S.O.S. Szerelem

Egyszerűen a gagyiságnak vannak olyan szintjei, amivel az ember nem tud mit kezdeni, maximum azt, hogy hevesen nevet. Az S.O.S. Szerelem már az első percekben átszakította az összes gagyi-tűréshatárt, aminek érdekes módon kifejezetten felszabadító hatása van a nézőre, és és bár egy nagyon gyenge filmet néz, mégis végig jól szórakozik - csak nem magán a filmen, hanem azon, hogy ilyen film egyáltalán létezik.

Először is képzeljük el, hogy bár nem véletlenül, de kifogunk egy Merci-reklámot is a film előtt (a film fő-támogatója a Merci csokigyár), ami a tömény idiotizmus egyik csúcsa. A Merci reklámfilmet nem lehet másképp nézni, csak fetrengve a röhögéstől., "a köszönöm azt jelenti, Merci!" (bár ezt így leírva eléggé nehéz visszaadni). Mindenesetre a régebbi "és friss, és friss és friss"-refrénű rágógumi (Winterfresh) reklám minőségét idézi. Ahogy az emberek megmagyarázhatatlan módon elnevetik magukat, amikor valaki fenékre esik, a tömény gagyi láttán is ugyanazok a reflexek jönnek működésbe.

A Merci reklám után kezdődik a film, és az első erőltetett jelenet végén máris ott a kilógó lóláb, ahogy az egyik szereplő azt mondja: "Ez közel volt". Lóláb, ami arról szól, hogy ezt bizony angolból fordították, és baromi rosszul. Hazánkban a az angolból való fordításnak van egy nagyon extrém vonala, amit mi csak úgy hívunk, hogy "fordítógép". Vannak olyan szinkronok, pl. a Viasat műsorán, amelyeknél az ember vissza kell, hogy fordítsa a szót angolba, hogy sikerüljön kitalálni, mit akartak mondani, mert annak, amit hall, semmi értelme. Ilyen az, amikor egy gép fordít, vagy valaki, aki nem tud sem angolul, sem magyarul. Olyan ez, mint amikor a filmforgatást lövöldözésnek fordítják, hogy csak egy apró példával éljünk.

Az S.O.S. Szerelem első jelenetének végén, az "ez közel volt" egy ugyanilyen értelmetlen mondat, amit angolból fordítottak át, "that was close", és pl. "ezt majdnem megszívtuk"-nak érdemes fordítani. Az embernek persze duplán is leesik az álla, lévén ez egy magyar film, de a végén a feliratokból kiderül, hogy eredetileg egy külföldi nő (Agnes Fernandes) írta, szóval van magyarázat a fordításra - bár mentség a minőségére nincs. Mindezt nem említenénk fel, természetesen, ha a filmre nem lenne az utolsó másodpercig jellemző ez a vegetatív színvonal. Érdekes egyébként, hogy Anges Fernandes általában kellékes, vagy díszletes, vagy art director szokott lenni korábbi filmjeiben, itt azonban a forgatókönyvírást választotta.

Ezzel párhuzamosan Kaszás Géza, a film producere, aki eddig színész volt, illetve televíziós főzőshow-házigazda, és csak most vágott bele a film-producerkedésbe (alapított egy céget társával, és Puskás Öcsi-filmek készítésére szakosodtak, már kaptak is rá egy csomó pénzt), ebben a filmben az art director posztját is magára vállalta. Mások, mint Köbli Norbert, a filmet forgalmazó Best Hollywood sajtóigazgatója itt a filmben kreatív producerré lépett elő - ami, mondanunk sem kell, nem egy létező műfaj, de ez is a kreativitásukat dicséri. A film első jelenteinek egyikében mind Köbli Norbert, mind Sas Tamás, a film rendezője szerepet vállalnak, Kaszás Géza pedig az egész filmet végigszerepli egy "vicces" mellékszereplő bőrében. Szóval érdekes film ez, már az elején szembesül ezzel az ember, Sas Tamásnál, úgy látszik mindenki zsebében hordja valamely, számára ismeretlen mesterség marsallbotját.

