nem vagy belépve:
microcspv    "peace is precious"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2007-01-29

Megetetett Társadalom

Hamburgerek, másodszor

Immáron másodszor készül egy film arra, hogy az amerikai fogyasztókat, a multicégeket, és a gyorskajákat célpontba állítva, kevés pénzből és energiából jó sok pénzt szakítson le. De ami az első ilyen produktumnak, a Super Size Me-nak bejött (65 ezer dollárból 28.5 millió dollárt termelt), az nem sikerült a Fast Food Nation-nek.

Azzal kezdődik, hogy nincs alapszintű koncepciója sem a filmnek. Adott egy, az USA-ban bestsellerré vált könyv, ami a gyorséttermek háttérüzemeit, a vágóhidakat, a laboratóriumokat (amikben a hamburgerhúsok ízét ″javítják fel″), az illegális bevándorló munkásokat, és egyebeket mutatja be, ezzel nagy felháborodást keltve a gyorsbüfékre ráállt amerikaiak körében (így is lehetett bestseller a könyv). Aztán ezt a népszerű könyvet próbálta meg dramatizálni az író-rendező Richard Linklater (Rocksuli, Mielőtt Felkel a Nap, Mielőtt Lemegy a Nap, Visszajátszás, Newton Fiúk), vagyis egy játékfilmet kikerekíteni a tényfeltáró újságíráshoz közelálló anyagból - de bár ne tette volna. Így se füle, se farka nem lett a történetnek, a film, amit látunk, leginkább unalmas, de ezzel együtt szétfolyó, amatőr hangulatú, és főképp sehova sem vezető.

Bár a Super Size Me-val is alapvető fenntartásaink vannak, de vele kapcsolatban legalább azt elmondhatjuk, hogy felhívja a figyelmet valamire, amit enélkül a film nélkül nem biztos, hogy észben tartanának a hamburger- sült krumpli-Coca-Cola-fogyasztók. Az alkotója jókor jött elő a ″gyorskaják durván hízlalnak és károsak az egészségre, az amerikaiak pedig egyáltalán nem mozognak″- sztorijával, amiből végülis szépen meggazdagodott.



De mi a helyzet a Fast Food Nation-nel, ez mire hívja fel a pufók amerikaiak figyelmét? Nem tudni, hihetetlen, de a film utolsó percében sem derült ki számunkra, milyen üzenetet rejtett el Linklater a véres vágóhíd-i jelenetei, a dél-kaliforniai kisváros gyorsbüféjében dolgozó tinilány és anyja párbeszédei, Greg Kinnear jófej nyomozása, és Ethan Hawke laza stílusa mögé. A film több elemet gyúr össze, teljesen átgondolatlanul, dramaturgiailag nulla odafigyeléssel, vagyis tökéletesen bénán.



Látunk mexikói bevándorlókat, akik titokban érkeznek az USA-ba, és ott fillérekért a helyi húsüzemben helyezkednek el, életveszélyes munkakörülmények és megalázó lakhatás mellett, látunk a gyorskaja-hálózatok vezetői és a helyi kis büfék közt közvetítő gátlástalan ″üzletvezetőket″, akiknek érdekük a rossz rendszer fenntartása, és látunk egy tinilányt, aki az egyik gyorsbüfében dolgozik a suli mellett. Ezekből a szálakból nem erednek figyelem-felkeltő konklúziók, nincsenek valóban drámai jelenetek, sőt, még a főszereplők karakterét és sorsát sem tudjuk rendesen átlátni, mivel a felsorakozott elemek nagy kuszaságban tolulnak elénk, és nem futnak ki sehova. És ami még rosszabb: ezek az elemek egyesével sem érdekesek, tehát tényleg nem nagyon van mit néznünk, és min gondolkoznunk a film alatt.



Pedig Linklater-nek sikerült néhány nagyon jól hangzó nevet felsorakoztatnia a projektje mögé: kezdve Ethan Hawke-kal, aki eddig szinte az összes filmjében főszerepelt, és most is ő volt a legjobb a filmbeli szereplők közül, folytatva Greg Kinnear-ral (Lesz Ez Még Így Se, A Csábítás Elmélete, A Szerelem Hálójában), akit általában jó nézni a filmvásznon, de Patricia Arquette is elvállalt (bizonyára ő is majdnem ingyen) egy pici szerepet, Bruce Willis is egy jelenetnyi megjelenést, plusz szimpatikus tinilánynak ott volt Ashley Johnson, akit legutóbb a Mi Kell a Nőnek c. vígjátékban láthattunk, Mel Gibson duci tinilányaként.

Szóval, ha nem vártunk volna egy valódi történetet és filmet a pénzünkért cserébe, még nem is lenne sok bajunk, hiszen Ethan Hawke például mond egy figyelem-lekötő monológot, Greg Kinnear pedig jól játssza el a sokat dolgozó apát, csak kár, hogy ez még nem elég egy filmhez.



Úgy tűnik, megbosszulja magát az az egyszerű magatartás, amit Linklater barátunk művelt, vagyis hogy vesz egy bestsellert, és azt ismert színészek baráti segítségével, kevés pénzből leforgatja, hátha a népszerű és hétköznapi témának köszönhetően sokan fogják megnézni a művet, és ebből nemcsak sok pénze lesz, de a független filmes- imidzsét is megerősítheti vele.

Nem jött be a kettőt-egy csapásra, sőt, az egyet sem - egy csapásra, mert a Fast Food Nation egy üres, szétfolyó, és már-már idegesítően semmiről sem szóló film lett. Ja, hogy a hamburgerekben mindenféle szennyeződések lehetnek, és a multik vezetői ezzel nem igazán törődnek, a tinik gyakran dolgoznak gyorsbüfékben, a mexikói bevándorlók élete pedig kiszolgáltatott? Jó, hogy már ezt is tudjuk, de ezért talán kár kifizetnünk egy mozijegyet...
-olasz-
2007-01-29

Címkék:



:::::::
  LÁSD: Megetetett Társadalom info-file
:::::::  (Fast Food Nation 2006.)