Zuhanórepülés

A film nyitójelenete rendesen belecsap a lecsóba, a helyszín egy börtönklotyó, az akció pedig az, hogy egy csávót éppen análisan megerőszakolnak (ahogy ezt majd a film trailerében is bizonyára láthatjuk). Ebből máris nyilvánvalóvá válik, hogy a film alkotói nem egy közönségbarát filmet hoztak létre, hanem egy olyan mozit, amely azzal préseli a fotelekbe nézőit, hogy jól megmutatja, milyen a nagybetűs kemény élet (alapjáraton feltételezve persze, hogy a nézők kíváncsiak erre, illetve, hogy a nézők, amikor moziba mennek, elsősorban erre kíváncsiak). A megerőszakolás, amely az áldozat számára az elmúlt 4 hónapban a huszonhetedik alkalom volt, még nem minden, a lényeg ezután következik, amikor is Theo, a főhős színre lép (a srác egyébként magyar). Theo megmenti az áldozatot, bár közben eléggé bénán hagyja, hogy hárman agyba-főbe verjék. Mi tagadás, a film harmadik percének végén máris vérben fetrengő főszereplő nem sok jót ígér.

Legnagyobb félelmünk természetesen az volt, hogy mivel RTL-klubos produkció a film, Gangszta Zolee, meg Árpa Attila, valamint Gesztesi Károly lesznek a gengszterek, Humvee-kat meg Harley-kat vezetve, és autólopásból éldegélve - ahogy ezt az amerikai hip-hop alapú filmekben látni. A film ehhez képest megdöbbentően kellemes meglepetést okozott. Semmi hazai gangszta-miliő, semmi Gálvölgyi Show. A filmet a lehető legprofibban népesítették be alvilági alakokkal. Mivel Magyarországon játszódik, a maffia elsősorban orosz maffiát jelent, és meg kell jegyeznünk, hogy az orosz maffiózók és általában a szereposztás, illetve a karakterek megrendezése, a megírt szövegek, párbeszédek kifejezetten magas színvonalúak. Tényleg nagyon komoly teljesítmény - beleértve a stylist munkát is. A Pókerarcok John Malkovich által alakított orosz mackófelsős maffiózója tulajdonképpen rendesen eltörpül amellett, amit ez a film felvonultat. Azt kell mondanunk, hogy a maffiózó miliő, a karakterek és a gengszter-dumák terén a film igazán komoly teljesítményt produkál.



Ha már a szereposztásnál járunk, meg kell jegyeznünk, hogy Gryllus Dorka tehetséges színészlány, de nagyon rossz az ügynöke, mert egyre-másra kapja ki az alvilági, roma és prostituált szerepeket. Ha belegondolunk, ebben a filmben a legjobb női szerep az övé lett, ami jó hír, ugyanakkor a karaktere, Melinda ötvözi a fent említett típusokat, ami viszont előnytelen. Tetejébe mindennek, a filmben alig adódik egy darab jelenete, amiben rendesen kifuthatja magát - amikor hajcsavarókkal a fején vesz részt egy beszélgetésben a harmadik felvonás kezdetén (a történet kibontakozásának elején). Sajnos, a mérleg nyelve végül az ominózus orális szex-jelenet, ami bár hálistennek nem annyira nagyon durva, mint Chloé Sevigny orális jelenete volt a The Brown Bunny-ban, de eléggé durva ahhoz, hogy talán jobb lett volna kihagyni.





Theo kijön a börtönből, természetesen egy álommal a fejében, hogy többet nem megy vissza oda, sőt, életét pozitív mederbe tereli - ami esetében annyit tesz, hogy egy karibi hajóra megy el mixernek. A történet már az elején megmutatja gyenge pontját, hogy tudniillik Theo nem csinál semmit, meg sem próbál új életet kezdeni, hanem egyszerűen csak folytatja ott, ahol abbahagyta. Persze, tudjuk, hogy az életben ez így működik, de az ember, amikor moziba megy, a főszereplőtől nem azt várja, hogy fogadalmakat tegyen, mielőtt kijön a sittről, majd utána ne csináljon semmit. A film kifejezetten gyengén kezeli ezt az állítólagos történet-szálat. Később, a film kibontakozása előtt Theo egyszer csak kap egy telefonhívást, amelyben közlik vele, hogy mehet a hajóra mixernek. Mármost Theo arca éppen (most is) szét van zúzva a kábítószer kereskedelemmel járó véres leszámolások miatt, éppen frissen szabadult, tehát nem túl életszerű, hogy kap egy ilyen melót - de hát ez (a magyar) Hollywood, itt minden megtörténhet.





A film másik hatalmas gyenge pontja a zene. Szinte végig valami zenét hallgatunk, a film teljes hossza alatt. Megdöbbentő, sőt hihetetlen, hogy ilyen hatalmas mennyiségű zene ellenére, amit szinte mint a kolbászbőrbe a cuccot, úgy préseltek bele a műsoridőbe, az egész filmnek nincs egyetlen fél perce sem, amikor a filmzene valami pluszt adna hozzá a moziélményhez. Ez tényleg hihetetlen. Nincs olyan film a világon, amelyik ne tudna valamiféle drámai hatást, izgalmat vagy éppen katarzist létrehozni a filmzene segítségével - leszámítva a Zuhanórepülést. Még az olyan végtelenül gyenge filmek is, mint amilyen a Tom Cruise-féle Mission Impossible 2 volt, képesek csodát tenni zenével, amikor pl. a lányba beinjekciózzák a mérget - de mindegy. Az lehet a probléma, hogy a zene végtelenül egyhangú, és semmi köze ahhoz, ami a vásznon zajlik.

