A Karib-Tenger Kalózai - A Világ Végén

Az első film ha nem is lett jó, de legalább érdekes volt, a második film viszont már rendszert csinált a szellemjárásból, az élők és holtak világa közötti ide-oda járásból, a különböző szörnyek szerepeltetéséből, a mellékszereplők jópofi beszólásaiból, úgyhogy a Holtak Kincse nem lopta be magát a szívünkbe, hogy enyhén fogalmazzunk.



Bár még csak egy röpke éve volt, hogy a Holtak Kincsét láttuk, a mostani Karib-tengernél jól jött volna egy gyors-tekeréses üzemmódú visszanézése a második filmben történteknek, mivel elég sok minden utal vissza rá, és elég sok szereplő bukkant fel újra, akiről csak sejtettük, hogy láttuk már őket valahol...

A Világ Végén kezd teljesen belebonyolódni az előző filmben felvetett élő-halott-élőhalott kategóriák jogi értelmezésébe, olyannyira, hogy rövid idő után már feladjuk, és nem igyekszünk megérteni a film törvényeit. (Orlando Bloom, vagyis Will Turner apját meg kell szabadítani Davy Jones (?) átkától, mert lassan az egyik hajó testébe kezd beleolvadni, közben Jack Sparrow kapitány is vissza lehet hozni a holtak világából -ebben is a főgonosz Davy a ludas -, hiszen elvileg ő a főfőszereplő, és hiba lenne lemondani róla a harmadik film egészében, plusz Barbossa (Geoffrey Rush) is visszatér az élőkhöz, bár ő már eredetileg elátkozott volt, stb..) Eléggé kuszák a szálak, de a film elején még csak azt látjuk, hogy egy angol főnemes (akiről később kiderül számunkra, hogy szerepelt már a második filmben is), Beckett irányításával mindenkit kivégeznek, akiknek valami közük is volt valaha a kalózokhoz, még a 6 év körüli kisfiúkat is (ennyit a 12 éveseknek szóló korosztály besorolásról).



Keira bőre egy év alatt sokkal barnább lett (persze tudjuk, hogy a második és a harmadik filmet szinte teljesen egy időben forgatták), Bloom viszont most mintha csöppet hátrább szorult volna, ebben a történetben ő kevésbé a szerelmét folyton megmentő fiatal kardozó hős, mint inkább egy mellékutakra tévedt, magánakciókat folytató srác, aki a film majdnem három órája alatt kb. összesen 10 percet foglalkozott Keira-val/Elizabeth-tel. Johnny Depp karakterét nem variálta a forgatókönyv, Jack kapitány ugyanúgy néz ki, és ugyanolyan furcsán viselkedik most is, mint az előző filmekben. Van egy olyan elhintett gondolat a filmben, miszerint Jack Sparrow-nak kész tervei vannak barátai és a kalózok világának megmentésére, és miközben nem értjük, mit miért tesz, aközben ő csupán tartja magát a tervéhez, bár ha ez így is van, az sem segít minket eligazodni a film cselekményén. 


A film az alábbi menetben halad előre: egy darabig megy ez az élő/holt dilemma, meg hogy kit hogyan honnan kellene kiszabadítani, hogy jó legyen a világ kalózainak, aztán mikor kezdene leülni a cselekmény, bejön egy harci jelenet, aztán amikor már az is túlságosan elhúzódik, akkor beugrik a humor-szál, és mindenféle szereplők kezdenek el váratlanul jópofizni.



Ez után a kör után kb. ugyanez indul újra, bár vannak variálások benne, de azért a fő csapásirány ez. Az némileg megnehezíti a cselemény megértését, hogy a történet erősen épít arra, hogy betéve ismerjük és emlékszünk a második filmre, vágjuk az összes szereplő identitását és küldetését.
Persze ez nem így van (no, jó, azért a nagyon jól kinéző Jack Davenport-ra, alias Norringtonra még emlékszünk), de még ha így lenne, sem nagyon tudnánk mit kezdeni Geoffrey Rush elmélkedéseivel az életbe visszatérő holtakon, Rush kismajmának totális főszerepével, Keira kifejlett harci kedvével, vagy Jack Sparrow betépett vízióival.



Hiába próbálják az alkotók látványosnak szánt csatajelenetekkel feldobni a filmet (amely igyekezetük végül egy maratoni hajócsatába torkollik), sem a küzdelem, sem Johnny Depp ugrálása, sem Keira napcserzett barna arca, sem a matrózok idétlen viccelődései sem tudják megmenteni a filmet az unalomtól. Tény, hogy ez a majdnem három óra túl sok Karib-Tenger kalózaiból, hiába bukkannak fel -durva sztereotípiák mentén - a különböző népcsoportok kalózai, hogy együtt mentsék meg a kalóz-világot, ez sem lesz meggyőző. Ezúttal, hasonlóan a második filmhez, nem kapunk képet arról, miért olyan különleges kalóznak lenni, azon túl, hogy folyamatosan rumot kell vedelni és angol hajókat megtámadni, miről szól ez a kalandos életforma. Az első filmben még voltak ezügyben próbálkozások, főként Johnny Depp karaktere körül, de most minden felszínesebb lett, beleértbe Chow Yun-Fat borzasztóan erőltetett kalóz-ábrázatát is.

Tulajdonképpen sem az izgalmak, sem a romantika, sem a humor terén nem nyújt eleget a film, de ami még rosszabb, ezek hiányát egymással próbálja ellensúlyozni. Keira és Bloom között tovatűnt az első film finom érzelmi feszültsége, most folyton méregetik egymást, és másoknak azt mesélik, mennyire szeretik a másikat, de amikor közös jelenetük van, nulla romantikus töltetet sem érzünk köztük. Ennek hiányát akció-jelenetekkel palástolja a film, vagyis hőseinknek időről-időre menekülniük és harcolniuk kell, hátha így nem vesszük észre, hogy idegenül mozognak egymás mellett.



Ugyanígy, az izgalmak hiányát egy-egy jelenet humoros beszólásokkal igyekszik elfedni, ami végképp nem működik, mert így még kevésbé tudjuk beleélni magunkat a harcokba, és egyéb akciókba (az is igaz, hogy egy olyan filmben, amiben hangsúlyosan nem számít a halál, vagyis ezzel még nem tűnik el egy szereplő a színről, csöppet kevésbé izgulunk a főhősökért is).

Végülis értékelhetjük a film technikai felkészültségét, a sok-sok pénzért felépített hatalmas díszleteket, egész városokat, hajókat, a rengeteg statiszta részvételét, a látványos csatajeleneteket, és hasonlókat, mert ezek tényleg jelen vannak a filmben. Igazi érzelmeket, valódi feszültséget, jól működő cselekményt ne várjunk tőle, de ha megbarátkozunk azzal, hogy a második film színvonalán mozgunk, és egy intenzív kalandfilm helyett inkább egy hosszúra nyújtott kaland-folyamot kapunk, akkor rendben lesz a moziélményünk.