A történet gyakorlatilag a Randiguru egy verziója, és szemben a Randiguruval, egyáltalán nincs átgondolva, stílusban pedig (ami a Randiguru egyik erőssége) nagyon elmaradott. Itt Csányi Sándor a randiguru, helyesebben a saját randiguru cégének, "team"-jének a vezetője. Ez a randiguru cég értelmes tanácsok, segítség helyett súgógépként segítenek ügyfeleiknek. Egy füles segítségével mindig megsúgják, hogy éppen mit kell mondaniuk - így butítják le, ráadásul az irrealitás szintjéig a Randiguru remek történetét. Hogy a film ne kerüljön nagyon sokba, biztos, ami biztos, lényegében egy helyszínen játszódik az egész, egy kastélyban.

Csányi Sándort az egyik gazdag ügyfele (Fenyő Iván) zakós majomnak nevezi, ordítozik vele, jól kiosztja, mire ő a büszkeség, a férfiasság, a tartás virtusával szemben teljesen immunis módon elvállalja, hogy a hétvégén becserkészi neki a nőt, akire ez a gazdag és suttyó csávó vágyik. A filmben a gagyiságon kívül Fenyő Iván alakítása az egyetlen, amin nevetni lehet, ráadásul Fenyő Iván igazán jól játszik, egymagában képviseli a vígjáték műfaját a film utolsó kockájáig. Fenyő Iván gazdag és suttyó karaktere kifejezetten üdítő élmény, még ha egy kifejezetten gagyi filmbe is van beágyazva. Baromi jól gesztikulál, a hangsúlya isteni, de ami mindennél fontosabb, érezhető módon számára a legfontosabb e gazdag suttyóban az, hogy az életet nagyon lazán és könnyen veszi. Fenyő Iván ahelyett, hogy igyekezett volna sznob és félénk módon valahogy csúnyán kigúnyolni ezt a gazdag Porschés srácot, inkább teljes bedobással azonosult vele, és még a nézőknek is át tudta adni a porschés lét elviselhető könnyűségét :) Az ember egyszerűen úgy érezte, hogy a Fenyő karakterrel szívesen lógna együtt -sokkal szívesebben, mint bárki mással a filmből. Nagyon primkó volt, de ugyanannyira jó arc is, legaláb is baromi vicces. Nem kell vele agyat cserélni, de együtt lógni biztosan nagyon jó.

Ullmann Mónikának eléggé kellemetlen szerep jutott a filmben, lévén, hogy (köszi a művészeti rendezőnek és a kreatív producernek) az egész filmet egy ronda, ócska parókában kell végigjátszania. Az ember egyből kiszúrja, hogy ez egy paróka, és láss csodát, ez azért nem zavarja a film kreatív alkotóit, mert a sztorin belül ez tényleg egy paróka - tehát jó, ha a néző felfedezi, legalábbis szerintük. Szerintünk nem sérült volna a sztori, ha valami normális parókát kap szegény Ullmann Mónika, bár nem ez volt a mélypontja az ő kálváriájának. Ullmann Mónika kikapott egy éneklős jelenetet is, amelyben sanzonhoz öltözve, zongorakísérettel előad Csányi Sándorral egy számot (Magna Cum Laude: Vidéki sanzon), aminek a szövege tejesen kész van. A nézőnek természetesen nem kötelező ismernie ezt a számot, s így a szöveg, ami Ullmann Mónika száját elhagyja, legalábbis végtelenül bizarr. Szó szerint azt énekli: " .. Egy föld alatti mozgalomból, hol nem jutott ki nekem a jóból, kellett, hogy már elinduljak, az úthengerek itt gurulnak, én meg harapok egyet a lángosba, a szekérháton a városba', de láttatok-e már oly gyönyörű bájt, mit nem okozhat öt gigabájt, neked öt gigabájt, nekem öt libamáj, jaj a szívem úgy nagyon fáj". Véresen komolytalan.

