2008-01-15
Casting Minden
Stílusgyakorlat
Hiába éreztük eddig szerencsésnek magunkat, hogy sikerült teljesen kihagynunk a Megasztár c. kereskedelmi tv-s műsort, és az ezzel járó őrületet, most váratlanul egy film formájában ütköztünk bele. Tímár Péter legújabb filmje ugyanis bevallottan a TV2 egykori népszerű műsorát dolgozza fel, egyfajta zenés játékfilm formájában.
Valahogy nem tűnik nagy kockázatnak egy ilyen filmet készíteni,
úgy, hogy annak idején az összes bulvárújság- és tv-csatorna ezzel a műsorral, a szereplők magánéletével foglalkozott, az embereknek ez lett az egyik bevált beszédtémájuk, sőt, még az un. "záró-show-ra" is tömegesen mentek el a felajzott népek. Mindezek fényében elég csak az egyik akkori döntőst (második helyezettet?) beválogatni most főszereplőnek, mellérakni Kern Andrást, hogy ő megadja a játékfilmes lökést a produkciónak, és a többi már megy a maga útján: jöhetnek a görcsösen "kitalált" és "bestylistolt" mellékszereplők, a fiatal énekesek, akikkel bár nem történik semmi a film ideje alatt, de arra jók, hogy időről-időre elénekeljenek egy-egy dalt.
Az egészet egyébként Oláh Ibolya menti meg, a különleges hangú énekes csaj, aki egészen természetesen tett-vett a filmvásznon, és ettől úgy tűnt, mintha nem is játszana, hanem leginkább
önmagát adná (bár nem ismerjük, úgyhogy ezt nem tudjuk eldönteni). Az ő egyszerű lazasága tette úgy-ahogy helyre a többiek borzasztó mesterkéltségét, az összes fiatal szereplő modoros játékát, azt a beszédstílust, amit kilométerekről ki lehet szúrni, és be lehet azonosítani mint egy színművészeti főiskolás erőltetett beszéd-technikáját. Persze egy jó rendezés még enyhíthetett volna ezen, de úgy tűnik, Tímár Péter csak Oláh Ibolyára és Kern Andrásra koncentrált, a többieket pedig hagyta szabadon kószálni.
A film egy didaktikus képsorral indul: a Sztárhangár c. filmbeli énekes-verseny meghallgatásaival, illetve egy, ezek közzé vágott lóverseny start-képeivel. Nyilvánvaló, hogy itt valamiféle kezdetről, elindulásról van szó, ezt rögtön vesszük az egymás után vágott képekből, bár ettől
még nem lesz hatásos a filmkezdés (pedig egy ilyen, "fiatalos", zenés, stb. filmnél nagyon fontos a megfelelő nyitójelenet, mint egyébként minden más filmnél is, ami egyből helyére teszi a film alaphangulatát).
Jó, így-úgy elkezdődött a film, ami után, mint galambok a morzsákat, kezdjük összeszedni a film későbbi szereplőit. Minden Sztárhangáron indulóról (és abban továbbjutóról) kapunk futólag egy kis képet, hogy kb. mit dolgozik (pizzafutár, zöldség-pakoló, butikos, egyetemista, képzőművész-főiskolás, intézeti munkás, stb...) vagy milyen helyen él (az egyik srác a szüleivel, Oláh Ibolya egy intézetben, stb..). Rajtuk kívül még Kern András karakterére, Rezsőre koncentrálunk, aki a többieknél érthető módon árnyaltabb jellemzést kap: kiábrándult, lecsúszott, talán alkoholista (?), aki persze a legjobbak közül való, ami a zenetanítást illeti, de amióta elveszítette a feleségét, nem találja a helyét - erről szól a neki kitalált, eléggé sztereotíp karakter. Kern András nem viszi túlzásba a játékot, látszik, hogy a bevált effektjeivel dolgozik, bár tény, hogy ez mindig működik nála.
Oláh Ibolya viszont elég jó, épp az egyszerűsége miatt, még a rosszul megírt szövegei ellenére is üdítő jelenség a sok amerikai filmekből ismert mozdulatot ismételő, mesterkélten beszélő többi fiatal szereplő között.
Annak ellenére, hogy egy kikövezett úton halad a film, vagyis kicsi a valószínűsége, hogy nem fogják sokan megnézni az egykori Megasztár-rajongók közül, egy csomó hibát elkövet, ami visszaveti az élvezetét. Ilyen a rosszul megírt forgatókönyv, ami kevés érzelmi történést hoz létre, és csak sztereotíp karakterek mozgat, szeterotíp mozdulatokkal (amikor már a második szereplő rántja magához a karjait örömében, ahogy azt 10 éve láthattuk az amerikai filmekben, kezdünk nem hinni a szemünknek).
