A Kabala Pasi

Az élből jó, hogy a főszereplő srác egy számunkra vadidegen arc, ha nem számoljuk a Mr. Brooks-beli kisebb szerepét. Dane Cook egy stand-up comedy-ben utazó vígjátéki színész, akire a láttottak alapján nyugodtan rá mernénk építeni egy másik vígjátékot is, mert elég jól tartja a spontánnak tűnő humor határait, vagyis nem erőltetett a fiú. Nem is ő a hiba a film rendszerében, hanem a forgatókönyv, ami sajnos túl gyakran megy át gusztustalanba, minden ok nélkül. Tudjuk persze, hogy a gyomorkavaró tini-vígjátékoknak már kész hagyománya és gyakorlata van az amerikai filmgyártásban (lsd. a mostani termékeket, Superbad, vagy Felkoppintva), de ez a film végül is nem is tinifilm (a szó szoros értelmében, inkább huszonéves film), és itt nem is szorulnánk rá erre, úgy tűnik.

A rossz-vonalat a főhős legjobb és egyetlen dagi barátja képviseli leginkább, tőle bármikor kaphatunk egy olyan beszólást, vagy megnyilvánulást, amitől minimum elfintorodunk. Ő az a gátlástalan, nulla iq-s suttyó, aki minden egyes pillanatban csak orális szexben és perverziókban tudja látni a másik nemet, és aki elmebeteg tanácsokkal látja el a főhősünket. Dane Cook több színész-srácra is emlékeztet minket, pl. a remek, és igazán cool Ron Livingston a Hivatali Patkányokból (Office Space), vagy Kyle Chandler, aki legutóbb a Királyság c. drámában kapott egy pici szerepet, amúgy pedig a remek Early Edition c. tv-sorozat főszereplője volt. Jó a stílusa, és újszerű a modora, ami a szerepén is átüt, ami pedig ismét szokatlan és újszerű (Kár, hogy a világ legunalmasabb nevét, a Charlie-t kapta, Chuck becézéssel, ami pedig minden egyes filmben a kövér, unintelligens vesztesek neve szokott lenni).



Partnernője Jessica Alba (Cam), aki eddigi filmjeiben mindig egy kicsit szégyellős, vagy csak visszafogott bombázó volt, és bár itt a környezete a szokottnál idétlenebb, neki magának nem adódik túl nagy vígjátéki kifutása. Ez ellen úgy akart tenni a forgatókönyvíró páros (akiből az egyik ezelőtt még nem írt semmit, ez az első filmre vitt novellája, a másik pedig egy volt tv-sorozat epizódíró, illetve produkciós asszisztens), hogy kitalálták, Jessica Alba egy szuper kétbalkezes lány, aki annyira vonzza a bajokat magához, hogy már-már a határán táncolunk, hogy ezt egyfajta átokként könyvelje a film, amihez hasonlót láttunk már párszor filmekben.

Pár dologra helyez a film kifejezett hangsúlyt, ezek: a pingvinek, a szex, illetve Charlie gyerekkori átka (nagy korában ő lesz a lányoknak a szerencsét hozó pasija, mivel miután vele szakítottak, a következő férfiban már az igazit találják meg). Nem sok idő telik el a filmből, mire főhősünk eljut a nagy felismerésig: nem muszáj járnia is a lányokkal, akiket így boldoggá akar tenni, elég egy pár órás szex-kaland, és a csajoknak máris működik a pozitív átok. Többek közt ezért is volt jó választás Dane Cook Charlie szerepére, mert neki valahogy elhisszük, hogy nem a szokások macsó-szexőrület miatt fekszik le száznál több lánnyal rövid időn belül, hanem azért, mert jót akar nekik. Persze ebből az átokból az is következik, hogy elvileg nem jöhet össze a szó szoros értelmében Cam-mel, hacsak nem akarja, hogy valaki mással élje le a lány az életét. Itt viszont a cselekmény egy adott pontján a forgatókönyv kissé megzakkan, vele együtt pedig Charlie is, amit rossz nézni. Charlie egyik percről a másikra átmegy egy túl-ragaszkodó, túl-lágy srácba, akit persze nem annyira tud Cook eljátszani, úgyhogy ezek a percek lesznek a film dramaturgiai mélypontjai.

Mindent összevetve, nincs egy százas forgatókönyve a filmnek, vannak benne gusztustalan és felesleges elhajlások, a rendezés érzékelhetően pocsék (a rendezőnek ez az első ilyen munkája, eddig vágó volt), akadnak viszont meglepően tiszta és értelmes párbeszédek benne (főképp Charlie tud meglepetést okozni e téren), plusz Jessica Alba itt is szép, vagyis szívesen nézi az ember másfél órán át, ahogy összetöri magát és szerencsétlenkedik, Dane Cook pedig alapvetően vicces, úgyhogy neki is több mindent megbocsájtunk, mint kellene.

A stáblista végére még sikerült benyomni egy nem vicces pingvin-szex jelenetet (majdnem Farrelly-stílusban), ami csak arra volt jó, hogy azzal az érzéssel álljunk fel a moziszékből, hogy ″ez aztán egy beteg film volt.″