben, mert enyhíti a feszültséget, amit "Bruce Willis, a mozihõs" jelentene, és amely feszültséget a film nem is bírta volna el. Senki sem kíváncsi egy érinthetetlen szuperhõsre, sem egy természetfeletti képességekkel rendelkezõ zsarura, akinek mindig pont szerencséje van.



A hacker srác kitûnõ partner a számára, egy egész generáció van köztük, ami villámhárítóként vezeti le azt a feszültséget, amit az jelent, hogy ez egy 17 évvel ezelõtti film új epizódja. Nemcsak hogy jók együtt, de rengeteget használnak a filmnek, a sztori könnyedségének, laza elõrehaladásának. A srácot Justin Long alakítja, akire a szereposztók minden bizonnyal a remek Galaxy Quest (Galaktitkos Küldetés) miatt figyeltek fel, amiben Justin Long alakítja Brandont, a tévésorozat tini rajongóját, aki hisz benne, hogy ez nemcsak tévé, hanem valóság. A végkifejletnél Brandon egy adóvevõn keresztül rengeteget segít a parancsnoknak komputere elõtt ülve. Brandon tehát egy komputeres srác, aki kulcsfontosságú segítséget nyújt a fõszereplõjének, a szereposztók pedig mindig úgy osztogatják a szerepeket, hogy megnézik, hogy ki miben volt már jó, és ha valaki már bizonyított egy hasonló karakter megformálásában, mint amire az adott filmben szükség van, akkor a lista élére kerül, mintha egy-egy karakter éppenséggel egy-egy foglalkozás lenne, és nem tudná eljátszani majdnem bármelyik színész :)

Akárhogyan is, Justin Long-nak sokat köszönhetünk, nagyon jó a szerepében, és egyáltalán nem bánjuk, hogy Bruce Willis kapott maga mellé egy társat, sõt, örülünk neki, mert belátjuk, hogy egyedül nem olyan könnyû megmenteni a civilizált világot, mint ketten.

A film ügyesen megírt forgatókönyvére jellemzõ egyébként, hogy remekül kezelik a magányos zsaru-szitut. Külön gondot fordítanak arra, hogy McClane bemenjen a rendõrõrsre (ahol õt, mint rendõrt ismerik), és segítséget kérjen - szóval be is megy, ám a káosz teljes, és az ismerõs hadnaggyal egymás szájáról olvasva beszélik meg, hogy egyszerûen lehetetlen, nem tudnak egymással kommunikálni. Az is teljesen rendben van, hogy a srác, akit a bûnözõk komoly erõkkel akartak eltenni láb alól, miért nem mondja el az FBI-nak mindazt, amit tud, és hogy az FBI miért nem foglalkozik vele kiemelten. Ez a pár apró jelenet ugyanúgy rengeteget dob a filmen, mint az, hogy a fõ-negának, akit a Go - Nyomás óta kedvenc Timothy Olyphant alakít, van rendes motivációja arra, amit csinál, még ha egyszerû is. Fõ-negatív hõsünk eredetileg biztonsági szakember volt, akire nem hallgattak a fejesek, ami miatt õ ahhoz a módszerhez folyamodott, hogy demonstrálta a védelmi hiányosságokat, és egyetlen egy laptoppal megbénította a hadsereg pár fontos komputerhálózatát - ami miatt lefogták, elbocsátották, tönkretették õt. A rossz motiváció olyan, mint egy idõzített bomba, megnézed a filmet, tök oké, hazamész, majd pár óra után elkezded úgy érezni, hogy béna volt az egész film, mert a fõ negatív hõs motivációja röhejes. Nos, a Die Hard 4-nél ez nem fog bekövetkezni.

A film persze nem hiba nélkül való, vannak eléggé elröppent részek is benne, ahol például egy vadászgép támadja Bruce Willis kamionját, a végén pedig azt látjuk, hogy Bruce Willis szörfözõ állásban ácsorog a gép szárnyán - szerencsére csak egyetlen pillanatig tart ez - ez a film legbénább jelenete -, ám ez a színvonal szerencsére egyáltalán nem jellemzi a film egészét. A filmnek vannak gyengébb, illetve mondjuk így, lazább pontjai, plédául Kevin Smith  szerepeltetése önmagában is nagyon rossz ötlet, az ordítozós anyjával élõ hacker srác karaktere pedig majdnem béna (1000x láttuk) Ezektõl eltekintve azonban szinte mindig, amikor valami igazán fontos momentumhoz érünk, a film azt kifejezetten jól oldja meg, illetve korrigálja korábbi hibáit.

Azt kell mondanunk, hogy nagyon jó a forgatókönyv, és egészen jól is van megrendezve. Nem nyújt olyan elemi élményt, mint a Die Hard 1-2, de így, 2007 környékén nem is valószínû, hogy a 90-es évek egyáltalán megidézhetõ lenne olyan mértékben, hogy a Die Hard 1-2-höz fogható filmet kapjunk. Azt tehát, hogy a Die Hard 4 nem a legjobb film, hanem csak egy "jó film", nem tekintjük kudarcnak, sõt, úgy vesszük, hogy szinte majdnem mindent kihoztak belõle - amit napjainkban lehet. Sajnos, az igazi, az "ultimate Die Hard epizód" (szerkesztõségünk fejlesztése), amelyben Bruce Willis Robert Altman-os stílusban, mint saját maga, tehát mint a színész utazna valahova, ahol terroristák lepnék el a szállodát, ahol õ is megszállt, még mindig nem készült el - de talán majd máskor:) Addig azonban ez a rész tényleg egy kifejezetten egészséges, jól sikerült darab. Néhol a komputeres trükköket kissé túlzásba vitték, s így az egyik legstrapabíróbb bûnözõvel a leszámolás kifejezetten rosszul sikerült (gagyi lett), ezek után szerencse, hogy a fõgonosz-leszámolás normális lett. Ez tulajdonképpen az elsõ rész leszámolásával is felveszi a versenyt, bár a hangulat, így, 17 évvel késõbb, teljesen más: minden le van egyszerûsítve. 

Egy szó, mint száz, a Die Hard 4.0 egy jól sikerült film. Mi, akik eddig sem ejtettük ki a szánkon, hogy "Die Hard trilógia", mert a harmadik Vajna rész nem is minõsül Die Hard-nak, ezután sem fogjuk, mert a Die Hard 1-2 egy zárt egység, ami ragyogó helyet foglal el a történelemben. Ezzel együtt a Die Hard 4. nem, hogy nem hoz szégyent az 1-2-re, de dicséretes módon követi azokat, még ha nem is mint egy folytatás, hanem sokkal inkább, mint egy leszármazott, egy új generáció, egy egyszerûsített verzió. Kellemes, könnyed film, frappáns megoldása egy nagyon komoly kihívásnak.