Sokkal több helyet kellett volna adni Oláh Ibolya karakterének, a hátterének (a Kútvölgyi Erzsébet-es és az intézeti gyerekes jelenetek lettek a legjobbak), illetve annak, mit kezd egymással egy
kiégett énektanár és egy fiatal vadóc lány (a film lebegteti a szerelmi viszonyt köztük, de ezt sem jól). Gyakran rosszak a párbeszédek, helyenként látszik, ahogy beerőltettek egy-egy szót ("fekete ciklon"), amit amúgy nem mondana senki az adott helyzetben, de a trailerben lehet, hogy működik majd.
Akadnak kifejezetten béna jelenetek, amik rendesen le sem zárulnak, ilyen pl. a "lányok", vagyis a döntőbe került 4 lány spontán csevegése egy ágyon (azt sem értjük, hogy kerültünk oda, csak azt vesszük észre, ez a következő jelenet), amikor fogadnak valamiben Oláh Ibolyával, aztán visszaszámolnak, aztán várunk...és nem történik semmi. De szó szerint semmi, halad tovább a film, az egésznek nem volt egyáltalán semmi értelme. (Az sem hihető, ahogy a 4 lány elkezd hirtelen jóba lenni egymással, itt is volt egy nagy ugrás a forgatókönyvírói fejekben).
Nemcsak suta jelenetek, de suta mellékszereplők is vannak: ilyen Scherer Péter karaktere, akit egész egyszerűen nem értünk, néha morog valamit, aztán csak hallgat, közben tesz-vesz egy stúdióban, és ennyi.
Balázsovits Edit sem sokkal jobb, ő személy szerint hasonló modorosan játszik, mint a fiatal énekes-tanoncok a filmben. Azt pedig, hogy az amúgy remek Steiner Kristóf-ot (aki persze nem színész) miért kellett egy nyafogó és hisztis meleg koreográfusként berakni két másodpercre (és neki miért kellett ezt elvállalni), rejtély. (Steiner Kristóf viszonylag új felfedezés számunkra, egy gyerekfilm vetítése előtt elképesztően jól beszélgetett a 4-5 évesekkel, tökéletesen beszélve az ő nyelvüket, amúgy pedig a tv-kben mozgó emberekkel szemben ő egészen eredeti és jó srácnak tűnik, úgyhogy kár volt neki ezt elvállalnia).
Ami a zavaró apróságokat illeti, a legszembeöltőbb az énekesek színpadi fellépésének erőltetett stylist munkája. Bár nem tudju
k, az eredeti verzióban (a Megasztárban) milyenek voltak a fellépő szerelések, ezektől kész lettünk (ebben is kivétel Oláh Ibolya, akihez illettek a ruhái). A többieknél a folyton felbukkanó béna hajpánt, a hosszú fekete bőrkabát, a "nagyon lazára" komponált leengedett nadrágtartós deszkás nadrág, amiből valamilyen ok miatt kiállt egy kendő (Justin Timberlake lehetett a minta, de az ő gatyója valóban laza volt, nemcsak annak kitalált), vagy a "szépfiús" felhajtott galléros ing, megküldve egy szélfútta hosszú hajjal a Peti nevű versenyzőnél - ezek azok az elemek, amikkel nem tudunk mit kezdeni, finoman szólva.
Persze a film lényege a sok ének, elvégre ez egy zenés film, és ez a front tulajdonképpen működik is. A dalok, amiket hallunk, általában jók, jó a hangjuk a szereplőknek, úgyhogy ez a része élvezetes a filmnek. (Oláh Ibolyát szívesen hallgattuk volna még, annyira tetszett a rekedtes, különleges hangja).
Szóval ha mérleget akarunk vonni ennél a zenés vígjátéknál (?), akkor azt mondanánk, a zenei oldal rendben volt,
de a történet, a dramaturgia, a párbeszédek és a játékfilmes kötőanyagok már kevésbé.
Sokkal több árnyalatra lett volna szükség a főszereplők bemutatásában, több motívációra és érzelemre, több természetes megnyilvánulásra. Valahogy meg kellett volna szüntetni a film darabosságát, azt, hogy az egyes jelenetek gyakran mintha nem kapcsolódnának egymáshoz, hanem csak egymás után lennének pakolva. A kevesebb itt is több lett volna, visszafogottabb show-részek, de átérezhetőbb konfliktusok és ismerős karakterek, és ha nem túl nagy kérés, egy picike izgalom a cselekmény alakulásában.
