Vadidegen

Igazából ez a fő motívum, ami megmaradt bennünk a filmről, az, hogy Halle Berry veszett jól néz ki, és még a csaj nézőknek is élvezetes őt nézni, ahogy végigbombázza a filmet. Amúgy a történet kellően csavaros, eléggé erőszakos, helyenként izgalmas is, bár csupán egyetlen nyomozás, vagy becserkészés története az egész. A szexuális vonzerőnek és a csábításnak is megvan a maga fontossága, ahogy az kell egy ilyen thrillerben. Igazából ezt a két elemet, az izgalmat és a szexet próbálja keverni és egyensúlyban tartani a film, ami már a Sharon Stone-os, Joe Esterhas-as filmek óta bevált, és jól működik (Elemi Ösztön, Jade, stb..).



A történetet egy meggyilkolt lány esete indítja be, bár menet közben hajlamos ide-oda eltérülni a cselekmény, azért a fő szál végig ez lesz, kinyomozni, ki ölte meg főszereplőnk régi barátnőjét, és miért. Halle Berry Ro néven nyomul, mint tényfeltáró újságíró, aki, mint ahogy a film elején megtudjuk, eléggé kérlelhetetlenül űzi a szakmáját. Nem alkuszik, csak az igazságérzete vezeti, stb, amitől népszerűek az álnéven írt cikkei, másrészt viszont ő maga eléggé magányos.



Ro-nak akad egy segítője is, Giovanni Ribisi (Miles) személyében (aki egyébként nagyon tehetséges színész, egyike a legjobbaknak, de talán ezért is elég fura szerepeket szokott kikapni magának), ő az, akinek a technikai segítségével próbálja meg becserkészni Bruce Willis-t, interneten keresztül. Bruce Willis ezúttal a ″gyanús fickó″, aki sikeres, gazdag, némileg gátlástalan, állítólag csajozógép, és akit célba vesz hősnőnk, hogy kiderítse, mi köze lehetett a lány meggyilkolásához. (Elvileg ezért, gyakorlatilag azért, mert a film forgatókönyve leginkább arra koncentrál, hogy izgalmasnak állítsa be Ro és Harrison Hill kapcsolatát, vagyis kitöltse az időt a köztük levő szexuális feszültség fokozásával, a Bruce Willis-féle titokzatossággal).

Bátran mondhatjuk, nem sok minden történik a filmvásznon, úgyhogy jobb híján belemegyünk a ″ki lehet a gyilkos, talán mégis Bruce Willis?″-féle találgatós játékba, és ezzel töltjük az időt, miközben hagyjuk magunkat a ritka mellékszálak által egy időre megvezetni. A fő izgalmi forrás abból adódik, vajon főszereplőnk, Ro túléli-e a nyomozását, vagy pedig egy (többszörös?) gyilkos áldozatává válik, ami azért valljuk be, nem lenne szép húzás a forgatókönyvtől. Éppen ezért nem is rágjuk le a körmünket a tényleg nagyon szexis Halle Berry-ért, amit persze a film -egyik- hibájáként is felróhatunk.

Ráadásul a film túl sok időt szán az internetes cseverészésnek, amit még mindig nem lehet elég látványosan megoldani egy filmben, hiszen már az első ilyen témájú film, a Hálózat Csapdájában óta (Háza a Tónál, Kutyátlanok Kíméljenek, stb..) az a szokás, hogy a szereplők jobb híján felolvassák a monitoron megjelenő szöveget, ezzel egyrészt tehermentesítve a nézőket, másrészt viszont közben eléggé beszűkítve a látványt.



Persze azért a film végére előbukkan egy-két csavar, hogy ha már addig nem izgultuk halálra magunkat, legalább egyszer-kétszer jól meglepődjünk. Így is teszünk, amúgy pedig a Vadidegent elhelyezzük magunkban arra a polcra, ahol a jó-közepes szexis thrillerek sorakoznak, amiket egyszer tényleg simán meg lehet nézni.