Transformers

A Transformers nem okozott csalódást, ezek az elemek mind felbukkantak benne, szinte leltárszerûen, viszont az is igaz, hogy legalább egy új és fontos elemmel bõvült a Michael Bay-stílus, éspedig a kifejezetten jó és könnyed humorral.

Nem kérdés, hogy a Bad Boys (nem a BB2, hanem csakis az 1) is tele volt jobbnál-jobb humorokkal és vicces beszólásokkal, de most a Transformers-nél egy új síkra lépett ez a fajta szórakoztatás. Amikor egy ellenséges robot helyes morci hangokkal aláfestve próbálja megbuherálni az USA védelmi rendszerét, és dühösen felsikít, amikor hirtelen leállítják a vírusprogramját, akkor bizony nincs mese, nevetünk rajta. Amikor kiderül, hogy az egész Föld védekezését az eddigi harmincas-negyvenes tudós fickó karakter (lsd. Függetlenség Napja - Jeff Goldblum) helyett egy bombázó, huszonéves, hosszú szõke (afrósba hajló) hajú, szuperokos lány intézi, vicces dagi feka haverjával együtt, akkor fogjuk a fejünket, és közben röhögünk. Amikor tini fõhõsünk, Sam anyja gyanakodóan érdeklõdik, mitõl olyan izzadt és koszos a fia, miközben ki sem mozdult a szobájából (csak az autobotokkal paktált), és erre Sam azt válaszolja, "mert gyerek vagyok!", akkor már tudjuk, teljesen helyén van a film stílusa.


Elkezdődik a film, egy igen komoly hangú narrációval a a bolygók helyzetérõl, és egy ismeretlen bolygóról (igazi Dûnés stílusban, vagyis valószínûleg azt parodizálva), ami otthonát jelentheti a menekülõ robotoknak, mi pedig azt gondoljuk, ez még csak egy másik film reklám-trailere. A bizonytalanságot fokozza a kiírás, miszerint a film a Hasbro támogatásával készült, amitõl most meg inkább egy gyerekfilmre számítanánk. De aztán megjelenik a Transformers felirat, késõbb pedig belépnek a GI Joe-szerû, gyerekjáték kinézetû robot-lények a képbe, és végre felfogjuk, itt Optimus Prime és barátai harcáról van szó, amit a gonosz Álcák ellen folytatnak, vagyis valóban gyerekjátékok fognak keveredni a filmben a valós emberekkel.

Egyébként a film mûfaját nehéz betájolni, annyi mindent tud egyszerre: egyrészt gyerekfilm, mivel gyerekjátéknak kinézõ robotok a fõbb szereplõi, másrészt sci-fi, mivel egy másik bolygóról érkeznek a robotok, plusz katasztrófafilm, mivel a Föld pusztulása vagy épen maradása a tét, plusz tinifilm, mivel fõhõse egy tinisrác, aki a rendes gimis napjait és csajozását köti össze a világ megmentésével, és mindezekfelett kifejezetten vígjáték (sõt paródia), mivel hihetetlen dolgokon tudunk nevetni a film alatt.


Jól mûködik az a fajta laza keveredés, talán éppen azért, mert valóban könnyedén kapcsolódnak egymáshoz ezek a különbözõ stílusok. A nézõ egyszer halálra izgulja magát azon, hogy vajon megmarad-e a szimpatikus fiatal amerikai katona kis csapata, aztán kicsit elnevetgélünk Sam és leendõ barátnõje ismerkedésén (itt nem maradt el a Tarantino-s ″bombázó csaj felhajtott motorháztetõvel″-effekt), aztán jó darabig elvagyunk az akció látványával, a robbantások és üldözések izgalmával, majd ismét elszórakozunk azon, ahogy az óriás autobotok próbálnak elbújni egy családi ház kertjében. És mindezek közben csak nagyon ritkán adódik, hogy fognunk kell a fejünket, miközben azt gondoljuk: ″ezt nem hiszem el!″

