nem vagy belépve:
microcspv    "peace is precious"
logo Marilyn


    

2007-05-14

Harc a drogok legalizációjáért

Mi a baj a Kendermaggal ?

A Kendermag Egyesület folyamatos aktivitást fejt ki a marihuána legalizációja mellett, tüntetések tüntetések hátán, és ugye nincs az a fiatal, aki vonzódik a cigihez, meg a szíváshoz, és azt mondaná, a Kendermag hibásan cselekszik, mert sarkosan fogalmazva, leginkább csak meglovagolja az ügyet. Ugyan, tényleg, ki is mondana ilyet?

Ha körülnézünk a világban, az egy darab Amszterdamot, a fű Vatikánját leszámítva nem túl sűrűn találunk olyan országokat, ahol a marihuána legális - vagyis enyhén szólva utópisztikus célt tűz maga elé a kedves kis szervezet. Abban, hogy valaki utópisztikus célt tűz maga, és a közösség elé, amely érdekében tevékenykedik, nyilvánvalóan nem volna semmiféle kivetnivaló. Ugyanakkor, ha ez az utópisztikus cél elhomályosítja a napi, aktuális, és égető célokat, akkor az már durva hiba a rendszerben.

Megmondjuk, mire gondolunk. 1998-ban a kormánypártok (FIDESZ+Kisgazdák), kihasználva a parlamenti többségüket, megszavazták az ominózus drogtörtvényt. (A dátum nem 100-as, de az fix, hogy 98-ban volt, hogy tiltakoztunk a törvény megszületése ellen, lásd e régi hírt itt). A 2002-ben alapult Kendermag Egyesület immár 5 éve szélesíti a fű-mozgalmat, ami jó. 2002 decemberében az SZDSZ+MSZP kormány számos enyhítést hozott az előző kormány drogtörvényében, ami jó, hiszen azt tették, amit ígértek (ne feledjük, a Kendermag Egyesület Gusztos Péter révén kifejezetten egy SZDSZ-es képződmény). A többi azonban néma csend - gyakorlatilag. A harc egyfajta állóháború formájában folytatódik, Kendermag-rendezvény Kendermag-rendezvényt követ, ám ezen imák füstje nem hat el egészen a parlamentig, még akkor sem, ha Gusztos Péter például oda jár dolgozni.

A nagy és utópisztikus marihuána legalizálás-mozgalom füstje így eltakarja a konkrét tennivalót, a drogtörvény rendbetételét, és nem történik semmi. Ha Gusztos Péter és az SZDSZ a kormányban vannak, és parlamenti többséget élveznek, akkor nyugodtan megszavazhatnak bármit, és ha az Alkotmánybíróság esetleg visszadob egy-egy próbálkozást, vagy megsemmisít egy-egy szövegrészletet a törvényből, az sem a világ vége, sőt, hiszen az Alkotmánybíróság a demokrácia egyik fő biztosítéka, és senki sem akarja kiverni a biztosítékot, ugyebár :) Azt várnánk, hogy a sok-sok Kendermag-rendezvény révén a közösség, melyet a Kendermag képvisel, és maga az ügy is profitálhat. Ezt akkor látnánk, ha újabb és újabb törvénymódosításokat dolgoznának ki az SZDSZ-esek, a Kendermagosok, az emberek javát szolgálva. Addig azonban ezek a rendezvények tulajdonképpen üresjáratot jelentenek, és egyszerű SZDSZ kampány-ünnepségekkel, szavazó-toborzással egyenlőek.

A másik furcsaság, amit a mozgalom produkál, melynek élére szegődött a Kendermag, az, hogy az árnyalatok kissé eltolódnak. Mert gondoljuk el, nem mindegy, hogy miről szól a mozgalom, a marihuána legalizálása érdekében folytatott legális, jogi erőfeszítésekről, vagy a szívás népszerűsítéséről. Tény, persze, hogy a marihuána-t, a hasist, a kendert nonstop démonizálják, primitív filmek ezreiben a heroinra azt fordítják szinkronban, hogy "fű", a fűre meg simán azt mondják, hogy "drog". Ennek tükrében abszolút érthető, ha egy de-démonizáló harcot vívnak, amely megvilágítja, hogy a fű nem heroin. Ez a de-démonizáló harc azonban másodpercek alatt átcsap e drog népszerűsítésébe, amint bejönnek a képbe a Woodstock-ot idéző elemek, a koncertek, vagy olyan jelenetek, ahol sodorni, szívni tanítják a fiatalokat.

