2007-09-17
Este
Halálos Ágy
Koltai Lajos nem állt meg a Sorstalanság rendezésénél, egy újabb mű ihlette arra, hogy rendezői széket ragadjon, Susan Minot azonos című regénye - amely egy haldokló idős hölgy utolsó napjait, végóráit mutatja be, amint kétségek, fájdalmak és gyötrő lelkiismeret-furdalás hálójában vergődik.
Az Este igazán bíztatóan kezdõdik, bemutatják nekünk az idõs hölgyet, aki halálos ágyán haldoklik - õ a film fõszereplõje. 
Bizakodni akkor kezdünk el, amikor végre váltunk, és vissza ugrunk az 50-es évekbe, amikor az illetõ hölgyet még nem Vanessa Redgrave alakította, hanem Claire Danes (bár Redgrave-et is nagyon szeretjük). A színpompás 50-es évek ez, a kék ég, a fehér kerítések, pöttyös ruhák és idióta frizurák világa.
A film aztán, hûen a regényhez, vissza-vissza ugrik a jelenidõbe - tegyük hozzá, a szomorú, gyászos jelenidõbe. Ez egyszerûen kizökkent minket a történetbõl - újra és újra.
A kezdetben színesen, változatosan induló filmrõl pedig kezdjük kicsit úgy gondolni, hogy minden jelenet valahogy, valamilyen szinten mintha ugyanabban a stílusban, hangulatban, ritmusban zajlana. Olyan érzés, mintha a filmnek nem volna igazi, hagyományos íve.
A fõ problémánk a filmmel az, hogy a két külön idõsík nem erõsíti egymást, hanem éppenséggel az egyik kizökkent a másikból és vica versa. Persze, megítélés kérdése. Mindenesetre jó lett volna, ha eldöntik, melyik a fontosabb, a fiatalkorban, 50 évvel ezelõtt játszódó történet, vagy a jelenkori haldoklás. A döntetlen nem elfogadható. Másrészt ahhoz, hogy végül a film mûködjön, az kellett volna, hogy bármelyik fél-film, akár a fiatalkori, akár az idõskori, önmagában is elég legyen egy jó filmhez.
Az Este, sajnos, nem tudjuk, mennyire lehetett volna jó film, de abban mindenesetre biztosak vagyunk, hogy ennél lehetett volna sokkal jobb is - már csak a kevesebb több alapon is, ha néhány idõskori jelenertet kihagynak.
A film egyébként amerikai film, és az USA-ban már nyáron bemutatták, de Izraelben, Ausztráliában, Görögországban és még Oroszországban is.
Bizakodni akkor kezdünk el, amikor végre váltunk, és vissza ugrunk az 50-es évekbe, amikor az illetõ hölgyet még nem Vanessa Redgrave alakította, hanem Claire Danes (bár Redgrave-et is nagyon szeretjük). A színpompás 50-es évek ez, a kék ég, a fehér kerítések, pöttyös ruhák és idióta frizurák világa.
A film aztán, hûen a regényhez, vissza-vissza ugrik a jelenidõbe - tegyük hozzá, a szomorú, gyászos jelenidõbe. Ez egyszerûen kizökkent minket a történetbõl - újra és újra.
A kezdetben színesen, változatosan induló filmrõl pedig kezdjük kicsit úgy gondolni, hogy minden jelenet valahogy, valamilyen szinten mintha ugyanabban a stílusban, hangulatban, ritmusban zajlana. Olyan érzés, mintha a filmnek nem volna igazi, hagyományos íve.
A fõ problémánk a filmmel az, hogy a két külön idõsík nem erõsíti egymást, hanem éppenséggel az egyik kizökkent a másikból és vica versa. Persze, megítélés kérdése. Mindenesetre jó lett volna, ha eldöntik, melyik a fontosabb, a fiatalkorban, 50 évvel ezelõtt játszódó történet, vagy a jelenkori haldoklás. A döntetlen nem elfogadható. Másrészt ahhoz, hogy végül a film mûködjön, az kellett volna, hogy bármelyik fél-film, akár a fiatalkori, akár az idõskori, önmagában is elég legyen egy jó filmhez.
Az Este, sajnos, nem tudjuk, mennyire lehetett volna jó film, de abban mindenesetre biztosak vagyunk, hogy ennél lehetett volna sokkal jobb is - már csak a kevesebb több alapon is, ha néhány idõskori jelenertet kihagynak.
A film egyébként amerikai film, és az USA-ban már nyáron bemutatták, de Izraelben, Ausztráliában, Görögországban és még Oroszországban is.
-jepe-
2007-09-17