Véres Gyémánt

Előbb a plakát, aztán a film. Általában ez a sorrend, bár ezúttal a plakát annyira nem hozta meg a kedvünket a filmhez. A három főszereplőt látjuk, a jól ismert beállítás szerint mindhárman máshova néznek, mondjuk, Jennifer Connelly éppen DiCaprio-ra. De az a furcsa, hogy Connelly mintha egy képregényből mászott volna ki, annyira túlretusált és túlstilizált az arca, hogy alig ismerni rá.

Ez a fura előjel később értelmet nyert a filmben, mármint Connelly karakterét illetően, mivel láthatóan csak azért került bele a történetbe, hogy ne csupán két férfi véres küzdelmét kelljen 138 percen belül végigkövetnünk, hanem legyen egy-két perc, ami egy női szereplő részvételével felüdülésként hat a folytonos harci cselekményben (plusz a forgatókönyvírók tudják, hogy legalább egy kis szerep erejéig, de azért minden filmben kell, hogy legyenek nők). Connelly tehát hangsúlytalan, és a kevéssé jól megírt szerepét ráadásul még rosszul is játssza el, ami tőle felettébb szokatlan. (Egy komoly színésznővel állunk szemben, aki már a 98-as Dark City-ben csúcs volt, majd az általunk egyáltalán nem kedvelt Rekviem Egy Álomért-ben is igazán jó volt, hasonlóan a Ház a Ködben-hez, vagy a Fekete Víz-hez). Egy szereplőnk tehát ugrik a háromból, már ami a figyelemreméltó tényezőt illeti, de ne aggódjunk, a többiek kitesznek magukért.

Egy kifejezetten véres és drámai történetet látunk, ahol az emberélet szinte csak a szerencsén múlik, és ahol tömegesen gyilkolnak meg embereket, úgy tűnik, csak úgy. Megviseli a nézőt, ha több, mint két órán keresztül erőszakot, emberek lekaszabolását, lelövését, megfélelmítését és megnyomorítását kell néznie, talán ezért is lehet, hogy például az amerikai nézők nem kapkodtak a film után. (A 100 millió dolláros produkció eddig kevesebb, mint 80 milliót hozott be világszerte).



Sierra Leone-ban vagyunk, 1999-ben, amikor szörnyű polgárháború zajlik az országban, ami megtizedeli a lakosságot, akik két tűz között szenvednek. Katonák és un. ″felkelők″ lövik egymást, és írtják az egyszerű falusiakat, válogatás nélkül. A nyomort és a gyilkosságokat még tetézi a helyi gyémánt-kereskedelem, amiből szintén csak a legrosszabb jut a lakosságnak, rabszolgákként dolgozhatnak a bányákban, többüknek pedig ″puszta elővigyázatosságból″ levágják a karjukat. Láthatjuk, tényleg nagyon véres filmmel állunk szemben, ami miatt, ha közben nem lennének ellenérveink, nem is nagyon ajánlanánk senkinek a megnézését.

Felmerül a kérdés, miért csinál egy Hollywood-i stúdió egy ennyire nem ″hálás″ témáról filmet, amiről előre lehet sejteni, hogy a hatalmas hazai piac nagy része nem lesz vevő rá, mivel nem egy sima akciófilm, ami könnyen lecsúszik a popcorn-kóla mellett. Szerintünk egyrészt az lehet, hogy nem vették ennyire élesen ezt a feltevést, azt gondolva, DiCaprio szinte bármit el tud adni, másrészt pedig valszeg fél szemmel már az Oscarra kacsingattak, mondván, valamit valamiért, ha nem pénz, hát elismerés - az is jól jön. (Az Oscar-díjat egyébként konkrétan át lehet fordítani anyagi haszonra). Akárhogyan is, a leendő nézőknek tényleg nem lesz egy könnyed estéjük a filmmel, még az amúgy művészfilm-barátoknak is picit erőt kell venniük magukon, hogy beüljenek rá, mert itt aztán tényleg patakokban folyik a vér, ártatlan, kiszolgáltatott emberek vére, akiknek egyetlen hibájuk, hogy rossz helyre születtek.