Jó, jó, akadnak ilyen jelenetek is, de ettõl még nem lesz rossz a film, mert az egész valóban nagyon szórakoztató, beleértve a paródia-vonalhoz tartozó újításokat is, mint pl. a szõke bombázó tudóslány jelenléte. A szõke tudós lány vadiúj elem, és ezért nagyon hat, már az elsõ jelenettõl, amikor egy teremnyi egyetemistát látunk, akiket a világ megmentésére toboroztak, spontán. Ott ül a padokban egy gyönyörû lány (fontos persze, hogy szõke, és nagyon szép a bõre), mellette egy szakállas és egy szemüveges fiútársa, az eddigi sztereotípiáknak megfelelõen, és már ekkor érezzük, hogy ez a lány kiválasztott lesz a cselekmény szempontjából és lám, tényleg így lesz - Jon Voight (a Különösen Veszélyes-bõl ismert tábornokként) vele fog hamar tárgyalni. Vicces és hatásos elem, ami stílusos paródiát varázsol a filmbõl.

Ugyanilyen remekül mûködik a fõszereplõ srác karaktere is, Sam-é, akit egy szimpi és eredeti fiú, Shia LeBouf alakít. (Õt láttuk a Constantine-ban, Keanu Reeves ifjonc segítõjeként, és ott is nagyon jó volt). Sam szerepe nagyon jól van megírva, teljesen hihetõ és életközeli, amiket mond és amiket gondol, vagyis az egész tinédzser világa rendben van.
Vicces, ahogy kocsit próbál meg szerezni magának, ahogy megtervezi a haverjával való felbukkanását egy helyen (ott, ahol Mikaela, a szerelme is jelen van), ahogy gyakran zavarba jön, és ahogy ezt kezeli, vagy amilyen könnyedséggel veti bele magát a Föld Megmentése-akcióba. Szóval Sam karaktere sokat dob a filmen, de nemcsak õ jó a filmben, hanem az egy fokkal kisebb jelentõségû szereplõk is. Ilyenek pl. Sam szülei (+ a kiskutyája), a már említett szõke lány, Maggie, John Turturro a kérlelhetetlen FBI-ügynök szerepében, vagy a Bartkowiak akciófilmekbõl ismert ″nagyszájú feka″ karakter, Anthony Anderson alakításában, aki most egy gyenge jellemû, zabálós és elszállt hackert játszik, a szokásos ″nem kérek szilvalevet, anya!″-féle életvitellel, ami annyi sok filmbõl lehet ismerõs már (pl. legutóbb a MIB 2-ben, a videótékás srác).


Ahogy halad elõre a film, egyre biztosabbak lehetünk benne, hogy itt nem lesznek nagyon kemény leszámolások, véres harcok, egész városok pusztulását bemutató katasztrófa-jelenetek, hanem izgalmas bár, de mégis könnyed összecsapások, látványos üldözések, a gépek és az emberek baráti együttmûködése, gépek egymással való leszámolása, tini-szerelmes romantikus jelenetek, önfeláldozó akciók és bátor hõstettek, de ezek is a laza-humoros talajon maradva.


Kifejezetten jó nézni ezt a filmet, mert nagyon jó az alaphangulata, és miközben tényleg említésre méltó dolgok történnek (harc a Föld megmentéséért), közben vicces mellékszálak kötik le a figyelmünket. Bár helyenként nyilvánvaló, hogy paródiát látunk (″Tudod, mi a te bajod, Optimus? Hogy az embereket véded!″ ″Megérdemlik, hogy eldöntsék, mi lesz a sorsuk!″), ez nem szegi kedvünket, mivel szórakoztató a végeredmény.


A Transformers esetében nem baj, hogy nyár közepén jelent meg, mivel egyrészt nem is lehetett volna másképp (lsd. július 4-én támadják meg a Földet az Álcák), másrészt pedig, ahogy a jegyeladási rekord-adatok is bizonyítják, ez a film tökéletesen illik az ellazult nyári mozizáshoz, hiszen -hogy tömören fogalmazzunk - vicces és szórakoztató.