Majdnem Bombanők

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy francia vígjáték. Adva vannak benne a lánytípusok, a szőke, a duci, a barna - és egy egzotikus. Koruknál fogva, nyilván középiskolába járnak, és adva van egy nagy nap, egy nagy esemény, amire készülniük kell, a film teljes játékideje alatt. Mivel négyen vannak, a végzős bál kilőve, marad egy táncverseny, ami természetesen hip-hop táncverseny, a konfliktus pedig, amit a film végéig meg kell oldaniuk, vajon mi más is lehetne, mint az, hogy meg kell ismerkedniük az orgazmussal.



A film cselekménye nagyon hamar, szinte negyedóra alatt lepereg odáig, hogy beszervezik az indiai lányt, és kitalálják, hogy indiai motívumokat vegyítenek a hip-hop-ba, és ezzel fognak nyerni. Már javában megy is a próba, amikor rájönnek, hogy valami miatt nem eléggé finom a mozgásuk, nem eléggé felszabadultak, ekkor derül ki, hogy az egzotikus lányon kívül a három lánynak sürgős felzárkóztatáson kell észt venniük orgazmus terén - különben nem nyerhetnek. Pengeéles gondolatmenet, amivel jól őrületbe lehet kergetni szegény tinilányokat, elültetni a bogarat a fejükbe, hogy nem teljes emberek, amíg nem ismerkedtek meg az orgazmussal.

A film eléggé egyszerűen működik, a jelentek egy tévésorozat esetlegességével követik egymást. Elvileg vígjátékról van szó, párszor érezzük is, hogy a film készítői szerint most nevetnünk kellene, ám ez nem jön össze. A fő probléma az, hogy tökéletesen sablonos a film, nincs benne semmi eredetiség, semmi érzés, egyszerűen ledarálják a jeleneteket, mi megnézzük, aztán köszi, puszi, kész, passz. A sablonosság mellett - bár a főmotívum elvileg a tánc lenne- a tánc is elsikkad, alig látunk valamit, és az sem százas, hiszen ekkor a lányok még nincsenek túl az első orgazmusukon, és bénán mozognak. A tánc elhanyagoltsága mellett további hanyagságokat is bőven találunk, melyek közül a legdurvább az indiai motívum.

A csapat lelke az "indiai lány", aki Marseille-ből származik. Miatta jön be a képbe az indiai tánc. Mármost a Marseille-i lányt természetesen egy arab lány alakítja, Djena Tsimba, akinek az életrajzát sem szükséges elolvasni ahhoz, hogy lássuk, nem indiai, illetve, hogy lássuk, tényleg Marseille-i. Djena Tsimba anyukája algír, apukája pedig afrikai, szóval a szereposztás nem stimmel. Úgy látszik, valami arab-ellenes lobbi elérte, hogy a sztoriból kiradírozzák az arab vonalat, és indiaival helyettesítsék, még akkor is, ha Franciaországban a hip-hop (lásd a Besson-filmek zenéje) Marseille-hez kötődik. Még akkor is, ha a film elején a Marseille-i vonal megmaradt, illetve még akkor is, ha főszereplő szemlátomást nem indiai - még távolról sem. Fura, de hát ez van.

A film lehetne akár egy hűvös limonádé is, hiszen kifejezetten jó dolog, ha a tinik valami üdítő filmből merítenek mintákat, szereznek tapasztalatokat, ám ez a film túl üres ahhoz, hogy bármilyen érzelmet is közvetítsen. Ott van az egyik lány, aki állandóan be van indulva, hogy most elveszti orgazmus-nélküliségét, és végig vigyorogja a filmet, mit egy vadalma, és az első pillanattól, ahogy belépett a próbaterembe egy feka srác, egyből belé zúg, és onnantól folyamatosan e srác köré tekeredik, mint valami felfújhatós kígyó. Mi azt hisszük, már rég túl vannak a szexen, ám kiderül, hogy még nem, ekkor viszont végre sor kerül rá, de úgy, hogy a srác másnap elutazik örökre. Hinnénk-e, hogy egy ilyen jelenetet is meg lehet oldani érzelmek nélkül? Hát igen. A menet után a srácot kirúgják az éppen hazaérkező szülők, s többet nem is hallunk róla.

Azt már nem is említjük, hogy a pufók lány eredetileg nyilván úgy volt kitalálva, hogy leszbi lesz, a tánctanárnő ugyanis bevallottan leszbi. Ezzel együtt végül senki sem lett leszbi, pedig a film legvégén a pufók lány utána kapja a fejét egy helyes csajnak - szóval elképzelhető, hogy a forgatás során még több jelenetnél még úgy hitték, hogy a lány végül leszbi lesz. A pufók lány mellesleg nem esett keresztül a rávonatkozó orgazmus-jeleneten, szóval tényleg van okunk azt hinni, hogy marketing szempontok miatt végül elálltak tőle.

Sajnos, ez a film nemhogy nem limonádé, de még csak nem is hűsítő. Inkább csak tömény cukros víz, szobamelegen, tele összevisszasággal, szegény tinilányok pedig, akik beneveznek erre a filmre, végül üres kézzel távozhatnak, mert a bepillantást az érzelmekkel dúsított szex világába távolról sem kapják meg.