Főfőnök

Előrebocsátjuk, hogy a Főfőnök gyakorlatilag minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, amiktől az Idióták olyan nagy film lehetett. Ugyanitt megemlítjük, hogy a Főfőnök, sajnos valami ismeretlen okból össze lett dobva, és így a film az elképzelhető legdurvább atrocitást követi el nézőivel szemben: ahelyett, hogy kibontották volna az anyagot, amit ez a film rejt, egy darabig szórakoztak vele, majd a végén közölték, hogy na, ennyi volt, kész, lehet hazamenni. Ezért van, hogy bár a film gyakorlatilag egész jó, végül mégis a lehető legnegatívabb benyomást teszi ránk, ami időben távolodva a filmtől csak egyre hangsúlyosabbá válik.





A film roppant izgalmasan kezdődik - a rendező monológja után, amit egyedül azért bocsátunk meg neki, mert éppen azt közli velünk, hogy ez most egy vígjáték lesz. Egy lepattant vállalatnál járunk, ahol a kulisszák mögött, egy mosdóban egy színészt épp most vesznek rá arra, hogy játssza el, hogy ő a cég legfőbb főnöke (a főfőnök), azért, mert a dührohamokkal küszködő izlandi partner csakis a legfőbb főnökkel hajlandó tárgyalni. Akár jó művészfilmet, akár jó vígjátékot kívánunk magunknak, ennél jobb filmkezdetet elképzelni is nehéz.

A dolog csak még izgalmasabbá válik, amikor kezdünk ráébredni, hogy itt csomó elmebeteggel van dolgunk, pszichiátriai kezeltekkel. Csúcs, az Idióták fordítva. ott egészséges emberek adták ki magukat idiótáknak, itt pedig fordítva. Akárhogyan is nézzük, kifejezetten jó mókának ígérkezik a film - úgyhogy erre is rendezkedünk be.


Nyugtalanító körülmények, mondjuk vannak, éspedig, hogy gyakran "hülyén vágják" a filmet, egy-egy jelenetet úgy vágnak meg, hogy látszik, többféle verzió, többféle kicsengés is előfordult a felvétel során, melyek mellesleg így egymásra halmozva kioltják egymás jelentését. A lényeg, hogy egyre gyakrabban fordul elő, hogy egy-egy jelenet nem annyira konkrétan van megcsinálva, sőt, éppenséggel a bármilyen irányban kísérletezgető improvizációk során felvett anyag benyomását teszi ránk. Hiába van a sok humor, hiába a remekül leimprovizált jelenetek, ha azt érezzük, hogy ez nem egy film, hanem csak egy vázlat egy filmhez- amit végül sosem volt kedvük elkészíteni az alkotóknak.

A film vége felé már teljesen átmegyünk kriminézésbe, és azt találgatjuk, hogy akkor ki az, aki nem dilis, ám a jelenetek folyton keresztülhúzzák aktuális találgatásainkat, és végül az egyetlen és utolsó lehetséges verziót is - és ekkor közli velünk a rendező, a saját hangján, hogy itt a vége, fuss el véle, és hogy ez csak egy komolytalan film volt, és aki többet várt, az ugyanúgy megérdemli (a büntetést), amit kapott, mint az, aki pont ezt várta (a nagy semmit).

Ha valakinek módja volt, vagy van megtekinteni a csodálatos Idiótákat, annak azt javasoljuk, ezzel a filmmel lehetőleg ne vesztegesse az idejét. Ha valakit érdekel egy jó kis improvizatív színházi ill. teátrális gyakorlatokon alapuló film, neki meg azt javasoljuk, hogy a fantasztikus Timecode-ot tekintse meg.

A Főfőnök megtekintését elsősorban azoknak ajánljuk, akik direkt ezt a filmet akarják megnézni, és az sem érdekli őket, hogy hanyagul, sőt pimaszul össze van csapva, és ezt az ember arcába a végén még jól bele is mondja maga a rendező, a nagy Lars von Trier. Így oldotta meg végül a filmet, mint egy gordiuszi csomót, fenébe az össze motívummal, egyszerűen kiírjuk, hogy vége, és kész, és majd ráfogjuk, hogy ez egy vígjáték volt. Még szerencse, hogy nem azt mondta, hogy zsánerfilm - szemben az alkotói filmmel. Mi úgy voltunk vele, hogy esetleg azt is mondanánk, hogy oké, jó poén volt, azt hittük, ez egy film, de nem baj, jót nevettünk. Ehhez azonban arra volna szükség, hogy adják vissza a pénzt, a jegy árát, mert az egyirányú pénzmozgással együtt járó azonos irányú poénokat simán átverésnek, rablásnak szokás csak nevezni.