Ne feledjük, nem arról szól ez a harc, hogy mindenki szívjon füvet, hanem arról, hogy aki akar, az szívhasson. Ne feledjük, nem az emberek életstílusát akarjuk megváltoztatni - hanem a marihuánával kapcsolatos előítéleteket felszámolni - azért, hogy a legális, jogi küzdelem egy értelmesebb kontextusban zajlódhasson. A marihuána legalizálására törekvő mozgalom mégsem lehet azzal egyenlő, hogy mindenkit rászoktatnak, hogy a végén egy ügydöntő népszavazáson mindenki IGEN-t szavazzon a fűre. Vagy mégis? Ezzel a mindenkit rászoktatni dologgal, illetve a fű népszerűsítésével kapcsolatban az a bibi, hogy ez egy addiktív cucc, vagyis jól rá lehet szokni, és bár jogilag nem vagyunk otthon ebben a kérdésben (sem), mégis van egy olyan gyanúnk, hogy valakit rászoktatni valamire (ami addiktív), bűncselekmény - hogy az etikai vonatkozásait ne is említsük.

Azt gondoljuk tehát, hogy vagy a fűvel kapcsolatos előítéletek (hamis vélekedések) ellen harcolunk, vagy pedig a népszerűsítését végezzük. A kettő nem ugyanaz, sőt. Az előítéletek, hamis vélekedések elleni harcot az ember egy ügyben nem valamely oldal, valamely fél javára folytatja, hanem az előítéletek, a hamis információk ellen. A fű egyszerű apoteózisa azonban átlátszó propaganda-hadjárat, amely csupán annyit sugall, hogy a fű az trendi, a fű az jó.

Egészen más dolog azt mondani, amellett kiállni, hogy durva dolog büntetni azokat, akik füvet szívnak, vagy azért kampányolni, hogy kvázi mindenki szívjon fűvet. Természetesen az volna a jó, ha mindenki azt csinálhatná, amit akar, és ha nem kellene ahhoz sem cigizned (nem is kell), sem fűvet szívnod (nem is kell), hogy trendi fiatal légy.

A fűvel kapcsolatos előítéletek oszlatása közben jó volna, ha nem egyoldalúan közelítenék meg a kérdést, úgy, mintha a fű ügyvédjei, sales-szesei lennének, és nem bírók és szakértők. Ha nem így történik, akkor a mozgalom egyszerű propaganda hadjárattá (kampánnyá) változik.

A Kendermagosok KÁTÉ-ja a drogpolitika megváltoztatását célozza, és nem a törvényekét. Értsd, az utópisztikus, kánaáni célok közé vegyül a kannabisz-származékok fogyasztásának dekriminalizációja - ami kábé olyan, mintha valaki azt mondaná, oké, leviszem a szemetet, de előtte még kiharcolom a világbékét. Tekintve azonban, hogy haverjuk, Gusztos Péter ott csücsül a parlamentben, talán nem tüntetniük kellene, hanem új törvénymódosítás- javaslatokat kidolgozni, amiket Gusztos és az SZDSZ szépen megszavaztathat a parlamentben - holnap. Persze a mámorhoz mindenkinek joga van, és vegyük figyelembe, hogy a némiképp öncélú kampány-rendezvényeknek is van ám hasznuk - de ez elsősorban politikai profit, amit az SZDSZ zsebel be, valahányszor összecsapnak a drogpártiak (SZDSZ) és a drog-ellenesek (Jobbik). A Kendermagos tüntetések technikailag mindig egy-egy világnézeti összecsapást képeznek valamely jobboldali szervezettel, s így minden demonstráció látványos választási lehetőséget kínál a fiataloknak, választhatnak, hogy a drog-pártiak a szimpik, vagy a drog-ellenesek.

