nem vagy belépve:
microcspv    "time is not money"
logo Marilyn


::: cikkek -> filmekről
    

2007-04-02

300

Kitartás a végsőkig

Nehéz eldönteni, vajon a sajátos technikája miatt, vagy pedig a története és cselekménye miatt lett annyira népszerű ez a film rövid idő alatt. Az USA-ban szinte ráugrottak a nézők, és nálunk is élénk érdeklődés kísérte a megjelenését. Mi arra hajlunk, hogy bár egy igazán hősi eseményt dolgoz fel a film, mégsem közelíti meg példaképét, a tökéletes Gladiátort, és ezt a távolságot a Sin City-s, majdnem teljes egészében komputerizált képi világa csak növeli.

A film alapötlete szerintünk egészen egyszerűen adódott: ha annyira nagyot ütött annak idején a Gladiátor, nosza, keressünk egy hasonló heroikus történetet az ókorból, és mivel a Sin City-féle technika érdekesen újszerű volt, plusz sokkal olcsóbb megoldást jelent, mint nagy sztárokat, gigantikus jeleneteket kifizetni, vegyítsük ezt a kettőt, sokat nem veszíthetünk. Lehet, hogy nem így született meg a film koncepciója (de szerintünk valahogy ehhez hasonlóan), mindenesetre az ötlet működött: a 65 millió dolláros költségvetésű film eddig már 243 millió dollárt termelt. A szereplők nem tűnnek hús-vérnek, olyan, mintha a valóságosság és a rajzolt verzió keverékei lennének, a komputer találkozása a hús-vér színészekkel, amely találkozásból végül mégiscsak a komputer kerül ki győztesen. ( A forgatás majdnem 100 %-ban kék, illetve zöld háttér előtt, stúdióban zajlott).



A történet alapvetően nagyon hősies, vagyis van mire építeni a dramaturgiát: egy önfeláldozó és a végletekig elszánt csapat, a gyerekkoruktól kemény katonai kiképzésben élő spártai katonákból álló kis sereg mindenáron meg akarja állítani a Görögország lerombolására indult perzsa sereget. Az elképzelhetetlen túlerővel szemben a spártaiak nem tudnak mást szembeállítani, mint sajátos társadalmi berendezkedésüket (ahol a fiúkat kicsi korukban elszakítják a családjuktól, hogy katonai iskolákban edződjenek a harcra), kemény, de tiszta közösségi viszonyaikat, katonai ügyességüket, és nem utolsósorban a halált megvető bátorságukat. Ezek az elemek már önmagukban érdekesek, és remekül mutatnak a filmvásznon, és mivel eddig nem sok film készült Spártáról (legalábbis az utóbbi időkben nem), nagyon hatásosan tudnak megjelenni a filmben az ilyen egzotikusnak számító speciális spártai motívumok. (Épp ezekből kellett még többet bemutatnia a filmnek, többet és árnyaltabban, a saját találmányú spártai harci alakzatot, a pajzsok ügyes használatát, a spártai nők kiemelt szerepét, és hasonlókat, azokat az elemeket, amik élővé és átélhetővé tesznek egy ilyen történelmi filmet).