úgy, hogy annak idején az összes bulvárújság- és tv-csatorna ezzel a műsorral, a szereplők magánéletével foglalkozott, az embereknek ez lett az egyik bevált beszédtémájuk, sőt, még az un. "záró-show-ra" is tömegesen mentek el a felajzott népek. Mindezek fényében elég csak az egyik akkori döntőst (második helyezettet?) beválogatni most főszereplőnek, mellérakni Kern Andrást, hogy ő megadja a játékfilmes lökést a produkciónak, és a többi már megy a maga útján: jöhetnek a görcsösen "kitalált" és "bestylistolt" mellékszereplők, a fiatal énekesek, akikkel bár nem történik semmi a film ideje alatt, de arra jók, hogy időről-időre elénekeljenek egy-egy dalt.
Az egészet egyébként Oláh Ibolya menti meg, a különleges hangú énekes csaj, aki egészen természetesen tett-vett a filmvásznon, és ettől úgy tűnt, mintha nem is játszana, hanem leginkább
önmagát adná (bár nem ismerjük, úgyhogy ezt nem tudjuk eldönteni). Az ő egyszerű lazasága tette úgy-ahogy helyre a többiek borzasztó mesterkéltségét, az összes fiatal szereplő modoros játékát, azt a beszédstílust, amit kilométerekről ki lehet szúrni, és be lehet azonosítani mint egy színművészeti főiskolás erőltetett beszéd-technikáját. Persze egy jó rendezés még enyhíthetett volna ezen, de úgy tűnik, Tímár Péter csak Oláh Ibolyára és Kern Andrásra koncentrált, a többieket pedig hagyta szabadon kószálni.
A film egy didaktikus képsorral indul: a Sztárhangár c. filmbeli énekes-verseny meghallgatásaival, illetve egy, ezek közzé vágott lóverseny start-képeivel. Nyilvánvaló, hogy itt valamiféle kezdetről, elindulásról van szó, ezt rögtön vesszük az egymás után vágott képekből, bár ettől
még nem lesz hatásos a filmkezdés (pedig egy ilyen, "fiatalos", zenés, stb. filmnél nagyon fontos a megfelelő nyitójelenet, mint egyébként minden más filmnél is, ami egyből helyére teszi a film alaphangulatát).
Jó, így-úgy elkezdődött a film, ami után, mint galambok a morzsákat, kezdjük összeszedni a film későbbi szereplőit. Minden Sztárhangáron indulóról (és abban továbbjutóról) kapunk futólag egy kis képet, hogy kb. mit dolgozik (pizzafutár, zöldség-pakoló, butikos, egyetemista, képzőművész-főiskolás, intézeti munkás, stb...) vagy milyen helyen él (az egyik srác a szüleivel, Oláh Ibolya egy intézetben, stb..). Rajtuk kívül még Kern András karakterére, Rezsőre koncentrálunk, aki a többieknél érthető módon árnyaltabb jellemzést kap: kiábrándult, lecsúszott, talán alkoholista (?), aki persze a legjobbak közül való, ami a zenetanítást illeti, de amióta elveszítette a feleségét, nem találja a helyét - erről szól a neki kitalált, eléggé sztereotíp karakter. Kern András nem viszi túlzásba a játékot, látszik, hogy a bevált effektjeivel dolgozik, bár tény, hogy ez mindig működik nála.
Oláh Ibolya viszont elég jó, épp az egyszerűsége miatt, még a rosszul megírt szövegei ellenére is üdítő jelenség a sok amerikai filmekből ismert mozdulatot ismételő, mesterkélten beszélő többi fiatal szereplő között.
Annak ellenére, hogy egy kikövezett úton halad a film, vagyis kicsi a valószínűsége, hogy nem fogják sokan megnézni az egykori Megasztár-rajongók közül, egy csomó hibát elkövet, ami visszaveti az élvezetét. Ilyen a rosszul megírt forgatókönyv, ami kevés érzelmi történést hoz létre, és csak sztereotíp karakterek mozgat, szeterotíp mozdulatokkal (amikor már a második szereplő rántja magához a karjait örömében, ahogy azt 10 éve láthattuk az amerikai filmekben, kezdünk nem hinni a szemünknek).
