microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2007-12-13

Töredék

Egy szoba


Kissé nehéz egy olyan filmről írni, ami bár tetszett nekünk, mégsem tudnánk nyugodt szívvel ajánlani másoknak. A Töredék egy helyszínen, egy papi rendházban játszódik, a második világháború után közvetlenül, fekete-fehérben, és hosszú monológokkal, kitartott képekkel dolgozik. Nehéz nézni, és a végén nem is biztos, hogy tudjuk, mi volt ez voltaképp.

Mivel nekünk kétszer volt szerencsénk a filmhez (a Filmszemlének köszönhetően), már régi ismerősként gondolunk rá. Az idei Szemlén ez volt az egyik film, ami működött, talán a visszafogottsága, a fekete-fehér (na, jó, picit Tarr Béla-hangulatú) világa miatt, Zsótér Sándor tapintható átlényegülése, illetve Simone Weil gondolatai miatt.

Simone Weilt olvasva az embernek ahhoz támad kedve, hogy napokig csak teázzon olvasás közben, és mást ne is vegyen magához, hogy a lelki könnyedséget egyfajta testi megtisztulás, légies-érzés is kövesse. Zsótér Sándor Weil gondolatait mondja el a filmben, egy-az-egyben, nem cifrázva, teljesen közvetlenül: vagyis miközben egy szobában ül, fekszik, áll, és a kamera eléggé közel van hozzá, közben mondja el ezeket a mondatokat. Ettől nem lesz túlságosan nézhető a film, mitagadás, rá kell készülni, ha az ember nem akar csalódottan távozni a moziból.



Mert ennél több nem is nagyon történik a filmben: a tényleg fantasztikus átváltozó képességű Zsótér Sándor egy "aszkéta filozófus" pap személyében beszélget a rendtársaival, vagyis pontosabban monologizál feléjük. Isten és ember a beszéd két főszereplője, a "személyes", a "személytelen", az "egyén", a "kollektív" és más hasonló filozófiai kategóriák bukkannak fel, miközben az egészet, a látványt (Zsótér rebbenő fehér kezeit, amik mintha a Száll a Kakukk a Fészkére-ből jöttek volna elő) és a szöveget (Zsótér utószinkronjával) nagyon erős Istenhit járja át.



Mivel hamar, az első hosszú jelenet után rájövünk, hogy ez lesz a film tempója, és nem nagyon fogunk kimozdulni a szobából sem, hát még az épületből, megbarátkozunk a helyzettel, és felvéve a film hangulatát (vagyis a fekete-fehér, kimért, szuggesztív hangulatát), elkezdünk figyelni arra, amit a főszereplő mond, ami mellesleg érdekes és érthető is, bár az is igaz, hogy ilyesféle gondolatokat jobb olvasva megkapni.



Ebből a szerzetesi bezárkózottságból igyekszik kimozdulni a film, vagyis egy idő után más szereplők is felbukkannak (vagy csak hevernek egy kanapén, hosszú percekig, mint Cseh Annamária), és egy kis időre az ő életükbe is bepillanthatunk. De nem visszük túlzásba, ezekkel a mellékszereplőkkel (Törőcsik Mari mint grófnő, Haumann Péter mint kicsapongó pap, Andorai Péter mint az öregedésen meditáló alkoholista pap, a szellemileg és erkölcsileg is a helyén való rendház-főnök) töltött idő nem elég ahhoz, hogy képbe kerüljünk velük, csak szeletkék kerülnek elénk, mintegy felüdülésképp, hogy az egész film ne Zsótér tanításaival teljen el. (Pedig egyébként az lett volna a jobb megoldás, szerintünk).

Végülis egy nehezen megfogható és nehezen befogadható filmmel állunk szemben, ami azoknak tetszhet inkább, akik szeretik a "lelassult fekete-fehér művészfilmeket" (ha van ilyen kategória egyáltalán), tetszik nekik egy olyan elmélyült alakítás, mint amit Zsótér nyújt ebben a filmben (igen kevés eszközzel élve), vagy külön bírják Maár Gyula filmjeit, vagy szeretik nézni, ahogy Törőcsik Mari egy ködös és kifejező hangulatú jelenetben egy fasorban sétál. El.
-lido-
2007-12-13

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Töredék info-file
:::::::