Amúgy az egész kannabisz-kérdésről csakis komplexen érdemes vitatkozni - természetesen. Ez a komplex vita (amit mellesleg törvénymódosítás-tervezetek vitájaként kellene bonyolítani) azonban merő véletlenségből sosem jön össze. Valahogy véletlenségből mindig úgy alakul, hogy marad a puszta összecsapás "drog-ellenesek" és a "drog-pártiak" között. Egy-egy ilyen rendezvényen az a minimum (az lenne a minimum), hogy olyan emberek is szót kapjanak, akik szerint éppenséggel a kannabisz nem jó dolog, vagy akik szerint jó dolog, de mondjuk veszélyes, és fiatal korban (14-18 évesen) nem ajánlott a rendszeres fogyasztása, mert skizofréniához vezethet. Megszólalási lehetőséget kellene talán biztosítani olyanok számára is, akik tapasztalata szerint a kannabisz-származékok bizony konkrét belépőt jelenthetnek a kemény drogok világába. A tisztánlátás érdekében esetleg el kellene határolódni a cigarettától, ami ugyebár kemény drog, borzasztó nehéz róla leszokni, és mellesleg, aki szív, az nagy gyakorisággal cigizik is - hiszen a füves cigi is cigi, abban is ott van a Philip Morris dohánya (átitatva az addikciót okozó rákkeltő anyaggal, lásd a Bennfentes c. megtörtént esetet feldolgozó filmet). A cigi rossz. És akkor ott vannak a szintetikus drogok, ezekkel kapcsolatban nem kellene icipicit zéró toleranciát alkalmazni? Ezektől nem kellene konkrétan elhatárolódni?

Az ember hétköznapjai során gyakran kerül abba a helyzetbe, hogy valakit meg kell győznie arról, hogy a fű az nem rossz, illetve az nem az a "drog", aminek sokan gondolják, hiszik. Egy-egy ilyen beszélgetés azonban a fenti nem kimondottan "drog-párti" gondolatokat feltétlenül tartalmazni szokta, hiszen ilyenkor nem rá akarunk szoktatni valakit a fűre, hanem azt szeretnénk, ha képes lenne ő is különbséget tenni a "drogok" és a kannabisz között. A Kendermag-rendezvényeken (a sajtóvisszhangok alapján) nem túlzottan dúl a tolerancia ezekkel a gondolatokkal szemben, illetve olyan személyekkel szemben, akik mondjuk megtapasztalták egy-egy barátjuk elvesztése során, hogy a kannabisz igenis lehet belépő a heroinhoz.

A Kendermag-rendezvényeken az ellenérveket, úgy tűnik (az index.hu tudósítása alapján), egy rendőrségi kordon másik oldalára szorítják ki, illetve kordonnal tartják távol. Ezt a kordon-dolgot abszolút átvitt értelemben értjük, mert úgy gondoljuk, hogy ha a társadalmat arról szeretnék meggyőzni, hogy csomó téves elképzelés kering a fejekben, és egyúttal szeretnék ezeket eloszlatni, akkor a megfelelő hozzáállás azoknak a megértése, akik a drogokban a rosszat, a szörnyű dolgot látják (mint ahogy ez leírás a drogokra a kannabisz-származékok kivételével abszolút stimmel is).

Ha ezeket az embereket, a különféle ellenérveket, illetve általában érveket nem értjük meg, és nem foglalkozunk velük, és csupán az ellenség alattomos támadásaiként kezeljük, akkor nem mondhatnánk, hogy a társadalmat akarjuk meggyőzni valamiről, felvilágosítani valamivel kapcsolatban. Akkor leginkább azt mondhatjuk, hogy a magunk igazának biztos tudatában jól beintünk a társadalom rajtunk kívül eső hányadának. Akkor ahelyett, hogy egy demokratikus természetű ügy érdekében dolgoznánk, egyszerű megélhetési politizálást folytatunk. Az, hogy a Kendermagosoknak állítólag saját üzleti vállalkozásuk (egy füves gazdabolt) épül a fűtermesztésre, enyhén szólva etikátlan vonzatokat csempész az egészbe - hiszen ez így, ennek fényében már olyan, mint egy az ügyfélkör bővítéséért folytatott terméknépszerűsítő kampányt folytatnának.