Az alapötlet, mármint a thermopülai csata megfilmesítése nagyon jó, hiszen ez a csata a hazaszeretet, az önfeláldozás, és a halálmegvető bátorság egyik legszebb példáját adja, amellett pedig arról is szól, ami már önmagában is elég lenne egy remek filmhez, hogy pár ember egy nemes cél érdekében képes legyőzni egy akármilyen nagy tömeget is, vagyis az győzhet, akinek az oldalán áll az erkölcsi igazság, függetlenül az erőviszonyoktól. A jó ötletből egy jó-közepes forgatókönyv született, ami túlságosan a véres összecsapásokra helyezte a hangsúlyt, és kevéssé foglalkozott a hátterekkel, azokkal a politikai-társadalmi, családi és egyéb motívumokkal, amik például a Gladiátort is annyira gazdag és jó filmmé tették. És akkor ehhez jön még a képi megvalósítás, ami a Sin City-s technikaként elhíresülve félig-meddig valóságos, de inkább komputer-rajzolt világot tár elénk. (Ezzel egyébként mind a számítógép, mind a képregény-függő fiatal srácokat meg lehet venni egy csapásra, hiszen nekik valahonnan nagyon ismerős lesz ez a képi világ, és egyelőre még mindig a tini, és huszonéves fiúk alkotják a legelszántabb mozibajárók körét). A fekete-fehér kép helyett inkább barnás-fehér a látvány, amiben csak egy dolog, a spártaiak köpenye színes (piros). A hús-vér szereplők helyett színészeket látunk, akik kicsit másképp néznek ki, mint szoktak a filmvásznon, kezdjük például a nem-hihető kockás hasizmaikkal, vagy az egész, rajzoltnak tűnő megjelenésükkel.



A klipszerűen felpörgetett hatást a gyakori lassításokkal, illetve az alatta menő jó zenékkel fokozzák, és persze az egészet megküldik nagyon sok vérrel és erőszakkal (jó, tudjuk, hogy katonai-harci filmről van szó, de ezzel együtt is túl sok a vér).

Ettől a komputerizált világtól a nézőnek tényleg az az érzése lesz, hogy bármi megtörténhet a vásznon, ami még jobban fokozza az amúgy is meglevő izgalmat, bár közben azért nem tudunk szabadulni az érzéstől, hogy ez ″nem egy olyan igazi film″, mint amilyen például a Gladiátor volt. Leegyszerűsítve mondhatnánk azt is, zöld (pontosabban kék) háttér előtt bármi lehetséges, de többet ér egy valódi csata, egy valódi összecsapás, vagy szerelmi jelenet, mint 10 rajzolt, komputer által létrehozott hasonló jelenet.



A 300-nak tagadhatatlanul egyedi hangulata van, és a képi stílusát is eddig még csak egy filmben láthattuk rajta kívül, de ez még kevés ahhoz, hogy igazából jó filmnek tartsuk a végeredményt. A történetet sokkal jobban fel lehetett volna dolgozni, a karakterek hátterét és motívációit jobban ki kellett volna bontani, még azon az áron is, hogy ezzel együtt kevesebb hely jutott volna a véres harcoknak. Így egy idő után belefásulunk kissé a folytonos vérengzésbe, és mivel tudjuk a csata végkimenetelét, azon sem kell közben filóznunk, vajon hogy végződik majd a film, illetve mi lesz hőseink sorsa.



Így, vagy úgy, a becélzott közönségénél elérte a film, amit akart, kevés fiú/férfinéző tartja üresnek és leginkább látvány-vezérelt komputerfilmnek a 300-at, és a legtöbben nem hiányolnak belőle semmit, sőt. Mi a magunk részéről szívesebben nézünk volna meg egy igazán jó (és hagyományos technikájú) történelmi filmet a thermopülai csatáról, és annak politikai-társadalmi környezetéről, egy olyan sokrétű forgatókönyv alapján, mint amilyen pl. az Utolsó Szamuráj, vagy a Gladiátoré volt (ami tényleg viszi a pálmát a műfajában), és egy olyan képi világgal ellátva, ami a földön jár, hús-vér embereket mutat be, vagyis elröppenés nélkül látványos. De nincs kétségünk afelől, hogy a 300 egy új utat nyitott meg a filmgyártásban (a Sin City ehhez nem volt elég nagy durranás), és a kirobbanóan nagy sikere nyomán rengeteg hasonló film fog születni ebben a stílusban és technikával. A színészeknek pedig nem kell többé bajlódniuk a tökéletes acélos hasizom kimunkálásával, és hasonlókkal...
-ming li-
2007-04-02

Címkék:



:::::::
  LÁSD: 300 info-file
:::::::  (300 2006.)