Az Utolsó Jelentés

Miután 2001-ben letartóztatták, számos könyv is megjelent róla, sőt, 2002-ben egy film is, Master Spy: The Robert Hanssen Story címmel, amit Norman Mailer írt. Ezek a feldolgozások azonban csak egy több száz fős FBI csapatról számolhattak be, akik végül elkapták Hanssent, és egyetlen szóval sem említhették a fiatal srácot, aki össze volt vele zárva, a nap 16 órájában, aki az asszisztense volt, és aki végül lebuktatta. Ezek a feldolgozások nem említhették Eric O'Neill nevét, hiszen akkoriban ő még egy szigorúan titkos akta volt. Mi tagadás, kicsit más színben tűnik fel minden idők legdurvább kémjének lekapcsolása, ha kezükben a hiányzó láncszem, Eric O'Neill - aki lebuktatta ezt a szörnyű kémet.

Eric O'Neill, akit a zseniális Ryan Phillippe alakít, nem valami távoli történelem - érdekes belegondolni, hogy a Kegyetlen Játékok című film 1999-es, tehát Eric O'Neill hamarabb láthatta ezt a filmet, és benne Ryan Phillippe-t, mint mielőtt megkapta volna minden idők legkomolyabb megbízatását az FBI-nál. Sőt, amikor az ugyancsak nagyszerű film, a Bízd a Hacker-re megjelent (szintén Ryan Phillippe-vel a főszerepben), Eric O'Neill még nem tudhatta, hogy mi lesz a kimenetele ennek a Hanssen-ügynek.



Robert Hanssen a legnagyobb tégla volt, 22 éven át szolgáltatta ki hazáját az oroszoknak, és itt azért nem azt írjuk, hogy "szovjeteknek", mert a Szovjetunió, ugye 1991-ben megszűnt, ám Hanssen ugyanúgy folytatta tevékenységét, és ugyanúgy volt kinek küldeni az információit (ennyit a rendszerváltásról). Hanssen klasszikus tégla volt. Ő volt a szovjeteket analizáló csoport feje, a szovjet-specialista. Később, amikor az FBI először megszimatolta, hogy egy tégla van náluk, egy időben Hanssen lett a vezetője a csoportnak, amely a tégla után nyomozott.





Az Egyesült Államok-ban demokrácia van, és hiába követte el mindazt Hanssen, amit elkövetett, mert ha nem tudják rajtakapni egy küldemény átadásakor, akkor vagy semmit, vagy legjobb esetben 5 évet lehetett volna kiszabni rá. Tetejébe mindennek, Hanssen éppen nyugdíjba akart vonulni, mind az FBI-tól, mind az oroszoktól. Ha megteszi, anélkül, hogy átadná a utolsó csomagot, az utolsó jelentést, vagy ha úgy adja át, hogy nem tudják elkapni, Hanssen ezekben a percekben valami kellemes helyen süttetné a hasát, és röhögne a népen, melyet olyan durván, és annyiszor elárult.

Eric O'Neill (Ryan Phillippe) egy fiatal srác, aki ezt a bevetését megelőzően szellemként dolgozott, mint fotós, különböző megfigyelt személyeket fotózott az FBI számára. Nagyon szeretett volna ügynökké válni. Ez a megbízatás először visszalépésnek tűnt a számára, hiszen csak annyit tudott, hogy a főnökét kell figyelnie, aki különféle szexuális perverzióknak hódol. Kezdetben nem is sejtette, hogy mi az, amibe belecsöppent. Eddig a fotó-kamera mögött dolgozott, láthatatlanul, most pedig hirtelen odakerül a legdurvább kém irodájába, ahol csak ők dolgoznak, ketten, a hangszigetelt biztonsági ajtók mögött. Hanssen bármikor lelőhette volna a srácot, abban a pillanatban, amint gyanút fog. Ráadásul, amint gyanút fog, ejtheti tervét a következő oroszoknak szánt küldeménnyel kapcsolatban, és vár rá az FBI-nyugdíj és a vidám nyugdíjas évek. Hatalmas kockázat, és mindez egy tehetséges srác legelső bevetésén. Még fedősztorit sem adtak neki, mivel ő maga kezdő volt, Hanssen pedig a szakma dörzsölt rókája, nagy öregje, és nem lett volna valószínű, hogy így, vagy úgy nem buktatja le a srácot.