Amúgy természetesen érdekes elképzelni, hogy Magyarországon legális lesz a marihuána. Feltételezzük, ez olyan alapon lesz majd, hogy a marihuána nem annyira káros szer. Ez azonban felveti, hogy a cigarettát abban a pillanatban ugyanilyen alapon be kellene tiltani - világszerte. Érdekes elképzelni, amint beindul a "liberalizáció". Vajon akkor a gazdák a búza, a zöldségek és gyümölcsök termesztése mellett milyen arányban állak majd át, milyen arányban fognak füvet termeszteni? Vajon mekkora jövedéki adó lesz rajta? Vajon az EU mit ajánl a drogok legalizálásával kapcsolatban? Vajon Magyarországon hamarabb lesz legális a marihuána, mint mondjuk Hollandiában? Vajon a Kendermagosok onnantól traktorokkal vonulnak majd az utcákra, valahányszor, mondjuk a liberalizáció révén a holland termesztők füve olcsóbban jelenik meg a helyi Tescok-ban (és benzinkutaknál), mint a hazai termesztőké? Vajon az orvosok, gyógyszerészek milyen kockázatokról és mellékhatásokról fognak beszámolni, ha megkérdezzük őket? Vajon a gyógyszergyárak ölbe tett kézzel nézik, hogy a gazdák fűben utaznak, ők meg nem árulhatnak drogokat? Vajon nem kezdenek hozzá, hogy egészségbarát bódítókat gyártsanak, melyek számos fontos ásványi anyagot is tartalmaznak? Vajon a csokigyártók mikor szállnak be a nagy bizniszbe, és mikor kezdik el a füves sütiket, hasisos csokikat gyártani? Vajon hogy fogják megakadályozni, hogy Magyarországról kivigyék a más EU tagállamokban még illegális cuccokat? Vajon lesz-e korhatár, amely alatt fűvel, kannabisz alapanyagú, összetevőjű termékkel nem szolgálnak ki vásárlót? Vajon mennyire lesz drága a bárokban a kannabisz, hogy az alkoholfogyasztás drámai visszaesését túléljék? Vajon hogy érik majd el, hogy a bárokban vásároljanak kannabisz-cuccokat, és ne úgy menjenek oda, hogy már jól be vannak szívva, vagy ne az otthonról hozott füves cigire gyújtsanak rá (hoppá, ekkor a cigi már illegális lesz (hálistennek), szóval marad a pipa), miközben egy pohár víz felett röhögcsélnek? Vajon a megnövekedett igények miatt a fű-árak hova fognak felszökni? Vajon a mostani fű-dealerek mivel foglalkoznak majd? Vajon a gomba-termesztők és fogyasztók ugyanígy ki tudják majd vívni a legalitást? Vajon mennyire sokan akarnak majd Magyarországra költözni, hogy itt termeljenek és fogyasszanak? Vajon elférünk majd? Vajon lesznek-e akkor is illegális fű-termesztők? Vajon a rendőrség mennyire lesz morcos, ha valakinél talál egy mázsa be nem jelentett cuccot? Vajon megsemmisítik? Vajon mi lesz a neve annak a kormány-részlegnek, amely a fűvel kapcsolatos ügyeket felügyeli majd? Fű-ügyi minisztérium? Vajon nálunk melyik párt embere lesz a fű-ügyi miniszter? Vajon, ha valaki véletlenül rászokik valamely kemény drogra a kannabisz után, akkor beperli-e a gyártót és a forgalmazót, akiktől vette? Vajon a McDonalds is beszáll-e a kannabisz bizniszbe, és megkockáztatja, hogy beperlik, amiért addiktív cuccot árultak?: Vajon lesz-e nálunk kannabisz világbajnokság, és kannabisz árverések? Lesznek-e kannabisz-kritikusok, kannabisz kritikák pl.a cspv-n? Vajon hogy lehet majd nemzetközi médiumokban, pl. a CNN-en reklámozni Magyarországot, a magyar "goodness" hétvégéket az USA-ban illegális kannabisz konkrét említése, vizuális megjelenítése nélkül? Érdekes kérdések … legalábbis, per pillanat tényleg érdekesnek tűnnek. Olyan ez, mint amikor a 80-as években az értelmiségiek a kommunizmusról értekeztek (a távoli célról, ahova majd a szocializmus útja vezet).

Akármit is hoz azonban a távoli jövő, addig, illetve mindenek előtt talán nem ártana módosítani azt a fránya drogtörvényt, hogy a 98-ban esett csorbát kiköszörüljük. Ehhez azonban talán elsősorban törvényalkotás, jogi viták, lépések, törvény módosítás tervezetek, módosítások, előterjesztések volnának szükségesek, és nem annyira füves büszkeség napja rendezvények :)
-jepe-
2007-05-14

Címkék: