P.S. I Love You

Nem is lehet az, mivel a film második felében már komoly depresszióba sodort minket. Sokatmondó az a forgatókönyvi fordulat, ami a főhőst, Gerard Butlert nem mással, mint egy agytumorral öli meg, de ami így még nem is hangzik annyira durván (bár tény, hogy ez egy igazi szappanoperás halálmód), akkor áll össze a kép, ha azt látjuk magunk előtt, hogy a főhőst a második jelenetben már temetik, és mivel a nézők még nem kellően informáltak, az egyik mellékszereplő megkérdezi az özvegyet: "Miben is halt meg Gerry?" "Agytumorban." Nos, ez egy kifejező és jellemző párbeszéd a filmben, és már ebből látszik, hogy valami az alapoknál nem stimmel.

Pedig elvileg nem nehéz jó romantikus filmet csinálni, lsd. például az Aludj Csak, Én Álmodom-at, ami ráadásul éppen Karácsonyi film is egyben. A lényeg, hogy jó legyen az alapkoncepció, és kerüljük el messzire a felületességet. A nézők szívesen végignéznek amúgy hosszú, vagy nem annyira cselekményes jeleneteket is, ha alatta történik valami, ha közben jönnek-mennek az érzelmi üzenetek. Kell egy szerethető és általában valahogy védtelen főszereplő (Sandra Bullock tökéletes erre, a kezére lehúzott meleg pulcsijaival), és kell egy lelki társ, akivel azért nem annyira könnyű összejönni (az Aludj Csak, Én Álmodom-ban a remek Bill Pullman, a Ház a Tónál-ban Keanu Reeves egy másik időzónából, az Only You-ban Robert Downey Jr, stb..).

Itt szinte semmi nem jött össze ezekből, a romantika helyett mi csak egy nagy adag erőltetést éreztünk. A hősnő ezúttal Hilary Swank, aki bár kómás bokszolónőként begyűjtött egy Oscart a Millió Dolláros Bébi-vel (a Fiúk Nem Sírnak drámai főszerepe után), mégsem mondanánk róla, hogy jó színésznő. Egyszerűen nem játszott jól ebben a filmben, nem stimmeltek a gesztusai, nem látszottak rajta belső változások, és nem volt se szép, se kedves. Nem tudjuk, miért pont ő lett a főszereplő lány, de ezután kijelenthetjük, a romantikus terep nem az ő műfaja. A férfi főhős Gerard Butler, akinek remek férfias kisugárzása van, és akit a Lara Croft 2-ben illetve a 300 c. filmben láthattunk, és akit az eddigiek alapján szívesen megnéznénk még több filmben. Butler láthatóan mindent megtett, hogy jól játssza a szellem-szerelmest, a film sokat épített a karaktere "ír sármjára" (miközben Butler egyébként skót), és nem az ő hibája (hanem a forgatókönyvé és a rendezésé), hogy végül ő sem működött jól.

A történet fura: adott egy fiatal szerelmespár, akik élik az életüket, aztán a srác meghal agytumorban. (A betegségből, erről az időszakról semmit nem látunk). A lány kiborul, de aztán elkezd üzeneteket kapni a halott szerelmétől, amely üzenetek irányítani fogják az életét. Első hallásra még nem olyan rossz ez a történet, mint amilyen lett a filmes megvalósulás után. (A forgatókönyvíró csapat egyik tagja Steven Rogers, aki a Majd Elválik-kal és az Édesek és Mostohákkal már bebizonyította, hogy vannak jó drámai gondolatai).

Ahogy nézzük a filmet, olyan, mintha nem akarna (vagy inkább nem tudna) végre beindulni a cselekmény, mintha egy örökös toporgás folyna a szemünk előtt, miközben nem túl érdekes dolgok történnek. Az egyik vonalon végigüljük Hilary Swank hosszú depresszióját, aztán bejön a képbe egy újabb srác (Harry Connick Jr., aki a Majd Elválikban is egy jószívű, de nem túl dögös pasit játszott, és aki most is arra panaszkodott, hogy nem akar folyton a lányok jóbarátja lenni, inkább csábítóban nyomulna, mint a tetkós, bőrkarkötős ír Gerry karakter...), majd az unalmunk elterelésére Swank barátnői, Lisa Kudrow és Gina Gershon akcióznak kicsit, de ez a vonal sem lesz túl ígéretes. (A film közepébe váratlanul bekerül egy Bridget Jones-os hangulatú film-betét, ami arról szól, hogy 3 harmincas csaj mennyire sokat bénázik egy közös utazás során). Egyre több próbálkozás bukkan fel a cselekmény előremozdítására, de sikertelenül, unalmunkban már a mellettünk üldögélő mozinézőket kezdjük el fixírozni.

Sehogysem akar összeállni egy romantikus történet, a hangulat lesújtó, egy idő után már mi is egyetértünk Swank-kel, hogy nincs értelme a továbbiaknak, úgyhogy részünkről akár már a 2/3-ánál véget érhetne a film, egy plusz drámai fordulattal. Persze Swank nem maradhat sokáig egyedülálló (özvegy) lány, ezért képbe kerül a már említett Connick Jr., illetve egy, a Gerryhez meglepően hasonlító, tetkós, bőr-karkötős, nyakláncos ír dögös csávó, Jeffrey Dean Morgan személyében (Seattle-ből). Soha sem találnánk ki, milyen véget ér a Connick-vonal, mi mindenesetre dobtunk ettől a csavartól egy hátast.

Azért a sok törődésben akadnak kellemesebb percek is, ilyen pl. amikor Swank új pályát választ magának, az ezzel kapcsolatos jelenetek eléggé érdekesek, és így az addigiakhoz képest feldobóak lettek.

Az a fő baj ezzel a filmmel, hogy nem jó a forgatókönyve, és habár bevallottan romantikus akar lenni, csak a felületen van köze az érzelmekhez és a szerelemhez. A rossz forgatókönyv miatt párszor kapkodni kell a fejünket, hogy össze tudjuk rakni az eseményeket (amikre valahol történt egy apró utalás korábban), a rossz rendezés miatt pedig nem tudja lekötni a nézőket, ami a vásznon zajlik.



Sajnos ez nem lett egy olyan igazi romantikus film, amit szívesen megnézünk Karácsony-tájt, és ezt tényleg sajnáljuk, mert az itthoni ünnepi filmkínálatban ez a film hordozta leginkább a szerelmes-érzelmes moziélmény ígéretét...