microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2008-01-08

Balaton Retró

Poénkodás a történelemmel


Kevés olyan projekt van, amely már első hallásra tökéletesen hangzik, a Balaton Retro viszont pontosan ilyen. Mi is lehetne ennél jobb, mélyebb és izgalmasabb szórakozás, mint régi privát felvételekből összeállított film megtekintése? Esetleg egy olyan film, amit olyan régi privát felvételekből vágtak össze, amik mind a Balatonon készültek!

A film az első percektől számol a közönség emócióival, sőt, szemlátomást rá is hajt ezekre, minekutána a film hangulata a starttól kezdve olyan, mint egy gálaesti vetítés, mint egy alkalmi összeállítás vetítése valamely esemény gálaestjén. Az emberek mosolyogva, nevetgélve nézik "vissza" a szocializmus balatoni kordokumentumait - ami egy megdöbbentően felszínes szórakozás ahhoz képest, amire számítottunk.

Már jó ideje az egyik legkedveltebb, legizgalmasabb filmes örömszerzési műfaj a Filmmúzeum-nézés, nevezetesen a Filmmúzeum Privát Híradóinak élvezete. Ha látott már valaki ilyet, tudja, miről beszélünk, máskülönben el kell képzelnie a világ legmegfoghatatlanabb, legfrissebb és legmellbevágóbb pop-művészeti műfaját, amely a hagyományos ready-made-eket történelmi konzerv-felbontásokká, és valós időutazásokká emelte. A világ legjobb zenéit hallhatjuk a világ legizgalmasabb felvételei alatt - és így a világ legelképesztőbb tripjeiben - tripjein vehetünk részt. Nem részletezzük, mert a Filmmúzeum Privát sorozata külön cikket is megérdemel, most inkább koncentráljunk a Balaton Retro-ra.





A Filmmúzeum fantasztikus történelem-tripje, illetve a filmművészet alaptörvényei nyomán a minimum, amit elvártuk az lett volna, hogy a film, a képek és a hangsáv együtt többet adjon ki, mint a képek önmagukban - egyszerű montázselmélet, két elem együtt nem egyenlő a két elem összegével (1+1=3). Mármost itt a hangsáv annyira borzasztóan elhanyagolt, hogy azt mondhatjuk, 1+1=0, vagyis az ember, ha lenne neki, egyszerűen kilőné saját hallásjavító készülékét, hogy csak a képeket, az eredeti filmfelvételeket élvezhesse. Papp Gábor Zsigmond kreativitását mellesleg nem úgy látjuk, hogy egyszerűen érzéketlen volt, hogy egyszerűen mint elefánt a porcelánboltban, tört, zúzott a filmanyagban rejlő potenciális szépség agyoncsapásával, hanem úgy, hogy valóságos szőnyegbombázást végzett, hogy a filmanyagban rejlő roppant ellenálló, atombiztos tartalmat, töltést kemény munkával, nagy nehezen haza tudja vágni. Megdöbbentő - de tényleg.

Ha már történelem, következzék egy rövid történeti visszatekintés. A privát felvételek, a régi híradók feldolgozásában rejlő fantasztikus művészeti lehetőséget (mint annyi minden mást is) Bódy Gábor fedezte fel elsőként - a mai napig megfoghatatlanul drámai Hogyan Verekedett Meg Jappe és Do Escobar Után a Világ c. filmjében a saját felvételeit világháborús híradókkal keverte, az 1+1=3 törvényének többszörösen is megfelelve. Később a Tímár Péterrel közös Privát Történelem c. filmjében régi privát-filmfelvételeket szájról olvasás segítségével utólag leszinkronizáltak, amely egy megdöbbentő időutazást eredményezett - ti. a gyorsított, néma filmek egyszercsak lelassultak, és megjött a hangjuk is. Később Forgács Péter állt rá a régi privát felvételekből készített filmek készítésére - megdöbbentő eredményeket produkálva (megdöbbentően jó), az egyik ilyen művét, az Örvényben-t közvetlenül a Schindler Listája mellett tartjuk számon, a világ egyik legeslegkomolyabb Holokauszt-filmje (Szemző Tibor zenéjével). Mindenesetre Forgács Péter, amikor az első Privát Történelem-filmjeit készítette, nagy erőkkel nyomozott azután a bácsi után, aki Bódy Gábor Do Escobar-os filmjében a narráció hangja volt, mindenáron őt akarta.