A történet önmagában nem nagy dobás, furcsa is, hogy néhány mondatban összefoglalható. Danny Archer (DiCaprio) egy fiatal zsoldos katona, aki Afrikában született, és ott árvult meg, majd egy tábornok keze alatt tanulta ki a gyémánt-kereskedelemmel kapcsolatos dolgokat. Archer elvileg, első látásra egy cinikus srác, aki nem bízik semmiben és senkiben, és csak túl akarja élni a háborút (plusz meggazdagodni), de egyrészt tudjuk előre, hogy főhősünk nem ennyire egyszerű működésű, másrészt a forgatókönyv nem elég jó ahhoz, hogy ezt a cinikus-vonalat kibontsa. Archer az egyik börtönben meghallja, hogy az egyik helyi halász, Solomon Vandy (Hounsou) egy hatalmas rózsaszínű gyémántot talált, amit elrejtett az őrök elől. Archer kiszabadítja Vandy-t, cserébe a gyémántért, legalábbis az ő elképzelése szerint. De az üzlet nem ennyire egyszerű - Solomonnak elrabolták a családját, külön a 7 év körüli kisfiát, akiket mindenképp meg akar találni a polgárháborús káosz közepén. Így tehát ők ketten együtt indulnak útnak, különböző motívációkkal, a gyémánttért, amit rajtuk kívül még több helyi hatalmasság is meg akar szerezni.

Dráma ez a javából, bár a forgatókönyvírók nem végeztek elég jó munkát. (Nem derül ki teljesen, miért a gyémánt az utolsó esélye DiCaprio-nak, hogy kijusson Afrikából, mivel eddig is folyton jött-ment Európa és Afrika között, nem követhető pontosan Archer karakterének személyiség-fejlődése, vagy változása, vagy ha nem változott a film alatt, az sem derült ki). Izgalmasnak izgalmas, sőt, látunk egy igazi akciófilm-jelenetet is, amikor Archerék két oldalú tűzharc közepén menekülnek, és az is igaz, hogy DiCaprio-nak felettébb jól áll a pisztoly, de itt a hangsúly a drámán van, az ottlakók tragédiáján, azon, hogy a véletlenen múlik, ki éli túl az aznapot, és ki nem.

Bár az is a rendezői munkát dícséri, de mi leginkább a színészi alakításokat emelnénk ki, szemben a nem annyira nyilvánvaló, vagy legalábbis visszafogottabb rendezői teljesítménnyel. DiCaprio tökéletes Danny Archer szerepében (is), minden egyes pillanatban élénken jelen van a karaktere, pontosan úgy néz, ordít, menekül és beszélget, ahogy azt elképzeljük, vagy ahogy azt kell. Nincs egy béna mozdulata, vagy gesztusa sem, tényleg fura, de egyszerűen hibátlan a játéka. (Arról nem is szólva, hogy a film egy adott pontján olyan tökéletesen veszi fel a helyi katonai gengszterek elrontott angol akcentusát, hogy nem hiszünk a fülünknek).

Partnere, a nehezen kiejthető nevű Djimon Hounsou szintén nagyon-nagyon jól játszik, ő az, aki villogó szemekkel, iszonyú kemény elszántsággal megy előre, ő az igazi gerinces és erős férfi, aki mindent megtesz a családja felkutatásáért. Hounsou-t több elég jó filmben láthattuk már, gondolunk itt elsősorban a Gladiátorra, illetve az Amerikában-ra, amelyekben emlékezetes alakításokat nyújtott. Aztán felbukkant még a Lara Croft 2-ben, a Constantine-ban, a Sziget-ben és az Eragon-ban, de az biztos, hogy a Véres Gyémántokkal végleg befutott Hollywood-ban. (Ő is, akárcsak DiCaprio, jelölt az idei Oscar-on).



A film vége felé mintha kezdene alábbhagyni a forgatókönyvírók addigi mérsékelt lelkesedése is, bekerül egy értelmetlen és teljesen nem-helyénvaló jelenet (DiCaprio csak úgy, légből kapottan elkezd keménykedni Solomonnal), majd a végkifejlet is rosszul sikerül, mintha az adódó alternatív befejezések közül pont a rosszabbikat választották volna a forgatókönyvírók. (Ezzel nem árulunk el titkot a filmről, de szerintünk egy magára valamit adó film a 2000-es években már nem vállal be egy un. ″tapsolós jelenetet″, ami a 90-es években még nagyon hatásos volt, de aztán idővel egyre jobban kiment a divatból, és most már egyesen cikinek számít, ha a film egy adott pontján előbb szórtan, majd egyre többen kezdenek el tapsolni, természetesen felállva. Itt is ki kellett volna ezt hagyni).

Hogy mi marad meg bennünk a Véres Gyémánt-ból? A rengeteg erőszak és gyilkosság, az erős drámai alapvonal, Hounsou hihetetlen elszántsága, DiCaprio kifejező játéka, egy figyelmet felkeltő történelmi tény (az afrikai gyémánt-kereskedelem Európába és Amerikába érkező szállítmányainak az elég nagy része ″véres″, vagy egyenes fordításban ″konfliktusos″ gyémánt még a mai napig is, amikhez a nagyon közeli múltban emberek vére tapadt), és az, hogy komoly téma ide, kiemelkedő színészi játékok oda, nem szívesen néznénk meg még egyszer, otthon, a DVD-játszónk társaságában sem.