microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2007-09-10

Mert Azt Mondtam

Anya és lánya


Diane Keaton-t nem olyan rég kezdtük el megkedvelni, kb. az első fehérruhás, független nős filmjétől kezdve, ami egyébként a 96-os Elvált Nők Klubja volt. Később még több női író-rendező filmjében szerepelt hasonló karakterben, így pl. Nancy Meyers Minden Végzet Nehéz-ében, vagy az Ephron-nővérek Női Vonalak-ában, és ezek a szerepek egyébként elég jól illettek is hozzá. Most pedig egy túl határozott anyát alakít, egy nem túl jó filmben.

Már a történet is eléggé kusza, annyira, hogy a film legvégére sem sikerült rájönnünk, hogy mi volt a forgatókönyvírók indíttatása ezzel. Egy anya, akinek 3 lánya van, és mégis a legkisebbnek szól bele az életébe, vele van egyfajta lelki rokonságban - ez eddig még nem is lenne rossz. Fõként, hogy a film egyetlen jó cselekmény-szálaként azt látjuk, hogy õk ketten tényleg nagyon hasonlítanak egymásra, egy idõben hasonló módon rendezik át a lakásukat, ugyanazokra a tortákra és más finomságokra buknak, sõt, a munkájuk is hasonló - szóval anya és legkisebb lánya között valóban van egy erõs, láthatatlan kapocs, ami akár egy jó történet alapja is lehetne.

Hogy végül nem így lett, azért a rossz forgatókönyven kívül a kusza rendezés is felelõs, hogy tovább ne menjünk. A romantikus vígjátékok akkor sikerülnek jól, ha van elég idõ a karakterek kibontására, motivációikra, érzéseikre, mialatt olyan események történnek velük, amik kihívást jelentenek számukra, és amiknek a végén õk is, és mi, nézõk is más szemmel tekintünk rájuk, mint a kezdetek kezdetén. Egy sor igazán jól sikerült, már-már tökéletes romantikus vígjátékot ismerünk, pl. a remek Egyedül Nem Megy-et, Charlize Theronnal és Jeff Daniels-szel a fõszerepekben, (amiben egy ügyvéd pár napra egy kisvárosba kerül, és akut másnapossága miatt a színész barátja veszi át a helyét a tárgyaláson), vagy a 94-es Only You, Marisa Tomei-el és Robert Downey Jr.-al a fõszerepben (amiben a fõhõsnõ a gyerekkori jóslatát követve utazik Olaszországba, hogy ott egy amerikai srácot ismerjen meg véletlenül), a Dolgozó Lány, Melanie Griffith-tel és Harrison Ford-dal - és még sorolhatnánk azokat a pompás filmeket, amik azon túl, hogy jók, még éppenséggel romantikusak és vígjátékok is. Ezeknél mind alap volt a jó történet, a fordulatos cselekmény, és az erõs és árnyalt karakterek.

Filmünknél ezek többnyire hiányoznak. Az egész töredezettnek tûnik, olyan, mintha egyik jelenetrõl araszolna át a másikig, egy összetartó váz nélkül. Az anya, vagyis Diane Keaton elhatározza, hogy õ szerez ″pasit″ a lányának, és ezért egy internetes hirdetést ad fel. Õ megy el a lánya helyett a találkozókra, és így a sok elképesztõ jelentkezõ közül egy ″bohémnek″ beállított fiatal zenésszel haverkodik össze, aki egyébként szerinte nem lenne ideális a lányának. Késõbb bejön a képbe egy ″arisztokratának″ beállított csávó (akit a Vészhelyzet c. tv-sorozat egyik legantipatikusabb alakja játszik, akirõl már elsõ látásra látjuk, hogy valami rossz fog kisülni róla, már csak azért is, mert a romantikus filmek általában büntetni szokták az arisztokrata sarjakat), és így hamar egy szerelmi háromszögben találjuk magunkat, miközben Diane Keaton továbbra is erõltetetten kavar. Ide-oda leng a mérleg nyelve a két srác között, ami se nem romantikus, se nem humoros jeleneteket hoz létre, és ezt sajnos az egész filmre rányomja a bélyegét. Ha az egyik srác ″jobban teljesít″ egy darabig, akkor bejön a képbe valami gyenge pont róla, és fordítva, így egyensúlyozunk hosszú percekig a két jelölt között. Közben az, amirõl a film elvileg szólhatna, mármint az anya-lánya kapcsolatról, a kettejük közti szeretetrõl és hasonlóságokról, a vicces félreértésekrõl, és hasonlókról, amik egy romantikus vígjátékokhoz szükségesek, azok az elemek kimaradnak, és a humor-vonalat csak olyan szerencsétlenkedések jelzik, mint Diane Keaton szex-internetezése.

Több dolog is zavar minket a filmben: az, hogy a 3 lány-1 anya felállásból csak 1 lány-1 anya lesz, és a másik két lány (Piper Perabo és Lauren Graham) pár perces mellékszereplõre degradálódik le, aztán az, hogy a srácok eléggé mesterkélt karakterrel rendelkeznek, a fõ konfliktusokat (mint pl. a szerelmi háromszöget) nem igazán kezeli egyik fõszereplõ sem, és hogy pl. egy rossz gyerek apjaként egy nagy rossz pontot kap az egyik férj-jelölt.

Nem érzékelünk természetességet, gördülékeny párbeszédeket, érzékenységet és érzelem-dús párbeszédeket, hanem csak mesterkélt szituációkat, lekerekített karaktereket, és nem-mulatságos konfliktusokat. Nincs is minek drukkolnunk, hacsak annak nem, hogy Diane Keaton lenyugodjon végre, a Mandy Moore által játszott legkisebb lány pedig minden feltûnés nélkül találja meg a hozzávaló fiút.

Olyan ez a film, aminél látatlanban nem esünk kétségbe, ha lemaradunk róla a premiert követõ hetekben, de aztán már még kevésbé erõltetjük, hogy moziban nézzük meg, mert nagyon úgy tûnik, hogy ″jó lesz az majd DVD-n is″. Az biztos, hogy ahhoz képest, hogy egy romantikus vígjátékról van szó, nagyon kevés romantikát találunk benne (a zenész srác udvarlását kivéve), és még kevesebb humort. A közepes vígjátékok szintjén mozgunk, ahol konkrét hely-és idõ kitöltõ jelenetek jönnek elõ, miközben a film végére sem leszünk tisztában a fõszereplõk karakterével. Bírjuk Diane Keaton-t, de azért egy film eladásához kicsit több kell, mint hogy az õ eltúlzott (és ezáltal humorosnak szánt) gesztusait nézzük, egy bágyadt színészlány erõtlen színészi próbálkozásaival felváltva...
-finito-
2007-09-10

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Mert Azt Mondtam info-file
:::::::  (Because I Said So 2007.)