2007-09-22
Farkas
A sámán útja
A Farkas egy nagyon érdekes magyar film. Egyáltalán nem állíthatnánk, hogy direkt jól sikerült, vagy hogy hagyományos értelemben különösebben könnyű végignézni, de akkor is egyéniség, van benne potenciál, és végül az ember majdnem elégedetten távozik új élményével a moziból.
A Farkas egy mese akar lenni, 
egy olyan történet, amely talán a Sztalker-hez hasonlít legeslegjobban. Adva van egy fura fickó, aki követelõzik és minden létezõ módon az akarata alá akarja hajtani közönségét - pont úgy, ahogy az alkoholisták szokták volt tenni az isten háta mögötti éjszakában (ahol a hímnem/nõnem arány a nullával való osztás miatt értelmezhetetlen). Egyfajta passzív-agresszív játék ez, egy húzd meg-ereszd meg. A konfliktus az, hogy Alexej Szergejevics más, mint a többiek, volt valami balesete, és azóta van ez a képessége, és azóta ebbõl él. Más, mint a többiek, azaz nem dolgozik, állandóan részeg, és mások adományaiból él.
Alexej Szergejevics megérkezik egy ki szibériai faluba - máris matt részeg. Bekísérik egy közösségi házba, ahol ott ülnek hárman, akiknek van valami problémájuk, amit meg kellene oldani. Alex úgy issza a vodkát, mint
a vizet, és a három rezzenéstelen arcú fickóhoz e szavakat intézi, mintegy nyitásként: "na mit hunyorogtok, bunyevácok? ". A mondat igazi értelme a fordításban bizonyára elveszett (számunkra is), de körülbelül olyan provokatív szövegnek tûnik, mint amikor Sailor a Wild At Heart-ban azt mondja egy bandának, hogy "what do you faggers want?". Azok hárman rezzenéstelen arccal ülnek, úgy nézik végig a mûsort, amely konfliktus-megoldás helyett konfliktus-kereséssel indul, és abba torkollik, hogy Alexej merev részegen a földre zuhan.
Késõbb lesz megoldandó problémája, mégpedig az, hogy a farkasok a környéken megzakkantak, és vérszomjas módon pusztítják el a jávorszarvasokat, tömegesen, a mértékletes vadászat metodikáját hanyagolva. Alexej Szergejevics teljesen ingoványos talajon közelíti meg a problémát - ahogyan ezt Tarkovszkij Sztalkerje is tenné. Bemegy a hím szarvasok közé, hogy beszéljen velük. Aztán egy éjjel kivonul az erdõbe a farkasok közé, hogy velük is beszéljen (!!!). Van egy kikötése is, hogy aki reggel érte jön, ne nézzen a szemébe és ne beszélgessen vele. Legvégül a nõstény szarvasokkal kell beszélgetnie, pedig állítólag ezt nagyon szerette volna elkerülni. :)
A film teljesen ambivalens. Vannak teljesen jó tulajdonságai és olyanok, melyek ezeket semlegesítik. A zenéje például kitûnõ, köszönhetõen Krulik Zoltánnak és a Makám együttesnek, ennél jobb filmzenét elképzelni is nehéz. A film azonban nem valami szerencsésen kezdõdik, mert borzasztó hosszan írják ki a feliratokat, mintha a Szökevény c. filmet néznénk - ahol azonban a feliratok alatt nem feketeséget láttunk percekig, sõt, nem is csak szigorúan azt, hogy egy "szán jön" a nagy havas vidéken. Sajnos, mire elkezdõdik a film, tulajdonképen máris unalmas (pedig nem kellene, hogy az legyen, ez késõbb kiderül).
A filmben nagyon izgalmas a miliõ, és az éneklõ nénik, bácsik, népviseletben egyszerûen döbbenetesen jók. Idõnként arc-közeliket látunk ezekrõl a derék idõs emberekrõl, az õ felfoghatatlan harmóniát árasztó mélyen ráncos arcaikról - ami elképesztõen nagy élmény. A másik oldalon pedig itt van a narrátor hangja (Végvári Tamás), aki egyszerûen agyoncsapja a filmet - ez természetesen nem az õ hibája, hanem a rendezõé. A narrátor egy Gothár Péter filmjeire emlékeztetõ adomázó, vicces hangnemû elbeszélést folytat, és rengeteg olyan dolgot mesél el, amit a vásznon nem lehet látni, és nincs is jelentõsége. Néha, természetesen az, amit mond, reakcióba lép azzal, amit látunk, de ez hosszú távon nem mûködik. Másrészt kár volt elmenni ebbe a poénkodós, mesemondó irányba, amikor a képek, a felvételek egy eszméletlenül erõs anyagot képeznek, amely anyagtól tökéletesen idegen ez a felületes mesemondás. A film lehetett volna annyira jó, mint a Pityergõ Teve Története,
sõt, az az igazság, hogy akár jobb is, ha felvállalják a radikális miszticizmusát a filmnek - és nem konszolidálják a narrációval. Egy nem-rendezõi változat ugyanebbõl az anyagból nagyságrendekkel ütõsebb anyag lett volna.