Sokkal több helyet kellett volna adni Oláh Ibolya karakterének, a hátterének (a Kútvölgyi Erzsébet-es és az intézeti gyerekes jelenetek lettek a legjobbak), illetve annak, mit kezd egymással egy
kiégett énektanár és egy fiatal vadóc lány (a film lebegteti a szerelmi viszonyt köztük, de ezt sem jól). Gyakran rosszak a párbeszédek, helyenként látszik, ahogy beerőltettek egy-egy szót ("fekete ciklon"), amit amúgy nem mondana senki az adott helyzetben, de a trailerben lehet, hogy működik majd.
Akadnak kifejezetten béna jelenetek, amik rendesen le sem zárulnak, ilyen pl. a "lányok", vagyis a döntőbe került 4 lány spontán csevegése egy ágyon (azt sem értjük, hogy kerültünk oda, csak azt vesszük észre, ez a következő jelenet), amikor fogadnak valamiben Oláh Ibolyával, aztán visszaszámolnak, aztán várunk...és nem történik semmi. De szó szerint semmi, halad tovább a film, az egésznek nem volt egyáltalán semmi értelme. (Az sem hihető, ahogy a 4 lány elkezd hirtelen jóba lenni egymással, itt is volt egy nagy ugrás a forgatókönyvírói fejekben).
Nemcsak suta jelenetek, de suta mellékszereplők is vannak: ilyen Scherer Péter karaktere, akit egész egyszerűen nem értünk, néha morog valamit, aztán csak hallgat, közben tesz-vesz egy stúdióban, és ennyi.
Balázsovits Edit sem sokkal jobb, ő személy szerint hasonló modorosan játszik, mint a fiatal énekes-tanoncok a filmben. Azt pedig, hogy az amúgy remek Steiner Kristóf-ot (aki persze nem színész) miért kellett egy nyafogó és hisztis meleg koreográfusként berakni két másodpercre (és neki miért kellett ezt elvállalni), rejtély. (Steiner Kristóf viszonylag új felfedezés számunkra, egy gyerekfilm vetítése előtt elképesztően jól beszélgetett a 4-5 évesekkel, tökéletesen beszélve az ő nyelvüket, amúgy pedig a tv-kben mozgó emberekkel szemben ő egészen eredeti és jó srácnak tűnik, úgyhogy kár volt neki ezt elvállalnia).
Ami a zavaró apróságokat illeti, a legszembeöltőbb az énekesek színpadi fellépésének erőltetett stylist munkája. Bár nem tudju
k, az eredeti verzióban (a Megasztárban) milyenek voltak a fellépő szerelések, ezektől kész lettünk (ebben is kivétel Oláh Ibolya, akihez illettek a ruhái). A többieknél a folyton felbukkanó béna hajpánt, a hosszú fekete bőrkabát, a "nagyon lazára" komponált leengedett nadrágtartós deszkás nadrág, amiből valamilyen ok miatt kiállt egy kendő (Justin Timberlake lehetett a minta, de az ő gatyója valóban laza volt, nemcsak annak kitalált), vagy a "szépfiús" felhajtott galléros ing, megküldve egy szélfútta hosszú hajjal a Peti nevű versenyzőnél - ezek azok az elemek, amikkel nem tudunk mit kezdeni, finoman szólva.
Persze a film lényege a sok ének, elvégre ez egy zenés film, és ez a front tulajdonképpen működik is. A dalok, amiket hallunk, általában jók, jó a hangjuk a szereplőknek, úgyhogy ez a része élvezetes a filmnek. (Oláh Ibolyát szívesen hallgattuk volna még, annyira tetszett a rekedtes, különleges hangja).
Szóval ha mérleget akarunk vonni ennél a zenés vígjátéknál (?), akkor azt mondanánk, a zenei oldal rendben volt,
de a történet, a dramaturgia, a párbeszédek és a játékfilmes kötőanyagok már kevésbé.
Sokkal több árnyalatra lett volna szükség a főszereplők bemutatásában, több motívációra és érzelemre, több természetes megnyilvánulásra. Valahogy meg kellett volna szüntetni a film darabosságát, azt, hogy az egyes jelenetek gyakran mintha nem kapcsolódnának egymáshoz, hanem csak egymás után lennének pakolva. A kevesebb itt is több lett volna, visszafogottabb show-részek, de átérezhetőbb konfliktusok és ismerős karakterek, és ha nem túl nagy kérés, egy picike izgalom a cselekmény alakulásában.
-finito-
2008-01-15