2007-03-06
A Család Kicsi Kincse
Egy kalandos utazás története
Vannak olyan filmek, amiknek, ha megfeszülünk, sem tudnánk pontosan belőni a műfaját: talán vígjáték, némi komoly háttérrel, vagy lehet, hogy dráma, amin néha lehet nevetni is? Nehéz ügy. A Család Kicsi Kincse is ilyen, amellett pedig leginkább az amerikai intellektuális humor kifejezője.
Tulajdonképpen elég szkeptikusan ültünk be erre a fimre, amiről csak azt tudtuk, egy család utazásáról szól egy gyerek-szépségverseny helyszínére. Ez mondjuk stimmelt is, tényleg erről szólt a film, viszont a rossz előérzet hamar elpárolgott. Azt mondhatnánk, nem túl nagy dobás a film, de mégis tud valamit, mert egyrészt nagyokat lehet nevetni rajta (a legváratlanabb, gyakran nem is vicces helyezeteknél), másrészt pedig a film végén elégedetten, vidáman távozunk a moziból, és később is, amikor napok múlva eszünkbe jut, jó emlékeink jönnek elő róla.
A film alkotói hasonlóan kalandos utakon érkeztek a filmbe, mint főhőseik (na jó, ez kicsit túlzás), a rendező házaspár eddig tv-filmeket és videóklipeket készített, és ez az első nagy játékfilmjük, a forgatókönyvíró pedig Matthew Broderick személyi asszisztense volt addig, míg meg nem írta az Oscar-díjas forgatókönyvét. Akárhogyanis, a filmen nem mutatkozik egyfajta elsőfilmes bizonytalakodás, sőt, egészen tudatosan és jól felépített jeleneteket látunk, amik az egyszerűségükkel együtt is a várt hatást teszik a nézőikre. Főként, ha figyelembe vesszük, hogy szinte az egész film egy kisbuszban játszódik, 6 fura karakterrel, és egy sima akciótervvel, ami nem más, mint eljutni A pontból B-be, egy gyerek szépségverseny helyszínére.
A minimál cselekményt az adott jeleneteken belüli érdekes (helyenként feszültségteli), de mindenképp figyelem-lekötő párbeszédek ellensúlyozzák, amik tényleg egészen jól működnek. Elvileg semmi különös nem történik egy-egy jelenetben, mégis azt vesszük észre magunkon, hogy alig várjuk a folytatást, izgatottan lessük, mi lesz a fagyikról szóló értekezések vége, miket írkál a némasági fogadalmat tett tinifiú az unokabátyjának, hogy fog eldőlni a családfő karrier-válsága, milyen táncot taníthat be a nagyapa a duci (de nagyon édes) kisunokájának, és vajon sikerül-e bosszút állnia Proust legjobb élő elemzőjének a szakmai és magánéleti konkurenciáján (vagyis Proust második legjobb élő elemzőjén, aki szintén meleg, és aki elcsábította hősünk pasiját). Ezek mind érdekes dolgok, és főként azért működnek jól a filmben, mert visszafogott elemek, nem erőltetettek, és helyenként kifejezetten humorosak. Az alapjuk az a fajta amerikai intellektuális humor, amit már több filmből is ismerhetünk, de ami hajlamos tévútra vinni egy filmet, ha túl sok van belőle. Ez a fajta New York-i bennfentes vicceskedés eredetivé tehet egy filmet, de ki is olthatja azt, ha túlzásba viszik (pl. Első a Szerelem, Időjós, stb..). Most a kezdő forgatókönyvírónknak sikerült jól belőnie a határt, a gegek és humor-helyek rendesen működtek, nem lett belőlük sok, de a film adott kis univerzumában igazán hatásosak voltak (lehet, hogy egy másik filmben nem nevettünk volna annyit azon a visszatérő effekten, amikor a családtagok menet közben próbálnak meg beugrálni a mozgó kisbuszba).
Akadnak emlékezetes pillanatok is, amik jóvá teszik a filmet, ilyen pl. amikor Dwayne, az ideiglenesen néma tinisrác leírja a húgának, hogy ölelje meg a mamájukat, most, vagy amikor Frank, a meleg nagybácsi találkozik a volt szerelmével, és próbálja meg elrejteni előle a csuklóját, ami az öngyilkossági kísérletét megmutatná, de ilyen a Bogyó nevű kislány több megnyilatkozása is (a legjobb pedig az, ahogy ki tudja domborítani az életben biztosan nem ekkora pociját).
A film és a történet láthatóan nem kíván különös dolgokat kifejezni, bevallottan minimál-program működik előttünk (és a végén elmarad egy-két szál rendes lezárása is), mégis, úgy tűnik, éppen ez volt a cél, a maga visszafogott és bizonyos szempontból intellektuális módján felvázolni egy amerikai család életét, akik az események menetében kilépnek a ″vesztes/nem vesztes″-féle primitív életfilozófiákból, elhatárolódnak a ″tipikus″ családi mintáktól, és mindenki elkezdi önmagát adni. Külön-külön és együtt is újjáalakulnak, és egy jó kis csapat válik belőlük, a családból, akik nem akartak mást, csak minél kevesebb vesződséggel eljutni a Bogyó nevű kislányuk szépségversenyére. Érdekes film, amit érdemes megnézni, mi a magunk részéről figyelni fogjuk, mikor jelenik meg DVD-n.
A film alkotói hasonlóan kalandos utakon érkeztek a filmbe, mint főhőseik (na jó, ez kicsit túlzás), a rendező házaspár eddig tv-filmeket és videóklipeket készített, és ez az első nagy játékfilmjük, a forgatókönyvíró pedig Matthew Broderick személyi asszisztense volt addig, míg meg nem írta az Oscar-díjas forgatókönyvét. Akárhogyanis, a filmen nem mutatkozik egyfajta elsőfilmes bizonytalakodás, sőt, egészen tudatosan és jól felépített jeleneteket látunk, amik az egyszerűségükkel együtt is a várt hatást teszik a nézőikre. Főként, ha figyelembe vesszük, hogy szinte az egész film egy kisbuszban játszódik, 6 fura karakterrel, és egy sima akciótervvel, ami nem más, mint eljutni A pontból B-be, egy gyerek szépségverseny helyszínére.
A minimál cselekményt az adott jeleneteken belüli érdekes (helyenként feszültségteli), de mindenképp figyelem-lekötő párbeszédek ellensúlyozzák, amik tényleg egészen jól működnek. Elvileg semmi különös nem történik egy-egy jelenetben, mégis azt vesszük észre magunkon, hogy alig várjuk a folytatást, izgatottan lessük, mi lesz a fagyikról szóló értekezések vége, miket írkál a némasági fogadalmat tett tinifiú az unokabátyjának, hogy fog eldőlni a családfő karrier-válsága, milyen táncot taníthat be a nagyapa a duci (de nagyon édes) kisunokájának, és vajon sikerül-e bosszút állnia Proust legjobb élő elemzőjének a szakmai és magánéleti konkurenciáján (vagyis Proust második legjobb élő elemzőjén, aki szintén meleg, és aki elcsábította hősünk pasiját). Ezek mind érdekes dolgok, és főként azért működnek jól a filmben, mert visszafogott elemek, nem erőltetettek, és helyenként kifejezetten humorosak. Az alapjuk az a fajta amerikai intellektuális humor, amit már több filmből is ismerhetünk, de ami hajlamos tévútra vinni egy filmet, ha túl sok van belőle. Ez a fajta New York-i bennfentes vicceskedés eredetivé tehet egy filmet, de ki is olthatja azt, ha túlzásba viszik (pl. Első a Szerelem, Időjós, stb..). Most a kezdő forgatókönyvírónknak sikerült jól belőnie a határt, a gegek és humor-helyek rendesen működtek, nem lett belőlük sok, de a film adott kis univerzumában igazán hatásosak voltak (lehet, hogy egy másik filmben nem nevettünk volna annyit azon a visszatérő effekten, amikor a családtagok menet közben próbálnak meg beugrálni a mozgó kisbuszba).
Akadnak emlékezetes pillanatok is, amik jóvá teszik a filmet, ilyen pl. amikor Dwayne, az ideiglenesen néma tinisrác leírja a húgának, hogy ölelje meg a mamájukat, most, vagy amikor Frank, a meleg nagybácsi találkozik a volt szerelmével, és próbálja meg elrejteni előle a csuklóját, ami az öngyilkossági kísérletét megmutatná, de ilyen a Bogyó nevű kislány több megnyilatkozása is (a legjobb pedig az, ahogy ki tudja domborítani az életben biztosan nem ekkora pociját).
A film és a történet láthatóan nem kíván különös dolgokat kifejezni, bevallottan minimál-program működik előttünk (és a végén elmarad egy-két szál rendes lezárása is), mégis, úgy tűnik, éppen ez volt a cél, a maga visszafogott és bizonyos szempontból intellektuális módján felvázolni egy amerikai család életét, akik az események menetében kilépnek a ″vesztes/nem vesztes″-féle primitív életfilozófiákból, elhatárolódnak a ″tipikus″ családi mintáktól, és mindenki elkezdi önmagát adni. Külön-külön és együtt is újjáalakulnak, és egy jó kis csapat válik belőlük, a családból, akik nem akartak mást, csak minél kevesebb vesződséggel eljutni a Bogyó nevű kislányuk szépségversenyére. Érdekes film, amit érdemes megnézni, mi a magunk részéről figyelni fogjuk, mikor jelenik meg DVD-n.
-lee tábornok-
2007-03-06