Visszatérve a Balaton Retro-hoz, amit látunk, meglepően unalmas. Tényleg meglepő, hiszen egy ilyen anyagból gyakorlatilag bármelyik vágó isteni filmet tudna készíteni, és még élvezné is. Papp Gábor Zsigmond filmje azonban olyan, mintha egy reklámzabálók éjszakája-vetítésen nevetgélnének a régi reklámokat zabáló nézők (van, aki számára ez a kritika pozitív, van, aki számra nem - számunkra nagyon nem).

Vajon hogy sikerült ezt a durva eredményt elérni? Ha figyelmesebben megnézzük a Balaton Retro összeállítást, az ötlik a szemünkbe, hogy a rendező történelmi aspektusával vannak a problémák, azzal a móddal, ahogy hozzányúlt az anyaghoz. Egyrészt látunk felvételeket, amelyek alatt korabeli lelkes propaganda-hang mondja a magáét (minden nagyon szép, minden nagyon jó, stb). Ez így egynek még jó is lenne, az viszont már megdöbbentő, hogy a "másik hang", a másik hanganyag, amit Máthé Gáborral mondattak fel, ugyanaz a nézőpont volt, mintha a Máté Gábor által felmondott szövegeket is a szocializmusban írták volna. Akkor kezdett furcsa lenni a dolog, amikor azt mondja, "és akkor lábra kaptak a legendák a lángossütéssel megkeresett százezrekről" - és nem értjük, miért kell legendává degradálni egyszerű tényeket. Lehet, persze, hogy Máthé Gábor is korabeli szövegeket olvasott fel - ez még elképzelhető mentség volna talán, de akkor meg az a gond, hogy ez miért nem derül ki? Amikor egy-egy újságból idéznek, azt mindig feltüntették, szóval nem igazán stimmel a dolog.

A Balaton Retro-tól egyáltalán nem történelem-elemzést vártunk, nem azt, hogy a szocializmust bemutassa - de azt igenis elvártuk volna, hogy ne menjen el a filmanyagban rejlő történelem mellett, és hogy ha már saját szövegeket ad hozzá a filmhez, azok a szövegek nézőpontjukban, hangvételükben különüljenek el a korabeli propagandától. Ez így egy elég alacsony szintű poénkodás, ahol a néző úgy nevetgél a régi felvételeken, mert régiek, kezdetlegesek. Látjuk pl. Demjén Rózsit énekelni, vicces - de tényleg. Az azonban, hogy emberek ott nyaralnak, esetleg kezdetleges körülmények között, már nem annyira vicces, lehet, hogy izgalmas, lehet, hogy tartalmas, lehet, hogy felkavaró, lehet, hogy mély, lehet, hogy megrázó - de tutira nem simán "vicces". A reklámzabálók egy-egy vetítése, az vicces. Ez nem - kéne, hogy az legyen. Mellesleg viccesnek nem eléggé vicces.

Amit a Balaton Retro-tól vártunk volna, az az lett volna, hogy hangulatokat szabadítson fel a történelmi konzerv felnyitásával, hogy pár percre, néhány pillanat erejéig ma is ráérezhessünk arra, hogy milyen érzés, milyen hangulatú élmény lehetett akkor és ott lenni. Az, hogy a béna fürdőruhákon, Szokol rádiókon, trabantokon kelljen nevetni - nagyon kevés. Ha ez az egész történelemmel, az archív anyagokkal kapcsolatos gondlatmenetünk így látatlanban kicsit absztraktnak tűnik, akkor úgy fogalmazunk: ha lehalkítjuk a filmet, és saját magunk bekapcsolunk valami zenét, a Balaton Retro sokkal jobb film lesz, mint így, a saját hangjával.
-jepe-
2008-01-08

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Balaton Retró info-file
:::::::