Felkavar a Szél

Bár sejtettük előre, hogy ez egy kemény film lesz, várható volt, hogy Ken Loach nem finomkodik ebben a filmjében sem, azért mégis kicsit megütött minket a film erős agresszivitása. A rendező néhány perc alatt eléri, hogy szinte minden egyes jelenetben számítsunk valamilyen erőszakra, vagyis tartsunk tőle, ami egyébként a tényleges látványnál sokkal félelmetesebb. Ott vannak a fiatal ír srácok, akik ha elmennek együtt focizni, vagy csak leállnak egymással páran beszélgetni, máris államellenes tevékenységet űznek, vagy ha elmennek együtt billiárdozni, akkor a betérő angol katonák azonnal megmotozhatják és megalázhatják őket. Hiába tudtunk már eddig is néhány dolgot az ír függetlenségi mozgalomról, amikor azt látjuk, hogy helyes fiatal fiúk bármikor áldozatává válhatnak az angol katonák kegyetlen hangulatának, kinyílik a bicska a zsebünkben.

Pontosan átérezhető az a tehetetlen düh, amit az ír lakosság, főként a fiatalok éreztek, amikor a legbelső hétköznapi tevékenységeiket dúlta szét az önkényuralom, és az angol katonák egy ír nyelvű bemutatkozásért agyon vertek bárkit a családja szeme láttára. Nagyon kegyetlen időszak lehetett ez az angol történelemben, és bár mi nem osztjuk az "angol-ellenes Loach"-véleményt, az biztos, hogy ezután a film után másképp tekintünk az írek szabadságharcára.



Nyilvánvaló, hogy egy jól átgondolt és pontosan megszerkesztett filmmel állunk szemben, ami nem direkten hat az érzelmeinkre, viszont tudatosan és remekül használja a végig meglevő erőszak-feszültséget. 1920-ban járunk, amikor már 15 éve létezik a Sinn Fein (angolellenes párt), és éppen ekkor (1921) szakad két részre az ír sziget, egy békeszerződés szerint Ír Szabadállamra és Észak-Írországra osztják a szigetet, de mindkettő angol ellenőrzés alatt marad. Megalakul az IRA, az Ír Köztársasági Hadsereg, ami még vagy 80 évig a függetlenségi harcok vezetője és ikonja lesz. A film története az 1920-as függetlenségi háborúnál kezdődik, akkor, amikor a lehető legrosszabb volt az írek helyzete a saját földjükön, és innen indulva követjük néhány évig nyomon az IRA-n belüli különböző irányzatok képviselőinek egymás ellen való fordulását.



Hőseink falusi fiatal srácok, egy idősebb fiú vezetésével, akik szembeszegülnek az angolokkal, gerilla-akciókat szerveznek ellenük, amibe a gyilkosság is belefér. A főhős Damien (Cillian Murphy kiemelkedő alakításában), a film elején orvosnak készül, Londonba. Külön drámai vonal ez is, Damien sorsa, aki a barátaival ellentétben nem hisz az ellenállásban, és boldog, hogy végre elkezdhet orvosnak tanulni egy rendes egyetemen, akkor is, ha az éppenséggel egy angol egyetem. Damien mindigis orvos akart lenni, látszik rajta az elhivatottság, és a már meglevő szakmai profizmus, úgyhogy nagyon sajnáljuk, amikor a történelmi helyzet végül meghiúsítja az álmát.

Cillian Murphy-t eddig nem annyira bírtuk, mert bár tagadhatatlanul tehetséges fiatal színész, valahogy rögzültek a negatív karakterei, amiket eljátszott (Batman: Kezdődik, Éjszakai Járat), és annyira hozzákapcsolódtak, hogy végül antipatikus lett maga a színész. Most viszont ezzel a szerepével eloszlatott minden kétséget, annyira jól játszott, olyan komolyan és olyan átéléssel, amennyire csak lehetséges. A nagyon drámai jeleneteket is visszafogottan játszotta el, amitől az csak még hatásosabb lett.

Nem tudjuk, a forgatókönyv mennyire követte le hűen a valóban megtörtént eseményeket, de az az érzésünk, ez a történet a valóságban is ennyire tragikusan alakult, vagyis a látottakhoz hasonló drámák eshettek meg az életben is.



Akárhogyan is, a film nagy hatást gyakorol a nézőire (és nemcsak a folytonos erőszak-feszültség miatt, persze), olyan élőnek és közelinek mutatja be az ott-és-akkor-t, az ír fiatalok útkeresését, borzasztó nagy lelkesedését és önfeláldozását, időnként bosszúvágyát, mintha a stáb és mi, nézők is ott lettünk volna. Pontosan követhetőek a főszereplők motivációi, a heves politikai vitáknál szinte mindkét félnek igazat tudunk adni, és tisztán látjuk az utat, ami a közös elkeseredett ellenállástól vezetett a szervezet belső töréséhez, és ahogy az egykori bajtársak, haverok, szomszéd barátok, együtt lógó srácok egy adott pillanatban egymással szembe fordulnak. Valóban tragikus történet, amit sajnos ″az élet írt″, de amit Ken Loach és remek stábja mutatott be nekünk, minimum szívszorítóan.