A dologhoz hozzátartozik, hogy a filmes újságírók, akik általában a legbénább magyar filmeket is dalolva lenyelik, ezen a filmen jól kiélhetik magukat, mert ez egy "kommersz film", még Sas Tamás, a film rendezője is lazán viccelődhet rajta. Azt mondhatjuk, a hazai ortodox filmszakma zöld utat adott e film fikázására - és akik meg sem mukkannak más magyar gagyik láttán, most bátran hallathatják a hangukat. Miért? Mert ez egy külsős film. Szóval ez a szituáció éppenséggel nem szimpatikus. Hozzá kell venni azt a tényt is, hogy az MMKA és a TV2 kb. 40-50 millióval támogatta, vagyis a film összesen 90 millát kapott abból, amiből más (hasonló) filmek jóval többet szoktak kapni. Az az igazság, hogy ez a film lehetett volna jó is, akár. lehetett volna egy rendes vígjáték - is- akár.

Sajnos azonban annyira elhanyagolt, annyira gagyi, annyira közhelyes, annyira fantáziátlan film, hogy bár minden tiszteletünk azoké, akik megpróbálkoznak a közönség szórakoztatásával, ez a film tényleg az utolsó szóig megérdemli az összes negatív kritikát. Ha az összes alkotó úgy állt volna hozzá, de legalább a rendező, az operatőr és a producerek (akik egyebek közt poénból rakták bele a legsúlyosabb angol nyelvű, tévésorozatok szintje alatti zenéket), mint Fenyő Iván, akkor ez még egy jó film is lehetett volna. De ez tényleg utópia, miközben a valóság kijózanítóan egyszerű - és gagyi. Ebben a filmben az, hogy "külsős", körön kívüli film, pregnáns módon egybeesik azzal, hogy totálisan dilettáns módon hozták létre - olyan emberek, akik e film miatt nyugodtan megérdemelnék a dilettáns szót maguk is. Képzeljünk el egy jelenetet a végén, ahol ott ülnek egy esküvőn a szereplők, a mellékszereplők közül ismét Kaszás Gézáé a főszerep, aki művészeti rendezőként saját napszemüvegében pompázik a vásznon, és az egész rendezés még arra sem terjed ki, hogy azok, akik az előző jelenetben összejöttek, legalább ugyanazon az oldalon ülnének az esküvőn.

Halálosan primitív film, ha egyáltalán filmnek lehet nevezni, ám az ember, miután kijön a moziból, tényleg kifejezetten jól érzi magát - még ha ez tényleg nem a film jó minőségének köszönhető is, hanem magyar filmeket is alulról überelő gagyi mivoltának.

A film végén van mondjuk egy vicces jelenet, ami olyan, mintha egy kabaréjelenet lenne a tévében, Hernádi Judit és Szacsvay László kettőse adja elő, és az egész filmet meghazudtoló módon egész jól működik. Mindez nem feledteti, és nem is teszi jóvá mindazt, amin keresztül kellett mennünk, beleértve az alkonyatban való lovaglást - egy lovon (hogy szexisebb legyen), s közben ha nem egy angol nyelvű zeneköltemény szól ismét, akkor egy annál is rosszabb hazai szerzemény. Máskor egy-egy jelenetnek úgy lett vége, hogy egyszerűen elsötétítették a képet, amikor a rendezés, a dramaturgia zéró, akkor marad a leblende, a sima villany leo.

Láttunk már hasonlóan gagyi filmet korábban is, ám ez más, mint a többi. Az S.O.S Szerelem talán legmegdöbbentőbb vonása, hogy érezhetően pont olyan lett, amilyenre alkotói akarták, és hogy ezek az alkotók végtelenül élvezték, amit csináltak. Biztosan nagy élmény egy ausztrál aboriginálnak, ha behuppan egy autóba, és tövig nyomja a pedált, civilizációnk mégis előnyben részesíti a közösség biztoságát az egyén primitív élvezetével szemben, és tényleg fontosabb, hogy egy film valamennyire nézhető legyen, mint az, hogy páran, akik készítik, jól érzik közben magukat.