Ezzel együtt, a film remek élményt nyújt - bár néha nehéz nézni is. Lehetett volna sokkal jobb is, de így is kifejezetten örülünk, hogy létrejött ez a film, ha pedig valaki kedvet érez, hogy megnézze, csak buzdítani tudjuk.
egy olyan történet, amely talán a Sztalker-hez hasonlít legeslegjobban. Adva van egy fura fickó, aki követelõzik és minden létezõ módon az akarata alá akarja hajtani közönségét - pont úgy, ahogy az alkoholisták szokták volt tenni az isten háta mögötti éjszakában (ahol a hímnem/nõnem arány a nullával való osztás miatt értelmezhetetlen). Egyfajta passzív-agresszív játék ez, egy húzd meg-ereszd meg. A konfliktus az, hogy Alexej Szergejevics más, mint a többiek, volt valami balesete, és azóta van ez a képessége, és azóta ebbõl él. Más, mint a többiek, azaz nem dolgozik, állandóan részeg, és mások adományaiból él.
Alexej Szergejevics megérkezik egy ki szibériai faluba - máris matt részeg. Bekísérik egy közösségi házba, ahol ott ülnek hárman, akiknek van valami problémájuk, amit meg kellene oldani. Alex úgy issza a vodkát, mint
a vizet, és a három rezzenéstelen arcú fickóhoz e szavakat intézi, mintegy nyitásként: "na mit hunyorogtok, bunyevácok? ". A mondat igazi értelme a fordításban bizonyára elveszett (számunkra is), de körülbelül olyan provokatív szövegnek tûnik, mint amikor Sailor a Wild At Heart-ban azt mondja egy bandának, hogy "what do you faggers want?". Azok hárman rezzenéstelen arccal ülnek, úgy nézik végig a mûsort, amely konfliktus-megoldás helyett konfliktus-kereséssel indul, és abba torkollik, hogy Alexej merev részegen a földre zuhan.
Késõbb lesz megoldandó problémája, mégpedig az, hogy a farkasok a környéken megzakkantak, és vérszomjas módon pusztítják el a jávorszarvasokat, tömegesen, a mértékletes vadászat metodikáját hanyagolva. Alexej Szergejevics teljesen ingoványos talajon közelíti meg a problémát - ahogyan ezt Tarkovszkij Sztalkerje is tenné. Bemegy a hím szarvasok közé, hogy beszéljen velük. Aztán egy éjjel kivonul az erdõbe a farkasok közé, hogy velük is beszéljen (!!!). Van egy kikötése is, hogy aki reggel érte jön, ne nézzen a szemébe és ne beszélgessen vele. Legvégül a nõstény szarvasokkal kell beszélgetnie, pedig állítólag ezt nagyon szerette volna elkerülni. :)
A film teljesen ambivalens. Vannak teljesen jó tulajdonságai és olyanok, melyek ezeket semlegesítik. A zenéje például kitûnõ, köszönhetõen Krulik Zoltánnak és a Makám együttesnek, ennél jobb filmzenét elképzelni is nehéz. A film azonban nem valami szerencsésen kezdõdik, mert borzasztó hosszan írják ki a feliratokat, mintha a Szökevény c. filmet néznénk - ahol azonban a feliratok alatt nem feketeséget láttunk percekig, sõt, nem is csak szigorúan azt, hogy egy "szán jön" a nagy havas vidéken. Sajnos, mire elkezdõdik a film, tulajdonképen máris unalmas (pedig nem kellene, hogy az legyen, ez késõbb kiderül).
A filmben nagyon izgalmas a miliõ, és az éneklõ nénik, bácsik, népviseletben egyszerûen döbbenetesen jók. Idõnként arc-közeliket látunk ezekrõl a derék idõs emberekrõl, az õ felfoghatatlan harmóniát árasztó mélyen ráncos arcaikról - ami elképesztõen nagy élmény. A másik oldalon pedig itt van a narrátor hangja (Végvári Tamás), aki egyszerûen agyoncsapja a filmet - ez természetesen nem az õ hibája, hanem a rendezõé. A narrátor egy Gothár Péter filmjeire emlékeztetõ adomázó, vicces hangnemû elbeszélést folytat, és rengeteg olyan dolgot mesél el, amit a vásznon nem lehet látni, és nincs is jelentõsége. Néha, természetesen az, amit mond, reakcióba lép azzal, amit látunk, de ez hosszú távon nem mûködik. Másrészt kár volt elmenni ebbe a poénkodós, mesemondó irányba, amikor a képek, a felvételek egy eszméletlenül erõs anyagot képeznek, amely anyagtól tökéletesen idegen ez a felületes mesemondás. A film lehetett volna annyira jó, mint a Pityergõ Teve Története,
sõt, az az igazság, hogy akár jobb is, ha felvállalják a radikális miszticizmusát a filmnek - és nem konszolidálják a narrációval. Egy nem-rendezõi változat ugyanebbõl az anyagból nagyságrendekkel ütõsebb anyag lett volna.
Ezzel együtt, a film remek élményt nyújt - bár néha nehéz nézni is. Lehetett volna sokkal jobb is, de így is kifejezetten örülünk, hogy létrejött ez a film, ha pedig valaki kedvet érez, hogy megnézze, csak buzdítani tudjuk.
-zé-
2007-09-22