Az akció sikere nagyban köszönhető annak, hogy Eric O'Neill főnöke kitűnően választotta ki a megfelelő személyt, őt a feladatra. Egy fiatal, nagyon vallásos és a komputerekhez kitűnően értő srácot dobtak be az oroszlán barlangjába, remélve, hogy Eric képes lesz a dörzsölt tégla bizalmába férkőzni. Ez nagyon jól sikerült neki, bár ezért a bizalomért a legutolsó percig élet-halál harcot kellett vívnia. A sikerhez nagyban hozzájárult az is, hogy kezdetben nem tudta, kivel áll szemben, azt hitte, hogy Hanssen "csak" az egyik legprofibb ügynök, így amikor Hanssen éppen valami pszicho-játékot folytatott vele, a srác lazán ellentámadásba vonulhatott, és olyanokat mondhatott neki, hogy "na jó, húzzál el az asztalomról". Ezzel a talpraesett férfiasságával kivívta Hanssen tiszteletét, és közben őbenne is őszinte csodálat és a legmélyebb tisztelet alakult ki Hanssennel szemben. Tegyük hozzá, ez aligha alakulhatott volna ki benne, ha a kezdetektől tudja, hogy ki ez a Hanssen, tekintve, hogy Eric O'Neill olyan srác, aki nagyon szerette a hazáját, éppenséggel azért is akart ügynök lenni, hogy a hazáját szolgálhassa.

Hanssen folyamatos stresszben tartotta a srácot, az első nap első percében elkérte az összes személyi adatát, anyjáét és barátnőjét is, és hangsúlyozta, nagyon fontos a számára, hogy megbízhasson Eric-ben. Ezt az utolsó percig hangoztatta, és az utolsó percig tanúi lehetünk Hanssen tesztjeinek, amin ha Eric nem megy át, az az életébe kerül, plusz az akció kudarcába is. Ez a stressz akkor, amikor Eric már tudta, hogy kicsoda az, akire rátapasztották, óriásira nőtt. Képzeljük el, amikor egyik este Hanssen és a felesége meghívás nélkül beállít Eric és barátnője (felesége) lakásába, azzal, hogy hoztak egy kis kaját. Az asztali áldást pedig Eric kellett, hogy mondja, miközben Hanssen és felesége a fiatalok kezét fogták, úgy, ahogy a pulzust mérik - nem egy barátságos szituáció. Eric története tulajdonképpen egy hónapokon át tartó intenzív hazugságvizsgálat, amiben a stressz minden elképzelhető emberi mértéket meghalad: a legdörzsöltebb ügynök és kém figyeli minden rezdülését, hónapokon keresztül, ő pedig egyetlen egyszer sem hibázhat, egyetlen másodpercig sem, s közben még ott van az az apró kis feladata, hogy le kell buktatnia az Egyesült Államok történelmének legkártékonyabb kémjét.



A film forgatásához a tehetséges rendező, Billy Ray nagy mértékben igénybe vette Eric O'Neill segítségét. Olyan részleteken túl, mint hogy milyen fegyverek voltak Hanssen csomagtartójában, milyen aktatáskája volt, Eric még a Hanssen-t alakító tehetséges színész, Chris Cooper felkészítésében is részt vett. Mivel Eric eléggé szerény srác, nem ő maga mutatta be, hogy milyen Hanssen járása, milyen mozdulattal hajol fölé, amikor odamegy az asztalához, hanem elmesélte, és amikor Chris Cooper előadta az igazit, akkor szólt, hogy "ez az!". Ezen felül azt is részletesen leírta, hogy milyen az akcentusa, hogy milyen szavakat használ, és még annyi mindent. Billy Ray, a rendező úgy tekintett O'Neill-re, hogy aranyat ér, és rengeteg interjút készített vele, rengeteg jegyzetet, rengeteg tanácsot kért és kapott tőle, amiktől a film dermesztően hiteles lehetett. Billy Ray ezt a dermesztő hitelességet külön kiaknázta, mert tudta, hogy ha egy tehetséges színésznek, mint Ryan Phillippe, vagy Chris Cooper azt mondja, azt mondhatja, hogy "ez pontosan így volt", azzal valami plusz izzást idézhet elő a színészi játékban, mert a jó színészek érzékenyek az ilyesmire, érzékenyek arra, amikor a színészi játék komolyra fordul és a valóságba ütközik.



Billy Ray perfekcionizmusát dicséri, hogy az FBI-on keresztül írásban kérdéseket juttatott el Hanssen-hez is, 15 kérdést, melyekből 1-et az FBI nem továbbított (arról, hogy Hanssen, ha ő lenne az FBI feje, mit változtatna az FBI-on belül). Hanssen nem válaszolt a hozzá eljuttatott kérdésekre, életfogytig terjedő büntetését ülve nem volt benne érdekelt, hogy segítsen.

A film hihetetlen jó érzékkel lett elkészítve, komolyan véve a művészet feladatát, hogy tudniillik másokkal éreztetni azt, amin a művész (itt a főszereplő) keresztül megy. Ryan Phillippe, bár régóta nagy kedvencünk, ebben a szerepben mégis megdöbbentően jó. A szereposztók nyilván a Bízd a Hacker-re miatt választották, amiben ugyancsak egy nagyon zárt és nagyon durva rendszerbe került be, és belülről kellett lelepleznie a főnökét. Az idegek harca ez a film, ahol a zöldfülű, de tehetséges srácnak át kell vernie az amerikai történelem legnagyobb tégláját, miközben az élete a tét. Roppant izgalmas. Olyan film ez, amit minél több idő telik el, annál jobban kedvelünk, és annál többször nézzük meg. Bár még teljesen friss, máris klasszikus.