A zenei sáv gyengesége a fényképezés kifejezetten lebutított, sablonos minőségével egészül ki. Ahelyett, hogy a film időnként emlékezetes operatőri munkát tett volna le az asztalra - mint amilyet pl. a Traffic-ben láthattunk (amit ugyancsak video-ra forgattak), az időnkénti csúcspontok helyet időnkénti mélyrepülések szabdalják fel a filmet - ami nem Vecsernyés János tehetségének hiányáról árulkodik, hanem egy elbaltázott koncepcióról - amihez szemlátomást végig ragaszkodtak. Az van ugyanis, hogy szinte minden esti felvétel, ami a night clubban játszódik, végül elmosódott képek folyamába torkollik, amilyet bárki előidézhet egy olcsó videó kamerával, ha a "night shot" üzemmódot bekapcsolja (ettől a kamera egy-egy kockát roppant nagy idővel fog felvenni, és elmosódott, stroboszkópos felvételeket kapunk). Biztos, hogy Vecsernyés János eredetileg nem így vette fel ezeket a snitteket, és hogy a vágóasztalon került a felvételekre ez az otromba effekt, de az is biztos, hogy valami nagyon nem volt rendjén a fényképezés koncepciójával, ha így, vagy úgy ebbe torkollottak ezek a jelenetek. Persze, ha a srác be van tépve, akkor a különféle vizuális effekteknek abszolút helyük van - de nem a világ legprimitívebb trükkjének - és nem orrba-szájba.

Visszatérve a történethez, a film cselekménye sokkal gyengébb, mint amit az eddigiek alapján gondolnánk. Anélkül, hogy poénokat lőnénk le, szeretnénk megjegyezni, hogy a "még egy darab nagy buli, aztán új életet kezdünk" - szitu az idők során szépen átaraszolt a a fájdalmasan közhelyes tartományból a szimplán röhejes zónába. Ez még nem minden. Azt is nyilván aláírhatjuk, akár látatlanban is, hogy ha egy maffia-film kicsit is ad magára, olyan vicces dologgal még csak meg sem fog próbálkozni, hogy például valaki le akar lépni a főmaffiózó nőjével és pénzével (ennek semmi köze a filmhez, csak példaként említettünk egy forgatókönyvi nonszenszet). Ilyet nemhogy egy maffiózó nem hagyna szó nélkül, de még egy üzlettársát kivégző MDF-es politikus sem.

A maffia-filmek, ha kicsit is adnak magukra, arra is biztosan odafigyelnek, hogy az akciók, az összecsapások menete hiteles, legalábbis hihető legyen. Most, amikor az egész világ több évfolyamát végignézte a Sopranos-nak, senki sem engedhet meg magának olyan jeleneteket, amilyeneket a Knight Riderben lehet látni. Sajnos a film ezen a szinten is totál amatőr. Mert hogy sétál ki két lúzer egy olyan tűzharc helyszínéről, ahol mindenkit lemészárolnak? Hogyan érkeznek meg egy alagsori parkolóba cross-motorokon fegyveresek úgy, hogy csak akkor veszik őket észre, amikor már ott vannak? Hogyan fordul elő, hogy egy tükrökkel borított falú színházterem színpadán egy gyakorlott gyilkos nem veszi észre az, amit észre kellene vennie? És hogyan lehetséges, hogy egy főmaffiózó, a nagy akció napján, az akció órájában hagyja, hogy egy prosti maga alá gyűrje, és amikor megszólal a telefonja, hagyja, hogy a prosti azt egyszerűen lerúgja a földre? Ha valaki akár egyetlen epizódját is látta a Sopranos-nak, ilyen olcsó hibákat nem fog elkövetni.

A technikai jellegű bénaságok mindesetre eltörpülnek ahhoz képest, hogy a film történetének nincs egyetlen fordulata sem, amit a néző ne találna ki előre. Ez roppant lehangoló. Kevés fordulat van, de azokat gyakorlatilag mind kitalálja az ember, anélkül, hogy akarná.

Azt, hogy a film végül mekkora katarzist ad, most inkább hagyjuk, inkább mondjunk csak annyit, hogy a film majdnem hű a címéhez. A zuhanórepülés ugyanis arra akar utalni, hogy valaki úgy viselkedik, mint egy pilóta, aki bár zuhan, mégis megpróbálja kormányozni a gépet, és ha más nem, legalább kamikázeként megsemmisíteni a célpontot. Ezzel a kis fedő-sztorival csak az a baj, hogy Theo attól a perctől, hogy kisétál a börtönből, igaziból egyetlen percre sem ura a helyzetnek. No mindegy.



A Zuhanórepülés, úgy tűnik, nem egy echte közönségfilm, sajnos azonban azt sem hinnénk, hogy a fesztiválokon baromi nagy sikereket érhetne el. Akárhogyan is, a lényeg az, hogy egy forgatókönyvírónak sikerült ilyen alvilági holdudvarokban forognia, és roppant sok dolgot magába szívott a miliőből, amiből akár egy jó filmet is lehetett volna írni, amit Novák Erik rendező e film alapján ítélve meg is tudott volna rendezni. Sajnos azonban a forgatókönyv, úgy tűnik, kimerült a miliő igazán remek, díjat érdemlő ábrázolásában - sztorira, cselekményre viszont már nem futotta. Ahogy a Bronxi Mesében mondja Chazz Palminteri a srácnak, nincs szomorúbb dolog, mint az elpazarolt tehetség. A Zuhanórepülés lehetett volna akár jó film is, ha a remek részleteket, a kitűnő miliőábrázolást megtoldják egy kis érdemi forgatókönyvírással, és a sok-sok részletet végül egy működőképes történetbe ágyazzák.